Már értem...

Kategória: Friss forgácsok

Már értem, miért kaptam rá az utóbbi időkben a magányoskovbojos filmekre, holott persze az ívük, a főhős kudarca vagy világvégien tragikus győzelme nagyonis kiszámítható. Meg azt is kezdem érteni, hogy miért nem értettem ezeket én korábban. A világgal harcba szálló, maga feje szerint igazságot tevő „magányoskovboj” (opcionálisan keresztes lovag vagy szamuráj) a költészet (vagy egyszerűen a felnőtt férfisors?) mai allegóriája. Vannak szerettei, akik nem tudják lebeszélni esztelen vállalkozásairól, akiket férfiasan magához szorít, mielőtt megint kilovagolna. Van lova (nicsak, a Pegazus!), amely iránt tőle telhető, nyers gyöngédséggel viseltetik. Van fegyvere (lant, toll?), melyből néha kifogy a töltény (ihlet?). Ahogy élelmiszertartalékai is kimerülnek időnként, olyankor harapnivaló után kell néznie (honorárium?). Persze, vadromantikus sületlenség az egész, de ha az ember szemhunyorítva fürkészi belső sivatagának távlatait, a délibábos remegésben bizony ott poroszkál a jól ismert sziluett: ilyen távolságból eldönthetetlen, ki játssza, Charles Bronson, Clint Eastwood vagy Paul Newman.