Remekül játszik...
Kategória: Friss forgácsok
Remekül játszik méretekkel, anyagokkal, állagokkal a meghökkentő szabadtéri szobrokban gondolkodó Claes Oldenburg-Coosje van Bruggen művészpáros. Műveikkel egyrészt elérik, hogy a befogadó liliputi méretűnek érezze magát, másrészt szimbolikus helyzetbe hozza a rutinszerűen használt, köznapi tárgyakat. Embernél is hatalmasabb lerágott almacsutkájuk láttán a fogyasztói társadalom kritikájától a bűnbeesés gyümölcséig sok minden eszünkbe juthat. Szerteröppenve libegő, gigászi kuglibábjaik nem csak a gravitáció elleni kihívások, súlytalan ballasztok, hanem az ember báb-jellegét és halandó “ledönthetőségét” is példázzák. A víztükörre rögzített, evezőkkel ellátott, hatalmas svájci bicska kinyitott pengéi valami fura állagváltás folytán acélvitorláknak vélhetőek, a praktikusan áramvonalas, modern tárgy ókori gályává lényegül át. A tíz méteres csipesz belemarkol a zöld pázsitba, és felcsippenti azt, mintha valami szárítókötélre akasztott rongy lenne a föld, s mi rajta kapaszkodnánk, hívatlan rovarok. Egy kis parkban a tó fölé álmodtak filigrán hidat, mégpedig hatalmas, krómacél kiskanálból, melynek öblében étvágygerjesztő, csillogó meggyszem található. Igaz, nincs az a halandó száj, amelyben elférne, nem csoda, hogy úgy érezzük, óriások reggelizőasztala kellős közepére csöppentünk. Egy modern épület előtt pedig Ámor irgalmatlan méretű, nyilastul talajba fúródott, feszülő íját állították fel. A nyílvessző hegye bolygónk középpontját célozza, nincs végső kioldódás, csak állandó, tehetetlen nekifeszülés, akár a szerelemben.