HINTÁK
Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Drámák
SZEREPLŐK
ÉVI (időnként mint Lisieux-i Kis Szent Teréz)
ANYA (időnként mint Avilai Nagy Szent Teréz)
FÉRFI (néma figura, mindig más szerepben)
ELSŐ FELVONÁS
ELSŐ JELENET
(Mindketten úgy kiabálnak, mintha nagyon erős motorzajt
kellene túlkiabálniuk.)
ÉVI
(kiabál)
Ne aggódj, anya, nem lesz baj!
ANYA
Mi a baj? Valami baj van?
Jesszusom, tudtam, hogy baj lesz!
ÉVI
Dehogy, szuper gép ez, Péter meg már
több száz órát repült, ő itt a legszuperebb pilóta.
(Férfi elégedetten elvigyorodik.)
ANYA
Szivárogni kezd a benzin, és kigyulladunk.
Becsapódunk, ahogy egy égő lepke a lámpába…
ÉVI
Ugye, hogy szuper? Na, mit mondtam?
ANYA
Ó, édes Istenem, miért kellett ezt rám mérjed?
Teremtőm, kinek szárnya a hajnal, lába alá
vetve az égitestek, nem vagyok én angyal,
nem vagyok én méltó a röpdösésre.
Különben is hányingerem van.
ÉVI
Sose zuhanunk le, mindig fenn maradunk!
Örökre a felhők között, igaz-e, Péter?
ANYA
Nekem még nem sürgős az a fennmaradás,
Nyugodtan leszállhatunk a szilárd földre!
ÉVI
Jaj, mama, olyan angyal vagy, hogy eljöttél velem!
ANYA
Egyelőre ember szeretnék maradni, nem sietős
az angyalkodás!
ÉVI
Nézd csak a felhőket, hogy tündökölnek!
ANYA
A felhőket lentről is látni, sőt, lentről jobban látni,
tudod, hogy minden este kiülök hátul a kertben,
a jegenyefa alá, tudom, hogy az a kedvenced,
és csak nézem az eget. Ha csak öt percig, akkor is,
ha csak háromig, akkor is, ha csak egy pillanatra is,
de ez, de itt, ki sem látni, remeg az egész tákolmány,
ó, milyen szánandó az ember, és mily esendőek
az ő kezének művei!
ÉVI
Jaj, anya, lazulj el egy kicsit, próbáld meg élvezni,
gyönyörű az idő, repülünk, mint a madarak,
olyan boldog vagyok, hogy eljöttél,
nem is tudod, mekkora örömet szerzel nekünk!
ANYA
Ó, uram, te látod, milyen kicsi az ember,
haszontalan parány, apró szemét az égen,
szeplő a te szép teremtéseden.
Én mégis könyörgök most romlott életemért.
Nevetséges, tudom, de azt a hitványka lángot,
melyet mint minden teremtett lénybe,
a legutolsó hangyába is helyeztél,
s melyet, hitvány szolgád lelkében is
felszítani méltóztattál, én most
többre tartom minden kincsnél…
Angyalaidnak parancsoltál felőlem,
hogy megoltalmazzanak minden utamon,
kőbe ne üssem lábamat.
Ne hagyd, hogy a te szented teste romlást lásson,
ó, Magasságos, ki az eget és a földet teremtetted!
(Évi kendőt köt, és átül Kis Szent Teréz hintájába.)
ÉVI (MINT KIS SZENT TERÉZ)
Mama egyszer így szólt hozzám: kis Terézem,
ha megcsókolod a földet, kapsz egy sous-t.
Hű, egy sous kész vagyon volt akkoriban
nekem, cukrot lehetett venni rajta, kicsi
gyűrűre gyűjteni, miegymás. A földet azonban
nem voltam képes megcsókolni. Akkorára
növekedett már akkor bennem az önszeretet,
hogy bár nem kellett magasról leereszkednem,
hiszen kicsi termetem és az anyaföld között
alig volt valamicske távolság, büszkeségem
fellázadt, kihúztam magam, és így kiáltottam:
„Földet csókolni? Azt már nem! Inkább sose
Legyen pénzem, Anyácskám!” Máskor a tintatartót
Kértem el illedelmesen szolgálónktól, Victoire-tól,
mert az fenn volt a magas kandalló párkányán,
ahol én, nem érhettem el. Ő erre elutasítóan azt
mondta, álljak székre. Szó nélkül vettem egy
széket, de a csöpp agyam járni kezdett közben,
vajon mivel bosszulhatnám meg szeretetlenségét.
Végiggondoltam, mivel bántott meg engem
a legjobban, és eszembe jutott, hogy ha mérges
lett rám, kiskölyöknek nevezett, ami engem igen
megalázott. Most hát a széken állva kihúztam
magam peckesen, és feléje fordulva odavetettem:
„Victoire, maga egy kölyök!” Azzal eliszkoltam,
magára hagyva, hogy elmélkedjen kedvére
mélységes értelmű szózatomon. Tudtam,
hogy bocsánatot kell majd kérnem, de
úgy gondoltam, hogy aki nem hajlandó
kinyújtani azt a nagy karját, hogy egy kicsit
segítsen megoldani az én rövid karomat,
az rászolgált a kölyök nevezetre. Victoire-ral
máskülönben szerettük egymást, ő mentett
ki nagy veszedelmemből is. Szokás szerint
a széken állva, hintázva néztem egyszer,
amint vasal, és mellette állt egy nagy veder is,
tele vízzel, hogy ebből locsolja a ruhákat.
A székem megbillent, és fejjel belezuhantam
a vederbe, ráadásul éppen akkora voltam,
hogy teljességgel betöltöttem az edényt,
és egészen beleszorultam. Kalodám annyira
rám volt szabva, hogy moccanni se tudtam.
Victoire cibált ki nagy üggyel-bajjal
a veszedelemből, ruhám így is csurom
víz lett, át kellett öltöznöm tetőtől talpig.
MÁSODIK JELENET
ÉVI
(kisgyerekhangon)
Anyaaa, anyaaa, lökjééél!
De tényleg lökjééél!
És játsszunk olyaat!
ANYA
Milyeeet?
ÉVI
Hát tudoood!
ANYA
És ha nem tudooom?
ÉVI
De tudoood!
ANYA
Honnan tudnám, buta anyuka vagyoook!
Buta-buta-butaaa!
ÉVI
Nem igaz, okos vagy!
Okos vagy, szép vagy!
Szép vagy, aranyos vagy!
Anyuka vagy, legszebb, legokosabb, legaranyosabb!
ANYA
Na, hol az a hízelgő gyerek?
ÉVI
Itt vagyok, a hintában!
ANYA
Na, hol az a hinta?
Nem látom, nem látom!
Nagyon sötét van!
ÉVI
Nem igaz, világos van!
Ragyogó világos!
ANYA
Megvan az a pimasz kölyök!
(Ellöki a hintát.)
Eredj innen, te piszok!
(Karját kitárva várja a visszalendülést.)
Gyere-gyere, virágszál!
(Ellöki.)
Mars, te csúnya, komisz!
(Hívja.)
Arany bogaram!
(Ellöki.)
Fuj, te büdös!
(Hívja.)
Jaj, de szeretlek!
(Ellöki.)
Ne is lássalak!
(Hívja.)
Gyere, te angyal!
(Ellöki.)
Ördögfióka!
(Hívja.)
ÉVI
(nevet, repül, egyensúlyoz)
Anya, te ezt nem érted,
fentről minden olyan kicsi,
te is olyan kicsi vagy,
nem csoda, ha nem érti a csöpp eszed,
ha én olyan kicsi anya volnék, mint te,
én sem értenék belőle egy kukkot sem,
kukkot-kukkot-kukkot,
na, hol az én icipici anyukám?
ANYA
(eltakarja a szemét)
Jesszusom, hová lettem?
ÉVI
Ott vagy a kezed mögött!
ANYA
(nézegeti a kezét)
Nincs a kezem mögött semmi!
ÉVI
Tényleg nincs!
Jaj, anya, gyere elő!
ANYA
De honnan jöjjek elő,
ha itt se vagyok
meg ott se vagyok?
ÉVI
Bucskázz át a fejeden háromszor,
Mint a világszép királyleány.
ANYA
Jaj, öreg vagyok én már ahhoz,
Inkább megkerülök,
Itt vagyok, nesze!
ÉVI
Hol vagy? Nem látlak!
Összementél, egy kicsi pötty vagy.
Pötty-anyuka, ni, ott a földön!
Kaplak, zsebreraklak.
(Leugrik a hintából, felkap a földről valamit, elteszi.)
ANYA
Jaj, de kifáradtam, te kelekótya!
(Leül a másik hintába.)
Apád kellene ide, ha élne.
Ő nem fáradt el soha.
ÉVI
Végül mégis elfáradt.
Sírba kellett feküdnie.
Alszik, míg a világ világ.
ANYA
Emlékszel apádra?
ÉVI
Hát, egy arcra, ahogy a babakocsi fölé hajol.
De lehet, hogy csak a fényképről.
Már nem is tudom.
(Férfi bejön, pantomimesként körbejárja
a hintát, mintha újszülött feküdne benne.)
ANYA
Néha csak ülök egy helyben, és öregszem.
Így hívom ezt magamban.
Ülök a székben, és zuhog rám az idő,
mintha falak omlanának.
Esküszöm, ilyenkor tíz évvel idősebben
kelek fel.
Nem is ötven éves vagyok, hanem száz.
Legalább száz.
Hol vagy, kicsim? Hová lettél? Ne ijesztgess!
Ez most komoly.
ÉVI
(odaugrik Anya hintájához)
Kukucs-kukucs!
Visszajöttem az én vénséges vén
vasorrú anyukámhoz, akinek arcán
annyi a ránc, mint a rosta lika meg még egy.
ANYA
Jaj, de jó, hogy megvagy, kislányom,
csak mindig meglegyél!
Csak el ne röppenj nekem!
ÉVI
Dehogynem röppenek, gyere velem te is,
Megtanítalak, nagyon egyszerű.
(Meglöki a hintát.)
ANYA
Jaj, ne, félek, ezt nem bírom, hányni fogok!
Eressz el, kicsim, nem bírsz meglökni,
Kicsi vagy még ehhez, visszacsap a hinta!
(Évi felölti Kis Szent Teréz kendőjét, és átül a hintájába.)
ÉVI (MINT KIS SZENT TERÉZ)
Édesapám hintát szerelt fel a kert végében, én meg
még csak tizennyolc hónapos voltam, de máris
nagylányosan tartottam magam, kifeszítve a hátamat.
Ha nem röptettek eléggé, menten sírva fakadtam,
kénytelenek voltak mind erősebben és erősebben
lökni. A végén bekötöztek a hintába is, ki ne
repüljek, de szegény anyukám még így is rajtam
tartotta a fél szemét, nem bízott a kötélben.
Én pedig repültem a nagy kék égbe, ahol
angyalok tocsognak térdig a puffadt mosóhabban.
