AZ ESŐLESŐ
Közzétéve: 2014. 12. 27.
Kategória: ÁTVÁLTOZÓS MESÉK (2011)
Békés Pali a nappaliban üldögélt, és rettenetesen elfoglalt volt éppen. Nevezetesen az esőcseppeket bámulta az ablakon. Erre most a tájékozatlanabbak rávághatják, hogy hát hiszen ha volt ideje esőcseppeket bambulni, akkor nem is lehetett valami hű-de elfoglalt. Igazándiból elfoglalt embernek, ugye, kisebb dolga is nagyobb annál, hogy az esőt figyelje. Ez azonban meglehetősen felületes elképzelés, és a tárgy messzemenő nem-ismeretéről árulkodik: Békés Pali ugyanis roppant intenzíven, a lehető legnagyobb mérvű összpontosítással bámulta az esőcseppeket, minden idegszálával rájuk koncentrált.
Pontosan megfigyelte, ahogyan a kicsi, hegyes, köpetszerű vízlabdacsok rárepülnek az ablakra. Pontosan megfigyelte, ahogyan a cseppek pókember módjára megkapaszkodnak a síkos üvegen, és vákuumos tapadással igyekeznek minél kevésbé ellapulni, minél inkább megőrizni áramvonalas formájukat. Pontosan megfigyelte a pillanatot is, amikor a hasztalan erőfeszítésbe belefáradva, reszkető üveg-izmokkal elernyednek, és hömpölyögni kezdenek lefelé a sík felületen. Békés Pali pontosan megfigyelte továbbá azt is, ahogy az esőcsepp-folyások olykor megiramodnak a beléjük torkolló, szomszéd vízgömböc súlyától, ahogy egyensúlyoznak és eltérülnek, mind bonyolultabb ábrákkal szőve teli az üveget.
Ekkor azonban váratlan csattanás visszhangzott a lakásban, az ablaktáblák megremegtek, a rajtuk billegő cseppek pedig rémült, lobogó vitustáncba fogtak, némelyikük izgatottságában annyira elvesztette a fejét, hogy nekilódult, és meg sem állt az átlátszó felület legaljáig. Földrengés! Katasztrófa! Borzalom! Ilyesmikre gondolnánk mindannyian. Békés Pali azonban, aki tudott egy s mást a világ dolgairól, csak ennyit gondolt:
– Harcos Peti!
Az ajtón egy valóban igen-igen harcias küllemű, loboncos egyén rontott be, akinek jöttén a szobában is minden felbolydult és összeborzolódott. Helytelenítőleg ingatták fejüket a megfontolt szobanövények, a nyitva maradt könyvek idegesen lapozgatva idézeteket keresgéltek, bizonyára valami ünnepi beszédhez, a földgömbön pedig izgatottan tarajosodott a tenger felszíne, és a kékségből időnként kíváncsi delfinek ugráltak ki, hogy lássák, mi a pálya.
– Az a nagy hadi helyzet, édes öregem – hadarta szélben lobogó nyakkendővel Harcos Peti, bár a szobában nem is fújt a szél, és nyakkendő sem volt rajta –, hogy most segítened kell rajtam! Segíts magadon, Isten is megsegít, ez az én jelszavam, de az események felgyorsultak, és a régi bölcsesség már nem működik. Kerítés kell mindenhová, és ahová nem, oda kordon, és ahová az sem, oda védőrács vagy tyúkháló, vagy éppen szögesdrót. Be kell kerítenem a füvet, mert fűre lépni tilos, a szökőkutakat, mert a szökőkútban fürödni nem szabad, továbbá a belvíz miatt ingoványossá vált területeket, a fakidőlés-veszélyes erdőket, az omlásveszélyes házakat és iskolákat, a még el nem rohadt gyümölcsű és zöldségű gyümölcsöskerteket és konyhakerteket, sürgősen be kell kerítenem az egész országot, az egész világot! Márpedig ez rengeteg szervezéssel, lótás-futással, telefonálgatással, autókázással és miegyébbel jár, ott kell állnom minden egyes gáton és vártán és réven és vámon, nélkülem semmit sem lehet bekeríteni, én meg már lassan beleőszülök ebbe az egészbe.
Békés Pali békésen lehunyta a szemét: így bizony remekül maga elé tudta képzelni Harcos Petit, amint ágálva szervezkedik és szervezkedve ágál, amint körös-körbe keríti az egész világot.
– Könyörgök, Palikám, te vagy a legjobb barátom, adok kocsit és adok telefont, adok számlatömböt és adok pecsétet, adok személyi titkárt és adok kerítést, sok kerítést, rengeteg kerítést, irgalmatlan mennyiségű kerítést. Te még sosem hagytál cserben engem!
Pali tűnődve válaszolt:
– Ne haragudj, édes öregem, de nem megy… Nekem most sürgős nézelődnivalóm van. Félek, hogy nem jutok a végére, pedig éppen most jön mondhatni a legjava, a legzsírosabbja, vagy inkább a legvizesebbje. Közben fogy az időm, pontosan ugyanúgy, ahogy szépen elfogynak az ablakra rátehénkedő, szétterülő, egyre cingárabb és gyámoltalanabb esőcseppek. Te csak húzzad-vonjad azt a kerítést helyettem is, kerítsd körbe az Egyenlítőt, az összes szélességi és hosszúsági köröket! Kerítsd be a hipermarketeket és az állatkerteket, a védett fajokat és a védteleneket, védd meg az embereket az állatoktól, az állatokat az emberektől, az embereket az emberektől, sőt, az állatokat az állatoktól! Nekem ellenben rengeteg még roppant fontos néznivalóm van a vízcseppeken. Egyelőre halvány fogalmam sincs, miért kapaszkodik egybe a víz, holott cseppfolyós. Miért látszik, ha egyszer láthatatlan? Miért erős, ha gyenge? Miért fényes, ha színtelen? Miért nem élhetünk benne, ha egyszer nem élhetünk nélküle?
Harcos Peti azonban csak azt hallotta meg, amit okvetlenül hallania kellett, és Békés Pali szavaiból csak azt szűrte ki, ami közvetlenül rá tartozott. Vagyis hogy Palinak ezek szerint esze ágában sincs segíteni neki, nem fog ott állni a réven és a vámon, a gáton és a vártán, úgyhogy neki más segítség után kell néznie, máskülönben beleőszül a sok tennivalóba, és ráadásul minden ősz hajszálát kénytelen lesz kitépdesni az idegességtől. Úgyhogy Békés Pali utóbbi mondataira már semmit sem felelt, hiszen se látott, se hallott, és éppolyan sebbel-lobbal távozott, amiként érkezett.
Harcos Peti nyomában csattant a szobaajtó, csattant az előszobaajtó, kattant a kertkapu, csapódott az autó ajtaja, hördült a motor, és csikordult a kerék. Amerre járt, drótokat feszített, és kerítéseket emelt, ajtókat reteszelt be, kapukat zárt és termeket lakatolt. Békés Pali meg talán még most is ott ül az ablak előtt, amelyen vég nélkül korcsolyáznak a kocsonyás cseppek, és a földgolyót fejben bekalandozva mindenütt résnyire, éppen csak résnyire nyitogatta az összes ajtót, kaput, pincelejáratot és padlásfeljárót, talán mert ezt a tanácsot olvasta ki a vízcseppek rejtjeles írásából, talán mert abban reménykedett, hogy valamelyik bejáraton így előbb-utóbb mi is beléphetünk ebbe a történetbe…