Kapolcson versíró...
Kategória: Friss forgácsok
Kapolcson, versíró műhelyemben azzal ugrattam a résztvevőket, hogy aki mond nekem egy Ennius-idézetet, azt meghívom egy fröccsre vagy üdítőre. Úgy hittem, biztosra mehetek, tudtam, hogy Enniust sokan a valaha élt legnagyobb latin költőnek tartották, de minden műve odalett az alexandriai könyvtárral együtt. Vagyis nem maradt fenn tőle semmi. Úgyhogy bárki bármit idézett volna, rávágom: ez nem Ennius. Arra volt példa ő, hogy ki tudja, mi mivé lesz az irodalom folyamában-folyamatában, hiszen évszázadokig hiányzott a kultúrtudatból Vivaldi és Shakespeare, holott ma a Négy évszakot csengeti a telefonközpont (“az Ön hívása fontos nekünk, munkatársunk jelentkezéséig kérjük szíves türelmét”), és persze londoni olimpia sincs Shakespeare nélkül, no meg a fogyni szándékozók is Hamletet nyammognak puffasztott rizsből. Utólag azért utána néztem, és kiderült, Enniustól fennmaradt pár töredék, igaz, ezek alapján aligha ítélhető meg vele kapcsolatban bármi is. Úgyhogy Adamik Tamás fordításában álljon itt egy engesztelő kis epigramma a mégsem egészen semmibe hullt Mestertől: “Innen a bölcsesség menekül, mindent csata intéz. / Megvetik azt, aki jó szónok, szeretik csak a harcost. / Nem finom élccel küzdenek itt, nem a szellemes átkok / röpködnek köztük, amikor harctérre kiállnak. / Nem kézzel vesznek jogosan, hanem ostoba karddal. / Vesznek el értéket, birodalmat: törnek előre.” Szerencsére ez csak egy költőstül-mindenestül elsüllyedt kor látlelete. Ma már “bankó a bombarobbanás, / s mint fillér, száll szét a szilánkja”.