Úgy szerettem a kertben lenni, úgy szerettem anyáról
csüngeni. Mindig kérdeztem, én is a mennybe
repülök-e majd, ha meghalok, mint ő. Azt mondta,
ha jó leszek, akkor igen. Mire megijedtem, hogy ha
rossz kislány leszek, mehetek a pokolba, és ott aztán
mit kezdek az én anyukám nélkül. Azt mondta, a karjába
fog, úgy röppen fel velem. Hogy is tudna akkor
Isten kikapni a kezéből! De ugye, jó erősen szorítasz,
ki ne essem, le ne essem a tűzbe? Ígérte, hogy nagyon
erősen, de nem értem be ígéretekkel, azt is meg kellett
mutatnia, hogyan ölel majd, fel kellett emelnie,
velem röpülni felfelé.
HARMADIK JELENET
ÉVI
Anya, hallod, repülni akarok!
ANYA
Jesszusom, kicsi lány, tizenhat éves vagy,
régen kinőttél már abból. El se bír az a rozoga
hinta. Mióta nagyapád meghalt, senki se
nyúlt hozzá, csoda, hogy áll még.
ÉVI
Mikor vihar van, mindig hallom, ahogy
nyikorog. Kicsi koromban rettegtem tőle,
azt képzeltem, egy csontváz járkál a kertben,
annak az ízületei nyikorognak.
ANYA
Jézusom, mondhattad volna, akkor leszereltetem!
ÉVI
De mikor úgy szerettem repülni!
ANYA
Féltettelek is, édesem, nagyapád, ahogy barkácsolt,
emlékszel, kész Mekk Elek volt…
(Férfi bejön, mint nagyapa, pantomimmel szereli
a hintát. Évi beleül a másik hintába, és hajtani kezdi
magát, egyre vadabbul.)
ANYA
Néztem az ablakból, ahogy egyre magasabbra
hajtod azt a vacak hintát, mintha tényleg el akarnál
szállni…
ÉVI
És mindig kikiabáltál, hogy…
ANYA
Kicsim, ugye nem mész túl magasra…
Te meg visszakiabáltál, hogy…
ÉVI
Nem, dehogy, csak a felhőkbe…
Te meg visszaszóltál, hogy…
ANYA
Majd adok én neked felhőt!
Akkor megkérdezted…
ÉVI
És milyen felhőt adsz nekem?
Mire te…
ANYA
Habosat, viharosat, bármilyet, kincsem!
ÉVI
És kiszaladtál, és elkaptad a hintát,
és összevissza ölelgettél…
ANYA
(Megállítja a hintát, és hátulról öleli a lányát.)
Nem akartam, hogy egyszer tényleg elrepülj…
ÉVI
Előbb-utóbb úgyis elrepülök…
ANYA
Tudom, félek is tőle.
ÉVI
Anya, én most tényleg repülni akarok!
ANYA
Öreg és rozoga már az a hinta…
ÉVI
Nem hintázni, repülni akarok…
A suliba jött egy pacák, beszélt a siklórepülésről.
ANYA
Jesszus, azt hittem, legalább az iskolában
biztonságban vagy!
ÉVI
De anya, ez a sport nagyon biztonságos!
ANYA
Pár napja mondták be azt a szerencsétlent a hírekben…
Nem emlékszel?
ÉVI
Mire?
ANYA
A föld helyett egy fa tetején landolt, belegabalyodott
abba a sok zsinegbe, és szabályosan felakasztotta magát.
mire ráakadtak, már több napja bűzlött odafenn,
és majdnem lefoszlott a kötélről…
ÉVI
Úristen, mama, milyen rádiót hallgatsz te?
Ilyen horror biztosan nem történt vagy húsz éve…
ANYA
Csak úgy kitalálják…
ÉVI
Igen, a pihent agyú újságírók… Mert tudják,
hogy az embereknek kell a borzongás…
ANYA
Szerinted talán nekem is erre van szükségem…
ÉVI
Hát persze, anya, mindig is szerettél a tragédiákon
szörnyülködni.
ANYA
Még hogy én? Igazságtalan vagy!
ÉVI
És a rumoshordóban talált hulla? Akiről a munkások
leitták az italt, aztán megmozgatták a hordót, szétverték,
és megtalálták benne az öregasszony diplomata férjét.
ANYA
Aki Jamaicában halt meg, és így hozták haza…
ÉVI
A melósok közül aztán néhány soha többé semmi alkoholt
nem bírt meginni.
ANYA
A többi meg masszív alkoholista lett…
ÉVI
Tudod, mennyit láttam én magam előtt ezt a hordóban
kuporgó szerencsétlent?
ANYA
Sose mondtad, hogy nem bírod az ilyesmit…
ÉVI
Meg a pasas, aki a Trabantjával meg akart állni egy stopposnak,
aztán látva, hogy a fickó kezén megvillan valami, tovább hajtott…
ANYA
Hallott valami reccsenést, de nem törődött vele…
ÉVI
Aztán bemondták az autórádióban, hogy kérik
a trabantost, aki lelassított egy stopposnak,
de nem állt meg, hogy siessen a megyei kórházba…
ANYA
Mert a stoppos boxerrel rácsapott a csomagtartóra…
ÉVI
A karosszéria beszakadt, az ökle pedig szépen
bepottyant a csomagtérbe…
ANYA
És akkor a sofőr kiszállt, és látta, hogy egy ovális
lyuk tátong a csomagtartón…
ÉVI
És a megyei kórházba hajtott, ott kiszállt, mondta,
hogy meghozta a kezet…
ANYA
És elájult…
ÉVI
És a fiú, aki konténerben aludt, és reggel jött a kukásautó,
és a héttonnás hidraulikus prés majdnem összenyomta…
ANYA
De szerencsére felébredt, kiugrott, és elszaladt…
És a kukást, aki nem nyomta meg azt a gombot, kitüntették…
ÉVI
És az amerikai sorozatgyilkos, aki hamburgernek ledarálva
lefagyasztotta az áldozatait, és az egészet videóra vette…
ANYA
De aztán lebukott, és életfogytig börtönbe került…
ÉVI
És a másik farmer, aki disznókkal etette fel az arrajárók
hulláját…
ANYA
A rendőrség felásta a telkét, és egy temetőnyi csontvázat,
koponyát talált…
ÉVI
Miért kellett ezt nekem végighallgatnom annyiszor?
ANYA
Mert olyan törékeny az életünk, és jó tudni, hogy ez
nem velünk történt…
ÉVI
De velünk is történhetett volna… És ha sokszor
elképzelem, az olyan, mintha meg is történt volna.
Tudod, rémálmaimban már sokszor feltrancsíroztak
engem is hamburgernek…
ANYA
Ne mondj ilyet!
ÉVI
Miért ne? A hidraulikus prést is sokszor rám tolták már…
Egyre összébb szorult az acélfal. Mint egy vasból való anyaméh…
ANYA
Nem, nem, nem…
ÉVI
És akkor a siklóernyő nem biztonságos? Az élet nem biztonságos!
ANYA
Az élet! Jó vicc! És ez ok arra, hogy kockára tedd?
(Férfi bejön, mint siklóernyő-oktató, és pantomimmel támasztja
alá Évi szövegét.)
ÉVI
A tanárnő is megkérdezte, hogy biztonságos-e az ernyőzés.
ANYA
És persze az oktató azt mondta, hogy biztonságos.
ÉVI
Húsz éve repül, és mindössze két könnyebb sérülése volt…
A környezetében több a síbaleset, mint a siklóernyős…
ANYA
Persze, mert síelni többen járnak…
ÉVI
Olyan nincs, hogy képességeimnek megfelelő ernyővel,
verőfényes időben repülök, önfeledten túrom az orromat,
és egyszer csak hipp-hopp leesek!
ANYA
Akkor milyen van?
ÉVI
Olyan, hogy valaki összekeveri a siklóernyőt
a halálugrással. Azt hiszi, elég, ha felmászik
a hegyre, aztán leveti magát.
ANYA
Leveti magát…
ÉVI
Vagy ha valaki gyorstalpalót végez, és egy hetes
okosítás után azt hiszi, már repülhet is…
ANYA
Azt hiszi…
ÉVI
Vagy ha valakinek rossz az oktatója, és feltűnően
gyakran küldi fára a növendékeit… Az ilyet kerülni kell…
ANYA
Fára küldi…
ÉVI
Vagy ha valakinek nem ez a sportja, és a sarlatán oktató
nem mondja meg neki. Ez viszont elenyésző…
ANYA
Sarlatán…
ÉVI
Meg aztán magyar betegség, hogy kicsik a hegyeink,
amit egyesek drága és nagy ernyővel próbálnak
kompenzálni. Forma egyes kocsin azonban hülyén mutat
a Tanulóvezető jelzés…
ANYA
Forma egy…
ÉVI
Ha ismeretlen terepre mész, jobb, ha nem a dombtetőn
kezded, hanem a kocsmában, ahol a tapasztaltabb ernyősök
isznak…
ANYA
Kocsmában…
ÉVI
Alapvető hiba a türelmetlenség, meg a „na, majd én megmutatom”
akár másoknak, akár önmagának akar teljesíteni az ember,
kockázatos dolog…
(Anya felveszi Nagy Szent Teréz fejkendőjét, és átül a hintájába.)
ANYA (MINT NAGY SZENT TERÉZ)
Sok lélek téved, amennyiben röpülni akar,
mielőtt szárnyat kapott volna az Úristentől.
Minthogy ebben sikerre nem juthat, a lélek
csüggedésnek engedi át magát. Nagy vágyakkal,
indulnak neki a lelki útnak, el vannak tökélve,
hogy nagy gyorsan minél előbbre jutnak
a tökéletességben. De mikor azt tapasztaljuk,
hogy más, előrehaladottabb lelkek igen nagy
dolgokra képesek, mi pedig csak topogunk
idelenn a porban, elfelejtjük, hogy aki odafenn
van, ezt az Úr adta meg azoknak,
s hogy az ilyesmi nem telik a saját erőnkből.
(Anya visszaül a helyére.)
ÉVI
Ha az ember idejében reagál, és elkezd manőverezni,
nem tekeredik fel a fára, nem akad fenn a szögesdróton,
és nem kerül a hadonászó, üvöltöző, magánterületüket
féltő bennszülöttek karma közé…
ANYA
Te honnan tudod ezeket?
ÉVI
Az oktató… Mesélte…
ANYA
Az oktató? Repülés közben?
ÉVI
Én nem… Én meg akartam… Előre…
ANYA
Istenem, hogy vigyáztam rád…
ÉVI
Túlságosan is! Nem vagyok gyerek!
ANYA
És mikor? És hogyan?
ÉVI
Azt mondtam, fitneszre megyek. Meg hétvégén
a versenyek.
ANYA
Ezért nem mehettem el megnézni?
ÉVI
Ezért.
ANYA
És a bizalom? Hogy bízhatok benned ezután?
Hogy hihetek neked, ha hazudozol?
Van még más is esetleg? Fiúk, alkohol, cigaretta?
ÉVI
De anya!
ANYA
Miért ne lehetne ezek után?
ÉVI
Anya, ez a féltés beteges!
