KELEMEN ÉVA – KÖLTÉSZET ÉS HAVI METÁL

Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Kritikák

Lovasi András, Lackfi János és Heidl György alkotói triumvirátusa egy budapesti iskolában pumpált költészettel elegyített, friss vért az érettségi küszöbén álló diákság szellemtestébe. És még az is kiderült, hogy véletlenek márpedig vannak. Legalábbis egy biztosan.

Furcsa időutazáson vehetett részt, aki szerdán délután az Arany János Általános Iskola és Gimnázium előadótermébe tévedt: a szocializmus gyerekünnepélyeit idéző lufiktól és szalagoktól övezve két generáció (érettségi környékén lévő gimnazisták és azon már jócskán túlesett zenészek) és két közeg (költészet és zene, iskolai hétköznap és poétikus emelkedettség) találkozott.

Lovasi András és Lackfi János rendhagyó irodalomóráján az iskola tengerszint feletti magasságát tekintve ezúttal nem is annyira a „Bandi a hegyről”, mint inkább a „Bandi a hegyen” esete áll fenn. Kívülállóként (és néhány letanított óra tapasztalatával) az előadókkal együtt izgulok a program sikerességéért, bár a Krétakör hasonló kísérleteinek tükrében nincs sok ok az aggodalomra.

A Hangzó Helikon sorozat 2007-ben megjelent Lovasi-Lackfi albumának anyaga – amelyen Lovasi András Heidl György megzenésítésében énekli Lackfi János verseit – gyerekek és idősebbek számára egyaránt élvezhető, különösképpen az említett rendhagyó óra 17-20 éves korosztálya számára, amely már elég érett, és még nem süppedt bele a formálhatatlanság végzetes ingoványába. A kiadott lemez dalai mellett „szükséges pluszként” áll a színpadon Heidl György (akusztikus és elektronikus gitár), az After Crying-alapító Vedres Csaba (zongora), Szabó Attila (gitáron, bár egyébként a Csík zenekar prímása), a Péterfy Bori és a Love Band részéről Drapos Gergely (basszusgitár) és Gáspár Gergely (dob).

A körülbelül 200-250 diákkal megtelt teremben egyaránt akad rajongó és laikus. „Ez a Lovasi, vagy melyik? – Nem, ez a János” – vitatják meg mellettem. „Az Illés zenekar is ezen a színpadon kezdte a pályafutását, úgyhogy mi is nagy karriert futhatunk be, ha összeszedjük magunkat” – humorizál Lovasi, a legendás zenekar nevét viszont többnyire értetlen közöny fogadja. Nem úgy a rendhagyó irodalomórát, amelynek keretein belül a Lovasi és a Véletlen – Lackfi János legújabb ötlete szerint a Lovasi és a Havi Metál – formáció végül a húrok közé csap, nem is akárhogy.

A kezdeti feszültséget hamar feloldja a zsigerből jövő, elementáris zene és a végtelenül szellemes szöveg/témaáradat: a repertoár a disznózsírtól kezdve a dobócsillagokkal felszerelt nindzsán át egészen a nagymama protézis nélküli csibészes mosolyáig terjed. A lopott munkahelyi galamberegetésen, burkolt és kevésbé burkolt szexualitáson túl egy-két csendesebb, önmarcangolóbb darab is elhangzik. A keserédes irónia nemcsak a dalokban, hanem a dalok közti költő-kommentárokban, versekben is feltűnik: „Túléltem Petőfit (26), József Attilát (32), most már csak a nyugdíjat várom” – mondja a költő. Némi öniróniával hozzáteszi: az élő költővel az a baj, hogy – ellentétben már elhunyt társaival – visszaszól.

A koncert után Patkó Lajos igazgató elégedetten konstatálja, hogy a diákokat szemmel láthatóan megfogta az előadás, annak egyedi hangvétele, lüktetése. Az újdonsült igazgató az iskola új arculatának részeként tekint erre az irányra: „Nyitott és modern iskolát szeretnék, ahova bejön az aktuális kultúra. Egy tanárnak az a legfontosabb, hogy hogyan lehet a diákokat megfogni és motiválni” – mondta. Szabó T. Anikó, az iskola óraadó tanára szintén örül a kezdeményezésnek, elismerve a tényt: „A klasszikusokhoz a kortársakon keresztül vezet az út”.

www.kultura.hu