ÁGNES ÓRIÁSI

Közzétéve: 2014. 12. 27.
Kategória: APÁM KAKASA (2009)

Nagyon türelmes velem Ágnes,
mint törpével az óriás:
– Versenyló vagyok, herélt kanca,
gyorsabb vagyok, mint bárki más.
Most adjál nekem zabot enni,
a hátsó lábamhoz ne állj,
mert véletlenül úgy megrúglak,
s csak ordibálsz, hogy jaj, de fáj!

– Apa, nem tudsz egy csomó mindent,
van egy border collie kutyám
tudod, az egy skót pásztorfajta,
profin terel, nem harap ám!
A kutya én vagyok különben,
kekszet kérek, Max a nevem,
autózom és kosárlabdázom,
s egy kőbányám is van nekem.

– Ágnes, ezt nem tudom követni,
saját munkám is eltemet,
nemhogy ennyi sokféle élet!
Na jó, kicsit leszek gyerek!
Leülök hozzá, és kitágul
rögtön velem a nagyvilág.
Minden lehetek, nem csak író,
hempergünk, mint a kiskutyák.

Aztán pegazus-módra szállunk,
van egy ezüst propellerünk,
csapra verjük a Hold hordóját,
ezüst müzlit reggelizünk.
Rajzolunk egy csomó krikszkrakszot,
ki is vágjuk, és a papírt
nem szedjük össze, ott marad majd,
lássák, hogy itt valaki írt.

A sósmogyorót feldobáljuk,
szájjal kapdossuk, mint legyet,
mert most meg békák lettünk gyorsan,
és a földről is ehetek.
Ami ott marad, széttapossuk,
rakunk hajunkba száz csatot,
átöltözünk fényes ruhákba,
mert mi vagyunk az angyalok.

Vizet akarunk, nagy lavórral,
s ha megvan, hát pancsolni szét,
beáztatunk vécépapírt, és
ápolgatjuk egymás sebét.
Elő ezernyi vattagombóc,
most más leszek majd és nem én,
az arcunkat összesminkeljük,
virítunk piros-feketén.

De jaj, ahogy árvíz tetőzik,
úgy nőtt bennem a túlnyomás,
mert ezer alakot öltöttem,
és mégse lettem senki más.
Körülnézek, s a szégyenérzet
lecsap fejemre, szinte fáj,
felpattanok, és felkiáltok:
„Megint mi ez a kupleráj?”