A LETŰNT SZÁZAD FIÁNAK VALLOMÁSA

Közzétéve: 2014. 12. 08.

Kategória: Műfordítás

Alfred de Musset
A LETŰNT SZÁZAD FIÁNAK VALLOMÁSA

Idő múltán sem javulunk,
Mi, túlontúl érzékeny ifjak,
A hajthatatlan múzsa is csak
Hiába álcázza el únt
Bájait, nyomába futunk,
Kalandorok, átalkodottak.
Hibáink sem okítanak.
Csupa rossz rím, s jókora vétkek:
Így kerüljük az újakat.
Híján kedvesnek, szerelmének,
Agyunkat facsarja az ének
Örökké… s mint eretnekek
A hitüket, valljuk rögeszménk.
Nyolcszázhúszban lángot vetett
A Költészeti elegyecskék,
E nagyigényű kis kötet
Csupa buja, vad féktelenség.
Majd romantikus hölgysereg
Tíz évig keblén ringatott még,
S aztán mi volt?… nem is tudom,
Habár most jött legédesebbje,
Tört szív és gyengéd izgalom,
Ezer hiú fogadalom.
Tíz lázas év a múlt tizedre!
Arthur megjelenik, szegény,
Siralmas: maga az erény,
Bájos álomra bús a reggel!
S már vége is? Haj-haj, dehogy,
Az Orgonák jönnek legott!
Barátság hívta létre őket,
Megjelentek és szárbaszöktek,
Egy szó, mint száz, illat ömölhet
Elárasztva egy ablakot.
Jól van ez így, fiúk, köröttem,
Ha vendégeket fogadok,
Nincs áruló már, senki jöttment.
Talán hanyag e versezet,
Pongyola és szedett-vedett,
Testén az ing szakadt, molyette!
Így mutatkozni hogy lehet
Urai előtt, teringette!
Jóbarátim, nézzétek el,
Tudja: ha rajta hiba esnék,
Gyengéje csak az öregesség,
Azért meg a szerző felel.

---