Fiatal nő...
Kategória: Friss forgácsok
“Fiatal nő bukkant elő, leült tőlem kissé távolabb, könnyű ruhában melyen át kirajzolódott teste, karcsú és kemény mint az őzé. Hallgatag férfi telepedett mellé, egy ölnyi távolságra tőle és szótlanul nézett a szemébe. Olyan nyelven beszéltek, melyet én nem értettem. A nő Dzsiminek szólította a férfit. De beszédük súlytalan volt – tekintetük zavart és mozdulatlan, mint a vakoké. Mindig rájuk gondolok azóta, mert egész életem alakjai közül ők az egyedüli teremtmények akiknek tekintetéből nem csapott ki a ragadozás vágya vagy az üldöztetés félelme. Ez a kétféle tekintet sorolja az élőlényeket vagy a farkasok falkájába vagy a bárányok nyájába… Tudták-e vajon, hogy a világ hálójából kiszabadultak?” Jorgosz Szeferisztől való az idézet, és mélyen érint. Hányszor nem vagyok képes létrehozni ezt az áramkört, kitüntetett és kizárólagos figyelmet szentelve annak, akivel épp beszélek! Nem csupán a szerelemre gondolok, általában bárminemű komolyabb beszélgetésre. Osztott a figyelmem, zaklatott, mint az űzött vadé vagy a zsákmánykereső ragadozóé. Bárány-üzemmódban lesem, nem akar-e fenyegetően közelebb nyomulni a világ, és farkas-üzemmódban semmit sem akarok elszalasztani, ami látómezőmbe kerül. Közben figyelmemet felszecskázom, és így elveszem attól, akinek szántam. Vagy éppen önző magamat tolom kettőnk közé, mint egy nagydarab sziklát, amely elválaszt a másiktól, biztosítja önvédelmemet.