BENYOMÁSOK

Közzétéve: 2014. 12. 28.
Kategória: MAGAM (1992)

Benyomások hánykódó kompján
járok parttól partig
nemléttől nemlétig

Olyan világba jöttem
hol arany hegedűtokkal hóna alatt
járkált a reggel
a fák ásítva nyújtóztatták görcseiket
Bordáim létráján fel és alá mászott a napfény

Szerettem nyelni a tejszínhabot
és rágni a fűszálakat
utánanézni a mellettem elhaladó
gömbölyödő almafáknak

Tétova ujjal tapogattam
a zongora töredezett, fehér
elefántcsont körmeit
hangja illatos volt és kopott
sokakat végigszolgált már előttem

Ha átmentem a szobán
mindig akadt kezem ügyébe egy alma
csak egyet-kettőt haraptam belőle
Már mint gyerek
mindent hamar félbehagytam

Így éltem csíkos és dagadt
macskák között, az udvaron
mint aki törött üvegtáblákon lépked
végighaladt az idő

Testemen
futkároztak az izmok pókjai
erősödtem amint egyenként
vállamra hágtak a napok

Kitévedtem a kapun
és mintha cserepes virágok
kíváncsi fejek nőttek az ablakokban
s én végigvonaglottam
a rosszul csiszolt üvegen

Állandó ellenszélben haladtam
hajam csattogott
fülem végleg kivörösödött
hangomban biztos kézzel
dobolt az izgalom

A hosszú hajúak
kicsik voltak kegyetlenek
vagy én voltam velük kegyetlen
a kegyetlenséget mint könnyű labdát
dobálgattuk egymásnak

Egyikkel együtt sírtam míg egészen
békanyálas nem lett az iskolapad
egy másiknak pedig majd harminc levelet írtam
aztán elfelejtettem

Ha elhagytak vagy én hagytam el őket
utána mindig csodálkoztam
hogy lehet a világon az, akit én már
nem tartok számon

De mostanra rájöttem
hogy semmin se kell
és nem is tudok csodálkozni

Hisz létezni csak
azért a másodpercmutatóért érdemes
melyet meglelhetsz füvek és virágok
fák és bokrok gyökereiben
és amely nem pihen
körben elszórja az időt
és termékennyé teszi a világot

Azóta találkozhatsz velem árokpartokon
együtt mászom a tarka bogarakkal
sarjadok és szétszórom magvaim
mint a pitypang

A kerítés árnya alá
mint vékony fekete kartonpapír
egy macska árnya csúszik
utolsó, kékes virágait bontja a kémény

A nap
végigszalad
a kulcson
amint beteszem a zárba
a szoba sarkában
letámasztott vándorbot a homály

Azt hiszem, ez az ágy
régebben az enyém volt
Lefekszem, várom, hogy egy kéz
megigazítsa fejem alatt a párnát
testemen a takarót