A BALSORS

Közzétéve: 2014. 12. 08.

Kategória: Műfordítás

Alfred de Vigny
A BALSORS

Nyomában álnok Öngyilok jár,
Sápadt városokon kering
A Balsors, kémlel minket, ott áll
Házak félénk küszöbein.
Csak a zsákmányát kéri, várja,
Az ifjú felneszel szavára,
Sóhajt, öröme elenyész.
Miként levelei a fának,
Aggastyánok sírba leszállnak,
Az éltető láng már kivész.

Szökni próbáljak? A küszöbre
Leült a Balsors egy napon,
Ama nap óta hordom egyre,
Napjaimon át vonszolom.
Járjam be bár a fényt, az árnyat
Rámterül, mint fekete szárnyak,
Mint sötét nagykabát borít.
Görcsös karja fájdalmaimhoz
Láncol engem. Tíz ujja kínoz,
Szívemre éles kést szorít.

Éltemet hajszolom gyönyörbe,
És a kéjre ránevetek,
Cinkosaimnak útja görbe,
Dicsőítik hűségemet.
Fulladozván érzékiségben
Részegülök, ó, én hiszékeny,
Gőg-zuhatagba merülök.
De a balsors kacajt fagyasztva
Elsuhan, gyász dermed az arcra,
Megül a homlokom fölött.

Orgiáktól hiába várok
Őszinte elragadtatást,
Kábulatot, langyos zsarátot,
Szívemtől lanyha áltatást.
A forgatagban elvegyülten
Padlóra rogy a szörny hevülten,
És könnyével mocskolja azt,
Majd játszi kedvemet lerontja,
Koszorús főkhöz bújva ronda
Arcával csak csömört fakaszt.

---