ANYA
Beteges? És a hazudozás? Majd ha anya leszel,
Meglátod! Kívánom, hogy megtapasztald, milyen érzés!
ÉVI
Most megátkoztál?
ANYA
Még hogy én? Hát valami boszorkány lettem hirtelen?
Mikor tagadtam meg bármit is?
ÉVI
Ezt nem engedted volna!
ANYA
Honnan tudod?
ÉVI
A hintától fogva tudom. Ettől annyira félsz.
Attól, hogy szabadon repülök.
ANYA
Félek tőle, de ez nem ok arra, hogy becsapjál.
ÉVI
Mit gondolsz, miért mondtam el most?
Nem bírtam a kettős játékot. Túlságosan
össze vagyunk kötve.
(Összeölelkeznek, Évi a hintába rogy, Anya lökni kezdi.)
ANYA
Gyere-gyere, virágszál!
(Ellöki.)
Mars, te csúnya, komisz!
(Hívja.)
Arany bogaram!
(Ellöki.)
Fuj, te büdös!
(Hívja.)
Jaj, de szeretlek!
(Ellöki.)
Ne is lássalak!
(Hívja.)
Gyere, te angyal!
(Ellöki.)
Ördögfióka!
(Évi kendőt köt, és átül Kis Szent Teréz hintájába.)
ÉVI (MINT KIS SZENT TERÉZ)
Látja, anyám, milyen távol álltam attól, hogy
hiba nélküli kislány legyek: Még csak azt sem
lehetett mondani rólam, hogy akkor voltam
jó, amikor aludta. Álmomban ugyanis még többet
fészkelődtem, mint ébren, és pokolba küldtem az
összes takarókat. Oda is vertem fejemet a kiságyam
fájához, majd felébredtem, és zokogva panaszoltam,
hogy „odakoppantam”. Nyomot is hagyott rajtam
a dolog, dudorok képződtek a homlokomon. Kész kis
ördögszarvaim nőttek! Szegény kis mamám fölkelt,
megvigasztalt, és betakargatott, ám én alighogy
elaludtam, egy perc múlva újra kezdtem az egészet.
Szüleim kénytelenek voltak szíjakkal odakötözni
az ágyamhoz, nehogy „odakoppanjak”, és állandóan
felköltögessek mindenkit. Esténként Céline nővérem
feladata volt azt a sok övet rám erősítgetni. A módszer
azonban bevált, azon túl jó kislány voltam, legalább
amíg aludtam… És csak fejben röpdöstem éjszakánként
kedvemre.
NEGYEDIK JELENET
ANYA
Gyere, angyalom, ne tanulj már annyit!
ÉVI
(A hintában ül, mint székben, elmélyülten magol.)
Majd kiszellőztetem a fejem a reptéren. Lassan
mennem is kell.
ANYA
Megint kitűnő leszel, kincsem!
Öt vizsga, a legnehezebbek, csupa ötös!
ÉVI
Nem vagyok csodalény.
ANYA
Csodalány! Az én csodalányom.
ÉVI
Csak van lelkiismeretem.
Szeretem, ha rendben mennek a dolgok.
Nem tudom megérteni azokat, akik
végigbliccelik az egyetemet. Kiülök
a kert végébe, a nyárfa alá, és látom,
hogy rend van! Minden levél tudja, merre
forduljon a szélben. Mindegyik tudja,
mikor kell lehullani.
ANYA
Isteni szent egyensúly. Hogy is hiheti valaki,
hogy a világ magától lett, csak úgy? Hát mi
lesz csak úgy magától? Próbálja kivárni,
míg egy sütemény összeáll emberi segítség
nélkül: Míg a dolgok összekeverednek, megérnek,
kisülnek. És ez csak egy egészen kicsi csoda,
szinte semmi. Aranygaluska, a kedvenced!
ÉVI
(Feláll, és leül a hintába, mint egy asztalhoz, enni.)
Még hogy a te aranygaluskád semmi! Úristen,
már megint iszonyú finom! Ez rémes, annyit eszem,
leszakad alattam az ernyő. Te vagy az oka, ha lezuhanok!
ANYA
Még hogy én! Valahányszor oda mégy, percről percre
átélem, hogy meghalsz, és percről percre veled halok én is.
Mintha egy kötélen csüngenék rólad, mintha ott lebegnék
én is a föld felett. Ha lezuhansz, lezuhanok! Mindegy,
elvégzed az egyetemet, addig még csak kibírom…
ÉVI
Mi az, hogy addig?
ANYA
Csak nem akarod ezt csinálni örökre? Hegyekről
ugrabugrálni felnőtt fejjel? Lesz egy szép állásod,
férjed, gyereked, nem kacérkodol majd a veszéllyel,
ha otthon várják… Írva vagyon, ne kísértsd uradat,
Istenedet.
ÉVI
De az is írva vagyon, angyalaidnak parancsolt felőled,
őrizzenek minden utadon, kőbe ne üssed a lábad…
ANYA
Ezt a kísértő mondja Miurunknak a pusztában…
ÉVI
Én is a pusztában mondom. És onnan idézem, ahonnan
az Ördög, a zsoltárokból…
ANYA
Elhagytad a templomba járást is. Legalább Isten tenyerét
tudnám alattad…
ÉVI
Amikor fenn vagyok, sebezhetetlennek érzem magam,
biztosan tudom, hogy bajom nem eshet. És tudod mit,
odafentről látszik a rend szövedéke, az, hogy Isten
nem csak úgy összevissza csapdosott mindent, hanem
gonddal illesztett mindent a világ szőttesébe. A sok
kotnyeles templomi pletykafészek meg az orrát túrja,
fülét piszkálja, és sugdosódik úrfelmutatás közben.
Egy tejszínhabosra tornyozott felhőkupacnak százszor
akkora istentartalma van, mint a legöregebb templomnak…
ANYA
Az öreg templom is csak felhőkupac. Férjhez mész,
és szépen lejössz az égből. Tudod, hogy a felhők innen is
legalább olyan szépek. És nem kockáztatsz velük semmit,
elnézed órák hosszat a kedvenc nyárfád alól.
ÉVI
A férjhez menetelről éppenséggel akartam veled
beszélni.
ANYA
Juj, te gonosz, nem is igaz, és csak most mondod!
Hozd el vasárnapra ebédre. Milyen? Alacsony? Magas?
Szőke, barna? Biztos jóképű, bízom az ízlésedben.
ÉVI
Te is ismered, anya, azt hiszem, kedveled is. Mindjárt
beugrik értem a kocsival.
ANYA
Péter?
ÉVI
Ő hát, nem vetted észre? Hová tetted az éles anyai
szemedet
ANYA
Jesszusom, hát kedves fiú, az biztos, de csak amolyan
siklóernyős, miből fogtok élni?
ÉVI
Anyuka, a Péter most végzi a műszaki egyetemet, és okleveles
pilóta lesz. Már az egyetem mellett azzal kereste nyaranta
a pénzét, hogy egy kis kétfedelűvel röpdösött a Balaton
felett, valami reklámzászlót húzkodott a strandolók
feje fölött a levegőben. Mondta is mulatva, hogy
csak röpdösni kell körös-körbe, amit a világon legjobban
szeret, és még fizetnek is érte.
ANYA
Azért nem röpdöshet egész évben afölött a tó fölött.
ÉVI
Nem dehogy, ez csak amolyan kiegészítő munka volt…
ANYA
Mit csinál majd az egyetem után. Rendes mérnökember
lesz, remélem…
ÉVI
A repülésnél akar maradni mindenképpen…
ANYA
Hát, a repülőt is kell tervezni valakinek. Szép állás,
családosnak való. Majd röpteti a fiait a térdén.
ÉVI
Péter pilótaként akarja folytatni, megcsinálja a
vizsgákat nagy gépekre, minden oktatója csak
biztatja, nagyon tehetséges.
ANYA
Nagy gépekre? Ide-oda röpdös majd a világban?
Hát milyen csavargóélet az? Se éjjele, se nappala,
Se itt, se ott?
ÉVI
Izgalmas élet, Anya, egész évben a felhők fölött…
ANYA
Te meg rághatod a körmöd, hogy mikor zuhan le…
ÉVI
Ugyan már, nézd meg a statisztikákat, közúti balesetben
ötször annyian halnak meg, mint a levegőben. Csak az
olyan látványos, meg ötven-száz ember odavan egyszerre.
Éves lebontásban viszont semmi az egész…
ANYA
Gondolod, érdekel majd az éves lebontás, ha a te férjed
hever valahol kinyújtóztatva? Engem sem érdekelt a
rákstatisztika, mikor apád ott feküdt a ravatalon.
Három évig ápoltam, és akár milyen rossz állapotban volt,
reménykedtem, hogy egyszer talpra áll majd. Csak nem
akarhatja ezt velem az Isten. Így akarsz élni, rettegésben?
ÉVI
Az az igazság, engem is vonz a repülés…
ANYA
Jónak mondod, ahány rózsafüzért elmondtam érted,
már szentnek kellene lenned. Nem panaszkodom,
ott volt a vállad, a bokád, mind a kettőt megúsztad…
Megadta az Úr…
ÉVI
Most nem arra gondolok, persze, szeretek nagyon
siklóernyőzni szabadidőben, de most a szakmámról
van szó. Elkezdtem stewardess-képzésre járni.
ANYA
(Nekiugrik, sírva üti-veri.)
Hát ezért, ezért etettelek, ruháztalak, gondoztalak,
tanítottalak beszélni, mostam rád, takarítottam rád,
segítettem a leckédben, vigyáztam az álmodat,
csillapítottam lázadat, lestem visszatértedet, követtelek
szívemben minden utadon, te hálátlan, ezért, ezért?
Kinek, minek, az égnek, a semminek, hogy röpdöss benne?
(Megjön Péter, udvariaskodó pantomim, majd Évivel
távoznak. Anya Nagy Szent Teréz kendőjét ölti fel,
és átül a hintájába is.)
ANYA (MINT NAGY SZENT TERÉZ)
Vajon hányféle módon lehet lelkünk
kertjét öntözni? Elsőnek is hordhatjuk a vizet
kútról, ami nagy fáradságunkba kerül.
Az imádkozó lélek is ilyen kínkeservesen
kezdi meg munkáját, a bűnbánó könnyek vizét
préselve ki teste bensejéből. A másik módja,
ha vödrös vízemelő szerkezetet alkalmazunk, ez már
gyorsabb és termékenyebb eredményt hoz.
Mikorra a hívő lélekben ez a gépezet elkezd
dolgozni, sokkal könnyedebben áldozhatja
magát az imádságos szolgálatra. Még feljebb
jutva a lélek kertjének lépcsőin a harmadik módon
átvezethet a vetemények között valamely élő
vízforrást, melyet a föld maga táplál, és amely
szüntelenül frissíti imáját. Mégis a legmagasabb
foka minden imának, mikor fentről az Úr
maga hullat esőt rá, kegyelmével permetezve
szikkadt ültetvényeinket.
ÖTÖDIK JELENET
ÉVI
Jól van, anya, csakhogy beszélsz, csakhogy
Magadhoz tértél, tudod, hogy már nagyon aggódtunk?
