Az ember...
Kategória: Friss forgácsok
Az ember mászik, mászik, tíz-húsz éven át, kemény, sziklás terepen, a lakott települések sorra alatta maradnak, egyre kevesebben jönnek szembe, egyre többen maradnak el mellőle. Tüdejét vágja a ritka levegő, tériszony gyötri, ruhái lehasadoznak, szinte anyaszült meztelen, mire felér, és körülnézhet. Most aztán mitévő legyen? Próbáljon itt berendezkedni? Hiszen ez nem embernek való! Szégyenszemre leereszkedjen, és aztán a sarki csapszék ablakán kibökve egész életében azt regélje: “én jártam ám odafenn”. Mint az öreg halász, aki valaha kifogta a legnagyobb halat (már ha a többiek elhiszik). Egyelőre csak áll és vacog a szűretlen, tékozló napsütésben.