Kovács Katalin témája

Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Válogatás (versgyár)

„Az állatkertet mindig is utáltam, kiskoromban is. Szerencsétlen állatoknak szörnyen fárasztó lehet mindennap ugyanaz. Nem elég, hogy be vannak zárva, de naponta ezren bámulják meg őket, mutogatnak rájuk, fotózzák és próbálják mindenféle fura étellel megetetni őket. Biztos vagyok benne, hogy zavarja őket, bár egy ismerősöm szerint, mivel generációk óta ott élnek, nekik már ez a természetes. Nem hiszem. Mindig is érdekelt, mit csinálnak például az oroszlánok, zebrák, zsiráfok télen. Hol vannak, és mekkora helyen? Ha nagy és tágas helyük lenne, mint odakint, akkor télen is nyitva lenne az állatkert, és lehetne látogatni őket. De akkor megint az a rengeteg ember. Vajon melyik változatnak örülnének jobban? Az érem másik oldala, hogy talán, ha élőben látunk vadállatokat, jobban óvjuk őket, jobban érdekel a sorsuk, és akkor az állatkerti példányok hősnek tekinthetik magukat, mert a saját fajtájukért hoznak áldozatot.”

Gyerekkoromban vetítette a tévé a „Washington zárt ajtók mögött” című felnőttes, leleplező politikai filmsorozatot, ezt mi sosem nézhettük, csak a felnőttek. Hát most erre a rejtélyeskedésre rájátszva írtam meg az állatkert-ügyet, kicsit persze a Kosztolányi-féle szegény kisgyerek álnaiv hangját imitálva, ötödfeles Shakespeare-jambusokban:

ÁLLATKERT ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT

Az állatkert, jaj, micsoda utálat,
Hogy unhatja a banánt a sok állat!
Rács mögé csukva, rácson át etetve…
Ujjal bök rájuk a bambák seregje!
Meg lehet szokni, állíthatja bárki –
Öregem, akkor magadon próbáld ki!
Engem inkább az érdekel e téren,
Vajon mit művel seregletük télen.
Miféle helyre zárják össze őket,
A húsevőket és növényevőket?
Az oroszlánok, zebrák, elefántok
Hol vannak, mikor én egyet se látok?
Hol vannak, mikor nincsenek semerre,
Miféle belső raktárba terelve?
Tán leeresztve, mint sok gumiállat,
Mint lottyadt plüssök, nagy kupacban várnak?
Csak akkor kel majd mind életre újra,
Ha egy ápoló jó dagadtra fújja?
De most tényleg, vágynak-e a jövőbe,
Sok majomkodó, gügyögő szülőre,
Magassarkús, hisztiző bombanőkre,
Szürkeséget reszelő repülőkre?
Hol jobb nekik? A benti bénulásban,
A fülleteg idő-alig-múlásban
Vagy kinn a zajban és szálló szemétben,
Hol emberhorda cirkuszol serényen?
Vagy nyáréjjel, ha fekete a sötétben
Minden zsiráf, a fóka tiszta ében,
Áznak a minden esti tealében,
Nem mártóznak a nap mézes tejében,
Ha vastag plusz, nem vacogó mínusz van,
Majd rács alatt állatok árnya csusszan,
S kiszabadulva az ormótlan árnyak
Randalíroznak, tótágast is állnak,
Majom repül, elefánt fára mászik,
Víziló fejenállva gurgulázik,
Szörföl a teknőc, négy lábon jár a kígyó,
Duplaszaltózik léclábú flamingó…

Éjjeliőr jön, nyers fényt okád a lámpa,
Kutatva egyre, hogy mi ez a lárma,
De jámboran minden állat csak áll ott,
Mint ruhatárban lógó nagykabátok.