(A Férfihoz.)
Hiszed, nem hiszed, sosem volt beteg.
amióta az eszemet tudom, ő lökte a hintát,
én csak ültem, és most ez a láz, nem is értem,
a hülye orvos meg hogy semmi az egész,
prizniceljék rendesen, majd akkor lemegy,
de ha egyszer nem megy le?
ANYA
Kimentem a kert végébe minden áldott nap,
érted, minden áldott nap, ott, a kedvenc
jegenyéd alatt ültem, az eget néztem, mert
tudtam, hogy valahol ott jársz, ott visz a gép,
színészek mondják, hogy a drukkot, a reflektort
sose lehet megszokni, hogy ezredszerre is a
belsődbe markol a rettegés, hogy mindent
elfelejtesz, mindent elejtesz, ott állsz szavak nélkül…
(A Férfihoz)
Így voltam ezredszerre is, doktor úr, mondogattam,
semmi az egész, a lányom repül, ennyi,
sokszázezer ember repül naponta, tele van
az égbolt bogarakkal, kicsi parányokkal,
mindenütt repülők, egész népek élnek a levegőben,
mintha túlzsúfolt városok lennének,
vasbuborékok röpdösnek mindenfelé,
tele még parányabb emberkékkel,
és egyik se zuhan le, vagy csak minden
ezredik, de honnan is tudhatnám, jaj, Istenem,
honnan, hogy nem az én kislányom ül
az ezredikben, hogy kapdossam össze,
hogy számoljam össze, mint a kotlós
a csibéket, mindig elmászik egyik vagy másik,
nincs nekem akkora szárnyam,
a lányom növesztett szárnyat, és most röpdös
a föld felett, míg más normális emberek
egy normális helyen földbe cövekelve ülnek,
állnak, dolgoznak, ő egy kilencezer méteres
levegőoszlop tetején táncikál mosolyogva,
magassarkúban, ilyen volt az, kérem,
már kislánykorában semmit se lehetett
tenni ellene, kiröppent, nagyon gyorsan kiröppent
a kezem közül, észre se vettem, már fenn volt
a fa tetején, lánytól nem is várná az ember,
mint egy rosszcsont fiú, igaz, hogy a fiam,
az meg olyan mamlasz, kicsit hibás, ugye,
nem tehet róla, senki se tehet róla…
Ja, de hogy arról se tehessek semmit, hogy
Az ép és egészséges lányom fenn maradjon
a levegőben, most mondja meg, fenn a levegőben.
minek megy oda, hát nem? Talán ha madárnak
szültem volna, akkor meg úszni akarna, jó, tudom,
némely madár tud úszni, de ő se nem madár,
se nem hal, ha hal lenne és úszna, nem félteném,
természetes lenne az akkor, ha madár lenne és
repülne, akkor se félteném, az is természetes,
de azt nekem ne mondja senki, hogy embernek
nap mint nap röpdösni természetes, ugye, doktor úr?
Jó, nem mondom, az emberek repülnek néhanap,
egyik helyről a másikra mennek, aztán ha odaérnek,
akkor nem repülnek többet, vagy legfeljebb csak
mikor visszajönnek, na de oda se érni, már repülni
vissza, a lányom mindenhol járt már, és mégse
járt sehol sem, volt Szingapúrban, de nem látott
semmit Szingapúrból, volt Hong Kongban, de
semmit se tud Hong Kongról, kong ez az egész,
kérem, kong, mert üres belül. Én minden nap
hívtam őt telefonon, volt barátnőm, aki
azt mondta, ne mássz már úgy rá, hiszen
csak a lányod, nem a tulajdonod, felnőtt ember,
de nekem tudni kellett, merre repül éppen,
néztem az órát, most már leszálltak, ha
nem volt csúszás, meghibásodás, műszaki
rutinellenőrzés, dugó a légifolyosókon,
torlódás a reptereken, kényszerleszállás,
zuhanó gépek, repülőroncsok, sóhajtoztam
a tévé előtt, Szűzmáriám, hála neked,
hogy megint nem ő zuhant le, hát mondd,
való ez, keresztényi ez, hogy nekem azon kelljen
drukkolnom, hogy csak mások zuhanjanak le?
ÉVI
(Mulatva a Férfihoz)
Hallod? Doktor úr lettél! Cssst, visszaaludt, jöjjön,
doktor úr, van egy akkut problémám, tudna segíteni?
(Évi és Férfi kézen fogva, lábujjhegyen kimennek)
HATODIK JELENET
ANYA
Ej, Istenem, nem csak hosszútűrő vagy,
hanem igazságos is. Meg van írva a Könyvekben,
átolvastam már csaknem betűről betűre.
Felvitetted Ábrahámmal Izsákot a hegytetőre,
hogy égő áldozatképpen ajánlja neked, kiontván
annak vérét, akit ajándékképpen kapott
tőled késő öregkorára, aki mellé azt az ígéretet
is adtad, hogy megsokasodnak utódai,
mint égen a csillag, annyian lesznek, mint a
tengerpart fövenye. Ezt az ígéretet is romba
döntve követelted az ő fiának vére omlását,
neki is indultak, és Ábrahámnak hasogató
tőrszúrás lehetett fia minden oktondi, gyerekes
kérdése, ugyan, Édesapám, mit fogunk vágni,
hol az áldozati állat. És Ábrahám eltitkolta
fia előtt, hogy őt fogja feláldozni, egyfiát,
akit mindennél jobban szeretett. Amikor aztán
odaértek, és Izsák megkötözve hevert az oltárra
helyezett rőzsenyalábokon, amikor Ábrahám
a végsőkig ment, akkor fogta le a kezét a Te
angyalod. Lehet, hogy Izsák semmit sem vett
észre az egészből? Lehet, hogy még a rőzsére
kötözést is csak afféle játékos ijesztgetésnek,
viccnek gondolta? Atyám, te mégis lehoztad
őt az oltárról, beváltva szavadat. Igaz, saját
fiadat latrok kezére adtad érettünk. Mondd,
igazán nem volt semmi más mód? Nem lehetne,
hogy ne kelljen rákötözni a gyereket a rőzsére,
hogy ne kelljen felemelni azt a kést. Fiad odaáll
égből jött báránynak, fiad kiváltja fiainkat
az áldozati asztalon, de addig is, muszáj
eljátszani ezt a komédiát? Muszáj rettegni
minden percben egy másikért, akihez mintha
valami pányvával kötözték volna ki az embert?
Odafenn röpdös, én pedig kikérdezem előre a
menetrendről, éjjel, ha nem tudok aludni,
felteszem a szemüvegemet, és odaülök a tőle
kapott földgömbhöz („az én kis anyukámnak,
hogy aggódhasson értem!”), számolgatok, ujjammal
követem, éppen merre járhat, és ráimádkozom,
szuggerálom azt a térképet, hogy magába ne rántsa
az én kicsimet. Azóta olyan könnyen megy a
keresztrejtvény földrajzi része is, Búrkina Fasó,
Kuala Lumpur, Johannesburg, Montevideo, Sanghaj,
sose gondoltam volna, hogy több lesz ez
nekem, mint abrakadabra, úgy ismételgetem
már, mint a rózsafüzér mondatait…
HETEDIK JELENET
(Évi megérkezik szatyrokkal, tesz-vesz,
Anya a hintában ül, faggatja.)
ANYA
Szia, kicsim, merre jártál?
ÉVI
Tokyo, Banglades, London, Róma, a szokásos.
ANYA
Nem, nem, azt tudom. Látom, vásároltál.
ÉVI
Patikában is voltam, hoztam a gyógyszereidet.
ANYA
Köszönöm, drágám. A cipőt is bevitted?
ÉVI
Igen, de már zárva volt az a gyorscipész. Majd
megpróbálom újra, mindenesetre a cipőd már
nálam van…
ANYA
Könyvet is akartál venni.
ÉVI
Igen, Péter névnapja, azt mondták, megrendelik…
ANYA
Mi is volt még?
ÉVI
Mi is?
ANYA
Na, mi?
ÉVI
Hogy érted?
ANYA
Azt mondtad, bemész a nőgyógyászhoz…
Van valami?
ÉVI
Jaj, anyuka, csak az unokákon jár az eszed.
ANYA
Tudtommal neked is. Már évek óta próbálkoztok,
miért kell titkolózni előttem?
ÉVI
Jaj, anya, muszáj mindenről tudnod?
ANYA
Mindenről nem, csak azt hittem, ez rám is
tartozik.
ÉVI
Tudod, hogy mi is nagyon szeretnénk, nyilván
szólunk, ha van eredmény. Nem maradsz le az
unokádról, ne félj.
ANYA
Pedig félek. Az egyik asszony azt mondta…
ÉVI
A pletykafészkek! Mindig van pár jó tanácsuk!
ANYA
Azt mondta, az állandó repülés tönkreteszi a nők méhét,
többé nem alkalmasak gyereket kihordani.
ÉVI
Anya, ez nevetséges.
ANYA
Valahogy a légnyomással van összefüggésben.
Odafenn minden megváltozik. Ez nem egészséges,
az embert nem arra találták ki, hogy röpdössön,
mint a legyek. Isten megbüntet, ha túl nagyra törsz.
ÉVI
Szerinted Isten azzal szórakozik, hogy a stewardessek
női szerveit piszkálja? Mert ha igen, akkor nagyon hasonlít
a repülőn utazó arab sejkekre, akik a fenekünket tapogatják,
és összeköpdösik a padlószőnyeget, hogy le kelljen hajolgatnunk
előttük.
ANYA
Vigyázz az Istennel, tiszteletlenül ne vedd az ő nevét!
ÉVI
Anya, ez nem maga az Isten, ez csak egy elképzelés róla.
Hogy ezt csinálja, azt teszi. Ki mondhatná meg Istenről,
ha van, hogy most éppen szomorú, máskor jókedvű,
kinéz az ablakon, összesöpri a szemetet, tévét néz,
megeteti a kutyáját… Mint valami nagyszakállú
szomszéd bácsi?
ANYA
Pedig ő a szomszéd bácsi. Ott repülsz el minden nap
a portája előtt. Igazán tekintettel lehetnél rá.
ÉVI
Nem is képzeled, mennyire tekintettel vagyok rá.
Nézd csak, ezt a két képet már régóta oda akarom adni.
A múltkor kaptam a repülőn.
ANYA
Kis Szent Teréz! Nagy Szent Teréz! Ó, Istenem.
ÉVI
(Megöleli.)
Édes anyukám, már ki is találtam, megröptetlek téged,
mint egy madárkát. Elmegyünk Franciaországba,
elmegyünk Spanyolországba, megkérleljük szépen
ezt a két régi asszonyt. Csak lepottyantanak egy kicsi
babát, ha csak akkorát is, mint az öklöm. Annál jobban
fogjuk szeretni, nem igaz?
ANYA
Jaj, félek a repüléstől! Félek a lezuhanástól. Gondold csak
el, egy darab vasba zárva odafenn, a semmi tetején!
