HOSSZÚ ÖLTÉSEKKEL (1998)
VÖLGYBEN
Tűlevelek árnyalta háló
fogja fel a fenyők tömegét
Néhol, hangos csurgó alatt
a part öblének foglyaként
kering körbe egy buborék
És most, akár mosdás után,
arcod az áramlás hideg,
tiszta vásznába temeted,
mely a víz felől leng ide
És nincs már rög a talp alatt
sem görcsös, sima gyökerek,
sem sár, sem súlyod nem maraszt,
az úton mégis megmaradsz
Majd körbeállnak házfalak,
holdfény ...
NEHÉZKEDÉS
Teljes súlyával
talpamra nehezedik a föld
és hátamnak dől a fal
a hamutartó elnyomott
cigarettámhoz dörgölőzik
ÁTVÁLTOZÁS
A szélcsend összefogja hajad
kendőt borít rá
a csomóval
állad alatt bogozgat
Talán valahová most
visszataláltál a kulcsok
a zárban hízelkedve
forgatják nyelvüket
Talán csak visszajöttél
e testbe, valamit
az ablakpárkányon
felejtettél – valami a
szemedbe ment és
nem sikerült
máig se kihunyorogni
Van-e ilyen visszatalálás
vagy azóta mindent
megkeseredett édességeidet
bemászták ...
MÉRGEZŐ
Kiskorától fogva szerette
az épp csak fellobbant gyufák szagát,
mohón szívta be, tágult orrlikakkal,
s el is fújta rögtön, a lángolás
következő, szokvány pillanatára
nem volt már kíváncsi,
az olaj vagy méz simaságával tekergő
filigrán füstszálakat is szerette
s a gyufa szenesedését,
nyakának vékonyulását,
mielőtt a szivacsosra égett,
törékeny fejhez ér
Múltkor valaki azt ...
A MEGFOGHATATLAN
Szemed sarkában a vakfolt
rejti, hiába
kapkodod utána fejed
Ha a lépcső tetején
még egy fokra
számítasz, és előrebuksz
Vagy ha arcod elé
kapod a kezed
de nem csapódik
a szemedbe ág
Ha a csöndet mint kagylót
szorítod füledhez
kivárva, míg
vonalat ad
Leszakadt gomb és
kibomlott cipőfűző
Kréta, mely
súrlódva ír a táblán
de időnként velőig csikorog
...
A MÚLT
A múlt maró szivarködében,
Félig álomban, félig ébren,
Hol minden forma veszteség,
A képek, mint a régi érmek,
Villognak, bár ma mit sem érnek,
Mind messze már vagy messze még.
Papírzacskó zörög kezedben:
Kihűltek már a gesztenyék.
CIVILIZÁCIÓ
Füvekkel színezett
meleg vizet iszunk
Mintás színes papírt
ragasztunk falainkra
Minden este édeskés péppel
mossuk le ínyünkről
az ízeket
Az autóutak kétoldalán
berúgott indiánokként
dülöngél a természet
FENN
Fenn a fák tetején
hóhalmok hevernek,
ezer kezük leér,
fehér kezük ernyedt.
Földről felgomolyog
a csatornák gőze,
rácsos fogsoron át
száll a levegőbe.
Az utcán, udvaron
fagy lép a nyomokban,
lába súlyosodik,
jég ijedten roppan.
Az utcalámpa most
izzad sűrű csöppet,
mely sisteregve hull,
lenn a hóba töpped.
Egy-egy ág enged a
beomló erőknek,
kevés hűvös pora
magasból aláleng,
rajtam ...
VADVÍZ BOMLÓ VILÁGAI
Csapatban lenn az ikra ül,
s a mozgó testet hangtalan
csak egy-két késpengényi hal
fájdalma metszi legbelül.
Félig rothad, félig meg él,
forgatja alig érthető,
és mélyről felrémlő erő:
ráng egy vászon-durva levél.
Lassan, remegve gyújtsz gyufát,
a lángját markodba fogod,
míg nyögnek ólomlombu fák,
s egyre mélyebb a lábnyomod.
DAL MAURICE MAETERLINCKNEK
A föld alatt ketten utaznak,
sikongó folyosókon, mélyen,
és a férfi kezében alma,
s a lánynak kés van a kezében.
A folyosókat beutazzák
bársonyülésen ülve, félek,
hogy négyfelé nyitják az almát,
és előmásznak majd a férgek.