HOSSZÚ ÖLTÉSEKKEL (1998)
A MEGFOGHATATLAN
Szemed sarkában a vakfolt
rejti, hiába
kapkodod utána fejed
Ha a lépcső tetején
még egy fokra
számítasz, és előrebuksz
Vagy ha arcod elé
kapod a kezed
de nem csapódik
a szemedbe ág
Ha a csöndet mint kagylót
szorítod füledhez
kivárva, míg
vonalat ad
Leszakadt gomb és
kibomlott cipőfűző
Kréta, mely
súrlódva ír a táblán
de időnként velőig csikorog
...
A MÚLT
A múlt maró szivarködében,
Félig álomban, félig ébren,
Hol minden forma veszteség,
A képek, mint a régi érmek,
Villognak, bár ma mit sem érnek,
Mind messze már vagy messze még.
Papírzacskó zörög kezedben:
Kihűltek már a gesztenyék.
VÖLGYBEN
Tűlevelek árnyalta háló
fogja fel a fenyők tömegét
Néhol, hangos csurgó alatt
a part öblének foglyaként
kering körbe egy buborék
És most, akár mosdás után,
arcod az áramlás hideg,
tiszta vásznába temeted,
mely a víz felől leng ide
És nincs már rög a talp alatt
sem görcsös, sima gyökerek,
sem sár, sem súlyod nem maraszt,
az úton mégis megmaradsz
Majd körbeállnak házfalak,
holdfény ...
NEHÉZKEDÉS
Teljes súlyával
talpamra nehezedik a föld
és hátamnak dől a fal
a hamutartó elnyomott
cigarettámhoz dörgölőzik
ÁTVÁLTOZÁS
A szélcsend összefogja hajad
kendőt borít rá
a csomóval
állad alatt bogozgat
Talán valahová most
visszataláltál a kulcsok
a zárban hízelkedve
forgatják nyelvüket
Talán csak visszajöttél
e testbe, valamit
az ablakpárkányon
felejtettél – valami a
szemedbe ment és
nem sikerült
máig se kihunyorogni
Van-e ilyen visszatalálás
vagy azóta mindent
megkeseredett édességeidet
bemászták ...
MÉRGEZŐ
Kiskorától fogva szerette
az épp csak fellobbant gyufák szagát,
mohón szívta be, tágult orrlikakkal,
s el is fújta rögtön, a lángolás
következő, szokvány pillanatára
nem volt már kíváncsi,
az olaj vagy méz simaságával tekergő
filigrán füstszálakat is szerette
s a gyufa szenesedését,
nyakának vékonyulását,
mielőtt a szivacsosra égett,
törékeny fejhez ér
Múltkor valaki azt ...
CIVILIZÁCIÓ
Füvekkel színezett
meleg vizet iszunk
Mintás színes papírt
ragasztunk falainkra
Minden este édeskés péppel
mossuk le ínyünkről
az ízeket
Az autóutak kétoldalán
berúgott indiánokként
dülöngél a természet
FENN
Fenn a fák tetején
hóhalmok hevernek,
ezer kezük leér,
fehér kezük ernyedt.
Földről felgomolyog
a csatornák gőze,
rácsos fogsoron át
száll a levegőbe.
Az utcán, udvaron
fagy lép a nyomokban,
lába súlyosodik,
jég ijedten roppan.
Az utcalámpa most
izzad sűrű csöppet,
mely sisteregve hull,
lenn a hóba töpped.
Egy-egy ág enged a
beomló erőknek,
kevés hűvös pora
magasból aláleng,
rajtam ...
VADVÍZ BOMLÓ VILÁGAI
Csapatban lenn az ikra ül,
s a mozgó testet hangtalan
csak egy-két késpengényi hal
fájdalma metszi legbelül.
Félig rothad, félig meg él,
forgatja alig érthető,
és mélyről felrémlő erő:
ráng egy vászon-durva levél.
Lassan, remegve gyújtsz gyufát,
a lángját markodba fogod,
míg nyögnek ólomlombu fák,
s egyre mélyebb a lábnyomod.
DAL MAURICE MAETERLINCKNEK
A föld alatt ketten utaznak,
sikongó folyosókon, mélyen,
és a férfi kezében alma,
s a lánynak kés van a kezében.
A folyosókat beutazzák
bársonyülésen ülve, félek,
hogy négyfelé nyitják az almát,
és előmásznak majd a férgek.