ÉVI
Jaj, te buta, mindennap erre gondolok. De aztán hozzászokik
az ember.
ANYA
Végre bevallod egyszer! Ugye, te is félsz odafenn?
ÉVI
Nem félelem az, hanem izgalom. Persze nekem is van
képzeletem, ha légi balesetről hallok, látom az egészet
leperegni a szemem előtt. Főleg ha olyan valakivel
történik meg, akit jól ismertem… De mondok én
neked valamit. Ha félek is egy kicsit odafenn, százszor
jobban rettegek itt, ha volán mögé ülök! Annyi hülyének
van autója, de tényleg. A pilóták válogatott szakemberek,
idelenn meg minden pancser azt gondolja, ő az utak királya.
ANYA
Mit mondott a nőgyógyász.
ÉVI
Te aztán nem tágítasz! Szívós vagy, anyukám, mint
egy buldog. Persze igazad van, ha már nem gyónok
a papoknak, ki másnak gyónnék, mint az én egyetlen
anyukámnak. Megijedtem, mert Tokyóból visszafele
megjött a menzeszem. Egyszerűen elszámoltam magam.
Nem tehetek róla, a többieknek olyan pontosan jön meg
mindig, mint a óramű, az enyémet meg képtelenség
kiszámítani. Néha már azt hiszem, terhes vagyok,
máskor meg szinte húsz nap se telik bele, itt az újabb
ciklus. Ráadásul a légi-irányításnál nem veszik jó néven
a tréfát, úgy kell hát tennem, mintha nálam is normálisan
működne minden.
ANYA
Szóval akkor mégis igaz, kárt tesz benned az a nyavalyás
magasság!
ÉVI
Ez csak óvintézkedés, olyankor jobb nem repülni.
Az orvos azt mondja, ez még nem jelent semmit.
Édes anyukám, ugye eljössz velem, ugye, elrepülünk?
(Megöleli.)
ANYA
Uramisten, mi mindenre rá nem veszi az embert a gyereke!
HETEDIK JELENET
(Anya kendővel a fején Nagy Szent Teréz hintájában ül.
Évi hintájában gyertya ég.)
ANYA (MINT NAGY SZENT TERÉZ)
A lélek nem maga igyekszik, hogy fájjon
neki az a seb, amelyet az Úr távolléte okoz:
hanem úgy lövik bele azt a nyilat,
amely a legérzékenyebb részén találja
belsejét és átüti szívét, olyannyira,
hogy maga sem tudja mi lehet,
s hogy mit akar. Nem lehet azt kimondani,
sem pedig megmagyarázni, miképpen sebzi meg
Isten a lelket és bocsátja reá ezt az észbontó
fájdalmat. Csakhogy ez a kín olyan édes ám,
hogy nincs e földön gyönyörűség, amely akkora
élvezetet okozna. A lélek, mint mondom,
azt szeretné, ha folyton ettől a betegségtől
kellene haldokolnia. A fájdalomnak és a
mennyei boldogságnak ezen szövetkezése
előtt nekem megállt az eszem;
nem tudtam megérteni, hogyan lehetséges.
Itt nem mi rakjuk a fát, hanem a tűz már
készen áll, s minket egyszerre beledobnak,
hogy ott égjünk el benne.
(Anya leveszi a fátylat, újra önmagaként.)
ANYA
Lehetséges, hogy a jövő kárpitja néha felhasad,
akár nagypénteken a jeruzsálemi templom szentélyének
függönye, és belelátunk abba, ami ránk vár?
Uram, a lányom ezer meg ezer kilométert
repült a földgolyó körül, és a lakásától két
saroknyira érte őt a baleset. Hogy van a te
könyved megírva? Milyen földöntúli nyelven
lehet megérteni ezt az egészet? Addig felfogtam,
hogy egy tizennyolc éves suhanc kocsit kap
a születésnapjára, és a barátaival részegen
kocsikázni indul, pedig még jogosítványa
sincsen. Itt, a mi utcánkban is száguldoznak
éjszakánként a tejfelesszájúak. De hol van
abban a logika, hogy éppen az én lányommal
akadjanak össze, aki két repülőút között éppen
csak aludni ugrik haza? És miért nem piszkáltál
közbe akár a kisujjaddal, amikor szabálytalanul
belerohantak a munkától kimerült lányom
kocsijába, akiért hozzád annyit könyörögtem?
És miért, hogy a négy nyikhajnak haja szála se
görbül, az én szép lányomat pedig bénán viszik
a kórházba? Ó, hogy elcserélném az ő épségét
annak a négynek életéért! Bocsáss meg uram,
nyilván azoknak is van anyja. Talán még segít is
ez az eset, hogy észre térjenek. De most állítsd
talpra a lányomat, mondd neki: „Kelj fel, és járj!”.
És ő megfogja hordágyát, felkel, és hazamegy.
Uram, rajtad a sor!
(Függöny.)
MÁSODIK FELVONÁS
ELSŐ JELENET
ÉVI
New Yorkból jöttünk haza, és persze
már az ételosztásnál feltűnt az a fejkendős
apáca…Az az érzésem támadt, hogy kiszúrt
magának, de elhessegettem, ugyan miért
pont engem …
ANYA
(Fejkendősen)
Nem hozna még egy narancslét, kedves?
ÉVI
Mintha nem az ital érdekelte volna. Persze
kiszáradnak az emberek odafönn, abban a
lehetetlen, félfekvő pózban, idegen környezetben,
ahogy fülig betakarózva próbálnak aludni… Aztán
minden teketória nélkül rákérdezett…
ANYA
Aranyom, nem lenne kedve leülni ide, mellém?
Amúgy is üres ez a hely…
ÉVI
És nekem volt kedvem, bár valami nyugtalanított…
ANYA
Olyan jó, nyugtató szeme van…
ÉVI
Nahát, ebben a sötétben az nem látszik, hacsak nem
foszforeszkál a szemem, mint valami zombié, nyugtasson
meg, hogy nem…
ANYA
Én azt már napvilágnál kifigyeltem. Maga
biztosan rengeteg időt töltött már röpüléssel, azt hiszem,
a felhők felett kicserélődik az emberek tekintete…
ÉVI
Narancsléillatú volt a lehelete..
Csupa tapasztalt kolléga és kolléganő van a gépen,
remek csapat, szeretek velük dolgozni…
ANYA
Egész külön kis világ van idefenn…
ÉVI
Folyton ugratjuk egymást, apró szemeteket rejtünk egymás
zsebébe, aztán nevetünk, amikor a másik megtalálja
valahányszor leülnék a helyemre, hiába nézem meg
a széket, az egyik kollégám valahogy mindig odacsempész
egy boros kupakot…
ANYA
A hangja is egész könnyű, mint a tojáshab, sok benne a nevetés…
ÉVI
A hosszú út próbára teszi azt idegeket, sokat nevetünk
ezeken az idétlenségeken, odalentről nézve fárasztónak
tűnnek. Jó kis társaság vagyunk.
ANYA
Ilyen segítőtárs kellene nekünk, mint maga…
ÉVI
Én, mint apáca.
ANYA
A szó elsőre mindenkit megijeszt. Bezártan élni,
helyhez kötve. Leszállni a nagy óriáskerékről.
Otthagyni mindent és mindenkit, az egész világot.
De ez csak kívülről ilyen egyszerű. Amikor
tisztába tesszük az öregeinket, amikor háromszáz
gyereket táboroztatunk, meg használtruhát hordunk
olyan házakba, amelyek mellett mindenki sietve
megy tovább, nem úgy érzi az ember, mintha
kívül rekedt volna az életen…
ÉVI
És a tengeren túl?
ANYA
A misszióról beszéltem, szociofotókat vetítettem
A munkánkról a pénzes gyülekezetekben. Koldulásnak
hívják az ilyesmit… Ez van a tengeren túl.
ÉVI
Fáradtnak látszik.
ANYA
A vontató ló fáradt. Ő megy legelöl, és lassan már
a többieket se látja, csak az utat maga előtt. Adok
magának két képet, hordja őket magánál. Apáca
volt mindkettő, szinte testvérek, bár háromszáz év
választja el őket. Nagy szent Teréz és kis Szent Teréz.
Időnként beszélgetnek egymással az időn keresztül,
a belső csöndben hallani.
ÉVI
Édesanyám örülni fog neki, nagyon vallásos.
ANYA
Sejtettem, hogy rajtad keresztül is beszél valaki más.
ÉVI
Mostanában néha megtorpanok a tükör előtt.
Ismerős a mozdulat, a pillantás, a fejtartás.
Aztán rájövök, hogy az anyámat látom. Úgy merül
fel belőlem, ahogy egy úszó alak a víz mélyéről. Először
csak egy alaktalan folt, aztán kibomlik az arc,
a váll, a test. Anyám sokat imádkozik.
ANYA
Biztosan érted imádkozik.
ÉVI
Sajnos hiába, képtelen vagyok hinni. Persze, hiszek
valamiben, de az olyan alaktalan, mint a felhők,
mint a vízbe lemerült úszó teste. Valamiben
végülis mindenki hisz…
ANYA
Nincs kárba veszett imádság. Az égbe fellőtt nyilak
közül soha egyik se hullik vissza. Beszélgess ővelük,
mintha édesanyáddal beszélgetnél. Mondj el mindent,
amit neki nem tudtál vagy nem lehet. Vagy beszélgess
a felhőkkel.
ÉVI
Ki szoktam állni a gép farába, ott nyugalom van, és
kinézhetek az ablakon. Mintha Isten koponyájában
repülnénk, és rálátnánk barázdált agyára.
(Anya átül Nagy Szent Teréz hintájába, és felveszi fejkendőjét.)
ANYA (MINT NAGY SZENT TERÉZ)
A mennyországot, vagy egyéb ilyen magasztos
dolgokat az én tompa értelmem soha,
de soha nem tudta elképzelni, mindaddig,
amíg csak az Úr más módon nem mutatta
meg azokat nekem. Annyira nem volt meg
bennem tehetség, hogy valamit lelki szemeim
elé állítsak, hogy hacsak nem láttam a dolgot
magam előtt, képzeletem hiába vesződött vele.
Egyáltalában nem úgy voltam, mint mások,
akik mindent maguk elé tudnak képzelni,
aminek révén azután áhítatba merülnek.
Én Krisztus Urunkról csakis mint emberről
voltam képes gondolkodni, de még így sem voltam
sohasem képes az ő képét lelkemben kiszínezni,
akármennyit olvastam is szépségéről, s akárhány
festményt vagy szobrot láttam is róla. Úgy voltam
vele, mint a vak ember, vagy aki sötétben beszélget
másvalakivel, s bizonyos ugyan annak létezéséről,
mert hiszen tudja, hogy ott van… Akarom mondani
érti és hiszi, hogy ott áll mellette, de nem lát belőle
semmit.
MÁSODIK JELENET
ANYA
Egyszer csíptem be csak, az esküvőmön,
az volt ilyen érzés. Ennyire máshol lenni,
ennyire sehol se lenni, ennyire újnak lenni.
Már a repüléstől úgy megteltem, mint egy lufi.
Most csak kóválygok. Megbolondítod szegény
öreg anyádat!
ÉVI
Örülök, hogy eljöttél velem. Azt hittem, nem tudlak
rávenni. Röpdösöl a világban, gumitalpú cipőben
várfalakra mászol! Nahát, ez az én anyukám?
ANYA
Ne csúfolódj!
ÉVI
Én csúfolódom? Talán nekem udvarolt az a csinos, őszes
spanyol pasas?
ANYA
Talán igen, mert nekem biztos nem! Nem is tudok
spanyolul.
ÉVI
Nem volt rád írva, végig neked játszotta az eszét.
Ne mondd, hogy ne vetted észre, hogy pislog rád
minden poén után. Biztatóan mosolyogtál vissza rá,
és ettől ő valósággal megtáltosodott.
ANYA
Az égvilágon semmit nem értettem, csak amit
fordítottál. Azért mosolyogtam, mert nem akartam
teljesen ostobának látszani. Mégsem vághat egészen
undok pofát az ember.
ÉVI
Nem bizony, főképp ha ilyen csinos a pasas.
Mindenre volt egy szellemes megjegyzése.
Azon nevettem magamban, hogy utálnád,
Ha értenéd. Mindig arra célozgatott, vajon hol
mászhattak be az apácákhoz a parasztfiúk,
és hogy a kertésznek milyen természetbeni
szolgáltatásokat kellett vajon teljesítenie…
ANYA
Micsoda majom!
ÉVI
Á, minden templomlátogatáson akad egy ilyen
okostojás. A fő, hogy együtt nevethetünk rajta!
ANYA
Még szerencse, hogy nem értettem az idétlent, csak
felbosszantott volna. Mert közben olyan jelenlevő
volt mindenben Teréz. Érezted te is? A kövek ugyanazok,
a falakra kapaszkodó zuzmó, az öreg kút jeges levegője.
Ha megfogtam a korlátot, ott volt a kezemen a keze.
Zajt hallottam hátulról, és biztos voltam benne, hogy ő
suhan esti imára. Biztos kinevetsz, hiszen te annyi
mindent láttál már, de én azt ismételgettem egyre: ugyanaz,
ugyanaz, ugyanaz…
ÉVI
És ehhez mit szólsz? Papam! Innen tekints szét! Most
mi vagyunk a vár úrnői, itt a lábunknál Avila. Nyolcvannyolc
bástya, kilenc kapu! Melyiken parancsol kilépni, belépni,
felséges asszonyom?
ANYA
Természetesen mindegyiken egyszerre! És szétnézek
mind a nyolcvannyolc bástya tetejéről. Jaj, Istenem,
még a levegő is olyan édeskés!
ÉVI
Mit szólnál egy pici koktélhoz itt, valamelyik ilyen
kis csinos várteraszon?
ANYA
Még be is rúgatod szegény anyádat, nem elég, hogy
elszedted az eszét? Szent Vince sírja, magasság és mélység,
csak úgy röpködnek a négy-ötszáz évek, forog az ember
feje, ahogy feltekint a katedrális magasába, ahogy letekint
a várfal mélységeibe.
ÉVI
Középkori vigasságok az ön kénye-kedve szerint: utcaszínház,
mór süteményárus, lovagok, hastáncosnők, íjász
és lovasbemutató, tűznyelők és zsonglőrök, dalnokok
és galambröptetés…
ANYA
Fel, fel, a magasba…
ÉVI
A vár tövében pedig ott röfög a faragott kődisznó, talán
a falakat akarja kitúrni… Csin-csin.
ANYA
Uramisten, hát tényleg itt ülünk és iszunk!
(Koccintanak. Anya felveszi Nagy Szent Teréz fejkendőjét,
és átül a hintájába.)
ANYA (MINT NAGY SZENT TERÉZ)
Testvéreim egyikével együtt szoktuk volt
olvasgatni a szentek életét, és midőn a könyv
beszélt nekünk a kínzásokról, melyeket a szent
vértanú szüzek állottak ki, én rendesen úgy
vélekedtem, hogy ezek igencsak olcsón szerzették
meg Isten látásának boldogságát. Nagyon
szerettem volna magam is úgy meghalni,
természetesen nem mert annyira áhítottam
Istent, hanem mert olyannyira sóvárogtam
a mondott boldogságnak birtoklására. Testvéremmel
sokat tanakodtunk rajta, miként ejthetnénk
szerét, hogy mártíromságot szenvedjünk.
Hét éves voltam, mikor Rodrigo bátyámmal
elmegyünk a mórok földjére, útközben
kéregetünk, ott meg aztán majd csak
levágják a fejünket, és azonmód feljutunk
a mennyei hazába. Csakhogy nagy okosságunkban
éppen rossz felé, északnak kerestük az üdvösség
koronáját, és egy kápolnácskában imádkozva
gyűjtöttünk erőt, mikor arra lovagló nagybátyám
fülön csípett, és haza toloncolt. Miért is vannak
az embernek szülei, bosszankodtunk akkor,
úgy vélve, hogy atyám s anyám féltése
mihamarabbi üdvösségünk egyetlen akadálya.
(A színpad egy pillanatra elsötétül, mire kigyúlnak
a fények, már csak Évi tartja úgy a kezét, mintha egy üvegcsét
fogna.)
ÉVI
Biztos, hogy ezt most meg kell innom? Anya, biztos
vagy benne, hogy ez nem babona? Nekem mindegy,
nem én vagyok a főkeresztény a családban… Megiszom,
és teherbe esem?
ANYA
Ne viccelődj ezen, láttad te is, milyen szemekkel
néz Kis Szent Teréz a fényképen.
ÉVI
Hát a fényképen igen, de már a szobrokon
teljesen idétlen arcot csinálnak neki. És a
csiricsáré mozaikok az altemplomban…
Inkább tengeralattjáróra hasonlít, mintsem
szentélyre. Maga a templom is mint egy Istengyár,
egy nukleáris erőmű vagy micsoda. Háromezer
zarándok befogadására alkalmas imatér. Hogy oda
ne rohanjak. Csoszogás, mormogás, mint egy
istállóban. Arra megy ki a játék, hogy hasra essem,
és kicsinek érezzem magam.
ANYA
Kicsik is vagyunk, fentről nézve hangyák.
Mondhatsz, amit akarsz, az ujjam megbizsergett,
amikor megérintette az ereklyetartó hűvös
üvegét. Annak a lánynak a csontjai vannak
alatta!
ÉVI
Talán feldarabolták? Egy csont ide, egy csont oda?
ANYA
Mondd csak, miért vergődik a lelked? Mint Avilában
az a galamb, emlékszel? Egész kétségbeesett volt,
míg fel nem ért a magasba, ahol kedvére szállhatott.
ÉVI
Félek.
ANYA
Nem félsz a repülőn, és itt, most félsz?
Mitől? Hogy rád omlik a bazilika?
ÉVI
Igen, rám omlik a hit, a vallás, ez az egész.
ANYA
Az itt könnyen előfordul. Omlani kezdenek a felhők,
és nyakunkba ömlene, mint a tejszínhab.
ÉVI
Te meg akarsz engem téríteni! Hurcolsz ide,
hurcolsz oda…
ANYA
Én meg azt hittem, te hurcolsz engemet! Mondd csak,
ki szerezte az ingyenjegyeket, és ki beszélt rá engem
a repülésre…
ÉVI
Itatod velem a szent kút vizét, hogy gyerekem legyen tőle.
Én meg rettegek, hogy egyszer csak elkezdek zuhanni.
Zsupsz, bele a hitbe!
ANYA
Na, akkor pont olyan gyáva vagy, mint én,
aki meg mindig attól rettegek, hogy kipottyanok
az Isten tenyeréből.
ÉVI
Te rettegsz? Te kőszikla, te? Ezt most hallom
először.
ANYA
Egy biztos, mégiscsak az én lányom vagy!
Gyere, kapaszkodjunk össze erősen, nehogy
lezuhanjon valamelyikünk.
ÉVI
Hát nem azt akarod, hogy fejest ugorjak ebbe
az egészbe? Nem azért vagyunk itt? Most
löksz vissza, amikor már kis híján magába
ránt a mélység? Vagy a magasság, mit tudom én!
ANYA
Még ilyet! Hiszen te tanítottál ki, hogy nem kell
összekeverni a siklóernyőt a halálugrással.
Nem elég felmászni a hegyre, aztán levetni magadat.
ÉVI
Miről beszélsz?
ANYA
Nem elég gyorstalpalót végezni sem, pár napos
okosítás után ne hidd, hogy már repülhetsz is…
ÉVI
Jézusom, ezt honnan szedted elő…
ANYA
Mint tudjuk, magyar betegség, hogy kicsik a hegyeink,
amit egyesek drága és nagy ernyővel próbálnak
kompenzálni. Forma egyes kocsin azonban hülyén mutat
a Tanulóvezető jelzés…
ÉVI
Viccelsz velem?
ANYA
Ha ismeretlen terepre mész, jobb, ha nem a dombtetőn
kezded, hanem a kocsmában, ahol a tapasztaltabb ernyősök
isznak…
ÉVI
Kocsma Lisieux-ben?
ANYA
Alapvető hiba a türelmetlenség,
meg a „na, majd én megmutatom”
akár másoknak, akár önmagának akar
teljesíteni az ember, kockázatos dolog…
(Évi felölti Kis Szent Teréz fejkendőjét, és átül a hintájába.)
ÉVI (MINT KIS SZENT TERÉZ)
Gyenge kicsi veréb vagyok, Uram, amelyet
csak gyenge pihe föd, nem vagyok sas, egyszerűen
csak sasszemem és sasszívem van, amiért
végtelen kicsinységem ellenére is repülni
szeretnék a ragyogó Nap felé, amely elbűvöli szemét.
Utánozni szeretném sastestvéreimet, akikről
látom, hogy egészen az isteni szeretet
háromságos tűzhelyéhez emelkednek fel.
Jaj, de csak annyi telik tőlem, hogy verdesek apró
szárnyaimmal, de feljebb nem jutok.
Mi lesz velem, elpusztulok-e bánatomban,
tehetetlenségemet látva? Párizsi látogatásunk
jut eszembe, mikor édes papámmal egy nagyon
szép és gazdag hotelben szálltunk meg, és nekem
a legnagyobb ámulat az a szerkezet volt, amely
magával ragadta az embert, és a lépcsők
kerülőit mellőzve egyenest repítette utasait
fel, fel az emeletre. Hát ilyen újdonságot kértem
én Istentől, tudva, hogy lelkem cseppnyi
és erőtlen, hogy nem kaptam meg a bölcsesség
és nagy tudomány, a lelki érzékenység és finomság
adományait. Isten maga legyen az én liftem,
rántsa fel vágyakozó szívemet a maga közelébe,
mert nincs erőm és ügyességem megmászni
azokat a lépcsőket, amelyeken a szentek
fürge lábbal felsiettek.
ANYA
Na, igyál, igyál csak.
(Évi kiissza az üvegcsét.)
ÉVI
Meg tudod magyarázni ezt az egészet?
ANYA
Na hiszen, ha az ember mindent meg tudna
magyarázni! Mindenért te vagy a hibás.
Repülőre ültetsz, pedig utálom a magasságot,
idegen városokban hurcolsz, pedig egész életemben
alig léptem ki az utcánkból, mégis mit vársz tőlem?
Még csak meg se kavarodjak egy cseppet.
ÉVI
Na hallod!
ANYA
Most viszont elfáradtam. Mintha a bazilika omlott
volna rám egyszeriben, néhány felhővel leöntve.
Irány a szállás, kedvesem!
ÉVI
A parancs az parancs.
(A világítás megint kihuny, mire a fény visszajön,
Mindketten a hintában ülnek.)
ÉVI
Alszol?
ANYA
Nem, és te?
ÉVI
Nagyon sötét van!
ANYA
Nyújtsd ide a kezed!
ÉVI
Na hiszen, legalább fél órája itt a kezed a kezemben.
Érzem minden egyes ujjadat. Nagyot aludtál.
Jobban vagy egy kicsit?
ANYA
Viccelsz? Te aludtál mostanáig, amennyi érzéstelenítőt
kaptál, nem is csoda. Végig itt virrasztottam melletted.
Biztos álmodtál valamit.
ÉVI
Nem lehet, hogy inkább te álmodtál?
HARMADIK JELENET
(Évi alszik, Péter és Anya hosszan nézik, majd a férfi elbúcsúzik,
lábujjhegyen kilopakodnak. Anya hintáján vázába tett virág.
Évi, mintegy félálomban, feláll, felveszi Kis Szent Teréz
Kendőjét, és átül a hintájába.)
ÉVI (MINT KIS SZENT TERÉZ)
Ha papával sétáltunk, gyakran adtam alamizsnát
a szegényeknek. Egyszer láttam egyet, aki keservesen
vonszolta magát mankóján. Odaszaladtam hozzá,
hogy egy sous-t adjak neki, ő azonban láthatóan
nem tartotta magát elég nyomorultnak ahhoz,
hogy alamizsnát fogadjon el, szomorúan mosolyogva
nézett rám, és visszautasította, amit feléje nyújtottam.
Kimondhatatlan, mi ment végbe a szívemben.
Vigasztalni és segíteni akartam őt, és ehelyett
fájdalmat okoztam neki. Kitalálhatta gondolatomat,
mert visszafordult, és hosszan, mosolyogva
nézett rám. Papa épp akkor vett nekem egy süteményt,
de nem mertem azt se ennek az embernek adni.
Pedig úgy szerettem volna valami olyasmit
juttatni neki, amit nem utasíthat vissza, mert igen
nagy rokonszenvet éreztem iránta. Ekkor jutott
eszembe, hogy úgy hallottam: első áldozásunk
napján mindent elnyerünk, amit csak kérünk,
ez a gindolat megvigasztalt, és jóllehet
nem voltam még hat éves, arra gondoltam:
„Imádkozni fogok az én szegényemért első áldozásom
napján”. Öt évvel később beváltottam ígéretemet,
nem tudom, merre biceg és él-e még az a koldus,
aki nem is koldus, de hiszem, hogy Isten teljesítette,
amire szétszakított teste egyik tagjáért könyörögve
kértem.
(Visszaül a saját hintájába, bejön Anya.)
ÉVI
Péter nem volt itt?
ANYA
Dehogynem, nézd csak, milyen gyönyörű csokrot
hozott! Nem virágbolti, a vitorlázóreptéren szedte.
ÉVI
Gyorsan elment.
ANYA
Holnap korán repülnie kell. Csak nem zuhanhat le
a géppel…
ÉVI
… úgy érted, egy nyomorék miatt, aki már nem is számít?
ANYA
Tudod jól, hogy nem úgy értem. Tudod jól, hogy csak te
számítasz! Miért csinálnám ezt az egészet?
ÉVI
Mit tudom én, mit miért csinálsz. A lányod vagyok,
nem az anyád.
ANYA
Mintha egy anya tudná, mit csinál a lánya. Például
sejtelmem sincs, ma miért vagy ilyen morcos.
ÉVI
Tényleg meglepő, hiszen minden a legnagyobb rendben.
Itt fekszem egész nap, hátamon öklömnyi véres
lyukak a felfekvések, deréktól lefelé egy koloncot
kötöztek rám, egy másik embert, aki nem én vagyok,
felnőtt létemre az anyám meg a férjem biliztet,
itt lógok a nyakatokban feleslegesen. Ezt nevezed
te életnek?
ANYA
Nagy dolog, hogy legalább fájdalmaid nincsenek.
ÉVI
Persze, a fájdalomcsillapítók! Még a szenvedést
is megvonjátok tőlem, pedig mindig azt prédikáljátok,
hogy az nemesít. Még lehetnék valaki, fogcsikorgatva
kiküzdeném magamnak, mint Kis Szent Teréz,
mint egy atléta. De csak ez a süppedés van, ez az
álomkór, mintha részeg lennék, azt se tudom,
merre járok. Szánj meg, anyám, eltévedtem!
ANYA
Beszélhetek az orvossal, de azt mondja, nagyon
fájna. A múltkor is, mikor úgy elaludtál, és nem
ébresztettelek fel időben a gyógyszeredhez, vonaglottál
a kíntól, rossz volt nézni.
ÉVI
Jaj, ne, igazad van, a fájdalmat mégse, csak tép, csak
hasogat, nincs hova bújni előle. Így meg minden olyan,
mintha vízen keresztül nézném. Képzeld, tegnap
a fám alatt, olyan különös volt… Mintha minden
levél kanál lett volna, és a fényt kanalazná. Mintha
egy hatalmas család ülne a fának minden ágán, és
falná a fénylevest. De ne gyere nekem azzal, hogy
lám, milyen szép a világ. Péter megint alig volt itt.
Mindig elszalad.
ANYA
Hullafáradt, amikor beesik, nap mint nap órákat tölt veled.
Mit akarsz még?
ÉVI
Mit akarok? Hiszen a férjem még! Vagy tévedek? Történt valami
változás, csak engem elfelejtettek értesíteni? Azon kívül persze,
hogy a felesége teljesen hasznavehetetlen.
ANYA
Hogyan is vádolhatod, mikor két teljes éve kitart
melletted, és angyali türelemmel viseli a hangulatváltozásaidat…
ÉVI
Tudom, undok banya lettem, örüljek, ha kibír engem valaki.
Eleget dörgölted már az orrom alá. Péter is
jobb tenné, ha szerezne normális társat magának.
Ott van a Kriszti kolléganőm, helyes és kedves lány,
Mindig számíthattam rá. Péterrel meg mindig is tetszettek
egymásnak. Előlem hiába is titkolta volna. Logikus,
hogy most összeállnak, áldásom rájuk. Férjuramnak is
könnyebb így, meg nekem is. Nem lesz lelkifurdalásom,
amiért ez a szép, erős ember élve eltemeti magát
egy élőhulla mellé.
ANYA
Már megint miket beszélsz! Nem tudtam, hogy te is
tudsz róla…
ÉVI
Hogy miről?
ANYA
Hát, hogy semmi…
ÉVI
Aha, semmi. Akkor jól sejtettem, de titkon reméltem
azért, hogy mégse. Hogy ez a mi életünk nem érhet
ilyen röhejes és nyálas véget, mint valami szappanopera-
folytatás. Két év se kell, itt haldoklik a törvényes felesége,
ő meg összeáll avval a szőkített ribanccal.
ANYA
Azt mondtad, áldásod rájuk.
ÉVI
Na persze, szolgáltattam volna ki magam? Sikítottam
volna, hogy megfojtom, hogy megőrülök, ha mással kezd?
Tettem volna nevetségessé magamat? Hát milyen jogaim
lehetnének még nekem? Gratulálok, Krisztinek van már
egy gyereke, úgyhogy nem ilyen magtalan, száraz kóró,
mint én voltam. Nagyszerű, talán már közös babájuk is van…
ANYA
Hát nem… tudom.
ÉVI
Szóval az is van. Megmutathatták volna nekem. Vagy nekem
úgyis mindegy? Úgyis képtelen vagyok együtt örülni bárkivel?
ANYA
Nincs baba, még csak most várják.
ÉVI
Igazán megható. Lehetek esetleg a keresztanyja? Á, nem lenne
értelme, hiszen egy keresztanya eleven, születésnapi tortát süt,
ajándékot hoz, karácsonykor betoppan, és szánkózni viszi
a kicsiket! Ehelyett a keresztmami sírjához járni virággal,
fuj, milyen idétlen ötlet!
ANYA
Péter sírva mesélte el, azt mondta, képtelen magában tartani,
de téged megbántani is képtelen lett volna.
ÉVI
De te, te legalább hallgathattál volna! Miért nem hazudtál?
ANYA
Kihúztad belőlem erőszakkal. Mindenáron tudni akartad!
ÉVI
Értened kellett volna, hogy ez azt jelenti, nem akarok
tudni róla. Azt akartam, hogy hazudj nekem
ANYA
Hazudtam volna, ha tudom, hogy azt akarod
ÉVI
Egy anya ennyit igazán érezhetne!
ANYA
Azért eljár ide továbbra is, hiszen házasok vagytok,
Ez nem változik. Kitart melletted mindvégig.
ÉVI
Mindvégig? Szóval az is hazugság, hogy talpra állok?
Az orvosok is csak hitegetnek?
ANYA
Ma minden szavamat kiforgatod. Én nem tudok mást,
nincs más fegyverem és nincs más érvem, mint hogy
itt maradok veled. Az ég és a föld összedőlhet, a folyók
visszafordulhatnak medrükben, az égből véreső hullhat,
a termést felfalhatja sáskahad, az anya akkor sem hasonlik
meg az ő gyermeke szeretetében. És ha az anya meghasonlana
is gyermeke szeretetében, Isten akkor sem hagyja el az
ő teremtményét.
ÉVI
Jesszusom, hittanóra. Anya, most én vagyok fáradt.
Rajtad kívül mindenki elhagyott. Te megértesz,
téged is elhagyott Apa. Én is elhagytalak. Ringass inkább,
mint régen.
ANYA
Mint régen…
(Ellöki a hintát.)
Eredj innen, te piszok!
(Karját kitárva várja a visszalendülést.)
Gyere-gyere, virágszál!
(Ellöki.)
Mars, te csúnya, komisz!
(Hívja.)
Arany bogaram!
(Ellöki.)
Fuj, te büdös!
(Hívja.)
Jaj, de szeretlek!
(Ellöki.)
Ne is lássalak!
(Hívja.)
Gyere, te angyal!
(Ellöki.)
Ördögfióka!
NEGYEDIK JELENET
ÉVI (MINT KIS SZENT TERÉZ)
A szenvedés vonzani kezdett, bűvös erővel
ragadott meg, anélkül,hogy jól ismertem volna.
Eddig úgy szenvedtem, hogy nem szerettem
a szenvedést, mostantól fogva igazi szeretetet
éreztem iránta. Szentáldozásaim alatt gyakran
ismételgettem ezeket a szavakat: Ó, Jézus,
kimondhatatlan édesség, változtass keserűséggé
számban minden földi vigasztalást. Újoncidőm
alatt örültem, ha csinos holmik állnak a szolgálatomra,
s ha kezem ügyében volt minden, amire csak
szükségem lehetett. Egyik estén, kompletorium
után, hiába kerestem kis lámpásunkat a polcán.
Megértettem, hogy egy nővér, abban a hitben,
hogy sajátját viszi, elvitte a mi mécsesünket,
melyre igen nagy szükségem volt. Elcsendesedés
lévén már nem is igen jártam utána. Ahelyett
azonban, hogy bántott volna hiány, felujjongtam,
átérezve, hogy a szegénység abban áll, hogy
nemcsak kellemes, de nélkülözhetetlen dolgoktól
is meg legyünk fosztva, és így a külső sötétség
közepette megvilágosodott a bensőm. Ebben
az időben valósággal beleszerettem a legcsúnyább
és legkényelmetlenebb dolgokba, így örömmel
vettem észre azt is, hogy elvitték cellánkból
a szép kis korsót, s helyére egy vaskos, teljesen
csorba korsót tettek…
(Átül a saját hintájába.)
ÉVI
Tényleg, mi van a Feri bácsival? Már sose jön
kaszálni.
ANYA
Vettem egy fűnyírót, boldogulok egyedül is.
ÉVI
Mindig azt mondtad, szereted a kasza suhogását.
ANYA
A fűnyíró olcsóbb és gyorsabb. Nincs vele az a sok gond.
ÉVI
Meg érzelmi vihar, nem?
ANYA
Miről beszélsz?
ÉVI
Azt hiszed, vak is vagyok, pedig csak nyomorék.
Százszor élesebben látok, mint azelőtt. És mindent
látok, átlátok a falon, látlak minden pillanatodban,
eszte is, amikor már elaludtam, és azt hiszed, magadra
maradsz. Én vagyok a sorsod, én vagyok a végzeted,
én vagyok Isten!
ANYA
Ne káromkodj!
ÉVI
Káromkodás? Akkor miért igazgattad magad annyit
az előszobatükörben, valahányszor Feri bácsit vártuk?
ANYA
Azért, mert öregasszony vagyok, nem hagyhatom
el magamat. Megszólnának érte.
ÉVI
Egy frászt vagy öregasszony. Asszony vagy, és férfira
éhezel.
ANYA
Uramisten, miket beszélsz!
ÉVI
Vagy talán a parfüm is azért kellett, hogy nehogy
azt mondják az utcában, büdös vagy? És az a lehelet
púder, az az árnyalatnyi szájfény? Miért sikáltad meg
alaposan a körmödet?
ANYA
Megijesztesz, te lány!
ÉVI
Megmondom, miért: tetszeni akartál.
ANYA
Nem gondolok én ilyesmire, apád halott…
ÉVI
Ne takarózz már apámmal, húsz éve a föld alatt
rohad. Nem tartozol már neki semmivel.
ANYA
Hozzá tartozom, csak hozzá.
ÉVI
Ugyan már, az arcát se tudnád felidézni, mi
másért van kinn a fényképe mindenütt? Hát
azért, mert különben már rég elfelejtkeztél
volna róla. Nem lehet egy büdös hullát szeretni!
ANYA
Hogy beszélsz apádról!
ÉVI
Nem apámról beszélek, hanem rólad!
Mondok én valamit! Így is rég elfelejtetted őt.
Csak azt a néhány anekdotát tudod már,
hogy mákos tésztát kért a halála előtt,
hogy utolsó gyónása után szinte derengett
az arca a félhomályban, hogy milyen nehéz
volt mozdítani a testét, ennyi. Valójában
szép lassan kiürült ez a kép, fénykép lett belőle.
Emlékszel még a szagára?
ANYA
Hogyhogy…
ÉVI
Ugye, nem! Hát a csókjára, a nyelvére a szádban?
ANYA
Ehhez semmi közöd…
ÉVI
Semmi közöm? Hát nem úgy lettem, hogy rád mászott,
hogy alaposan meg…
ANYA
Hagyd abba, és szégyelld magad!
ÉVI
Lehurrogod a nyomorék lányodat?
Csak mert egyszer az életben kipakol,
csak mert őszintén szól veled?
ANYA
A kegyetlenkedés nem őszinteség. Mindenkinek
joga van a legbelső emlékeihez, titkaihoz. Ami két
ember között van, csak rájuk meg az Istenre tartozik.
ÉVI
Hát itt rontottátok el! Hogy beférkőztem kettőtök közé!
Nincsenek titkaitok előttem!
ANYA
Miért van szükséged erre?
ÉVI
Megint csak én, megint csak az akadály, az utadban
fekvő nyomorék, aki miatt nem lehetsz boldog.
Amíg szabadon röpdöstem az égen, valósággal
leráncigáltál, megkötöztél az imáiddal. Azt mondtad
azért, nehogy bajom legyen, de valójában magad mellett
szerettél volna tartani, ha már apádat nem sikerült.
Most itt vagyok, a birtokodban, kiszolgáltatva neked!
ANYA
Ne lovald bele magad!
ÉVI
Mert akkor mi lesz? Betegebb ennél nem lehetek. Nem vágytál
talán álmatlan éjszakákon egy férfitestre, izzadságára, simogatására,
ki vele?
ANYA
Miért kínzol?
ÉVI
Te miért kínzol? Mit mondtál Feri bácsinak? Hogy itt ez a
nyomorék lányod, nem visz rá a lélek, hogy intézetbe add?
ANYA
Sose adtalak volna be!
ÉVI
Nem bizony, mert így minden nap éreztetheted velem, hogy
mártír vagy, hogy feláldoztad értem magad, mint az a két
égre meresztett szemű Szent Teréz ott a szekrényen!
Látni se bírom őket!
ANYA
A fájdalom beszél belőled.
ÉVI
Igen, mert én tudom, mi a fájdalom, de te csak szenvelegsz,
és egész nap zúdul rám a szemedből az elrontott életed!
ANYA
Nem ezt érdemlem, ugye, tudod!
ÉVI
Nem hát, hanem a dicsőség koronáját a magas mennyekben!
Te imádkoztál le engem odafentről! Mindig is
gyűlölted a repülést, és kicsináltad avval a magasságos
Jóisteneddel, hogy lezuhanjak! Hogy megint a
kislányod lehessek, akit naphosszat tutujgathatsz.
Aki rád van utalva! Akit mindenki elhagyott, kivéve
téged! Szeretsz te egyáltalán engem, vagy csak én vagyok
a belépőd az üdvösségbe?
ANYA
Hát persze, hogy szeretlek.
ÉVI
Naná, így illik az, az anyák szeressék lányukat.
Ha szeretnél, segítenél.
ANYA
Hiszen főzök, mosok rád, kenegetem a sebeidet…
ÉVI
Ez mind csak arra jó, hogy elevenen rohadjak el.
Segíts, az Isten szerelmére!
ANYA
Bármit megteszek.
ÉVI
Bármit? Esküszöl?
ANYA
Esküszöm!
ÉVI
Akkor segíts meghalni!
ANYA
Hogy mondhatsz ilyet!
ÉVI
Megesküdtél, hogy bármit megteszel.
ANYA
Bármit, ami hatalmamban áll. Életet viszont
nem teremthetek, és nem vehetek el. Ehhez
egyedül Istennek van joga.
ÉVI
Ugyan már, egy darab hús vagyok, egy darab
belőled és apámból. Egy kefélés végterméke!
Dobj ki végre a szemétbe! Nem vagyok már jó
semmire! Egy buborék az injekcióstűbe, és
annyi az egész!
ANYA
Hát akkor jól figyelj, édes lányom! Azt mondod,
nem szeretlek, csak magamat szeretem, csak az
üdvösségemért küzdök. Lehet. Meghalni mégsem
segíthetek. De ha most azt mondanák az orvosok,
hogy leülhetek ebbe a székbe, átveszem a betegségeidet,
te meg hazamehetsz egészségesen, én habozás
nélkül megtenném. Elhiszed?
ÉVI
Tényleg megtennéd?
ANYA
Én meg.
ÉVI
Anyuanyuanyuanyu.
(Sírva fakad, átül Kis Szent Teréz hintájába,
felveszi a kendőt.)
ÉVI (MINT KIS SZENT TERÉZ)
Tizenkilencedik születésnapomat a halál
ünnepelte meg, a közösségben eluralkodott
az influenza, egyik betegség a másiknak
adta a kilincset. Minthogy elöljáróm
maga is szenvedett, nekem kellett előkészítenem
a temetéseket. Megkaptam hozzá az erő
kegyelmét, mai napig sem értem, hogy tudtam
elrendezni a dolgokat. Mindenütt halál uralkodott,
a legbetegebbeket azok ápolták, akik éppen csak
vonszolták magukat, és ha reggelenként valamely
cellából nem hallottam a készülődés hangjait,
rögtön vittem is a virágokat, egészen megszoktam
a halottakat, a velük való törődést. Az Alperjelnő
Anya halála estéjén egyedül voltam az ápolónővel,
elképzelni sem lehet, milyen szomorú állapotban
volt ekkor a közösség, de az elhagyatottság
közepette is éreztem, hogy virraszt felettünk
a Jóisten. A haldoklók vergődés nélkül mentek át
a jobbik világba, haláluk után az édes szendergés
kifejezése ömlött el arcukon, láttatván, hogy
amint elmúlik ennek a világnak a formája,
rögtön felébrednek, hogy élvezhessék
mindazt a gyönyörűséget, ami a választottaké…
(Évi kimegy.)
ANYA
Azt én nem tudom, mit akart velünk az Isten.
Csak ő tudja, mindez mire jó. Nem kívánom
senkinek se, mert nincs nagyobb szenvedés egy anyának,
mint ott állni a lánya koporsója mellett. Magamnak
és a férjemnek vettem azt a sírhelyet, és most
ő fekszik ott, nem én. Ha sikerül eladni
ezt a házat, elköltözöm a húgom gyerekeihez.
Szeretnek, várnak. Itt maradni nem bírok,
de ha én nem megyek a temetőbe, a sírhoz se
lesz már aki kijárjon. Megbeszélem a Ferivel,
gondozza majd a sírt. Na, jöjjenek, nézzék
meg a házat, az alsó szintet teljesen átalakítottuk,
kibontottuk az összes ajtót a tolókocsi miatt.
Simára kiköveztük a terasztól a jegenyefáig,
hogy közlekedni lehessen. Nem adom drágán,
rengeteg pénzem ráment, és jó állapotban van
fekvése szép, a kertje gondozott, jó a közlekedés
is. Na, jöjjenek nyugodtan, nézzenek körbe!
Szépen átalakítják, jó lehet még maguknak.
(Feltessékeli az embereket a színpadra, mutogatja,
mint egy eladó lakást a tulajdonosa. A nézők a
színpadon áttérve visszatérhetnek a helyükre a
tapshoz.)