KULTURÁLIS KÖLDÖKZSINÓR

Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Interjúk

Szekeres Dóra -Litera.hu

A Duna Tv-n januártól minden nap egy-egy könyv kerül néhány percre a főszerepbe. Az 1 Könyv című műsor alapkoncepciója felettébb egyszerű, és pont emiatt működik. Naponta négy percben bemutatni egy könyvet és alkotóját, kedvet csinálni az olvasáshoz. Az 1 Könyv című műsor házigazdájával Lackfi Jánossal beszélgettünk.

Egészen ritka, sőt szinte példa nélküli hogy egy könyvekkel és irodalommal foglalkozó, naponta jelentkező műsor kap helyet a képernyőn. Volt az 1 könyvnek előképe?

Szerencsére vannak, voltak nívós könyvajánló műsorok, de ez a „minden napra egy mese” típus idehaza mindeddig nem létezett. Nagyon jó, hogy a stáb kitalálta, öröm, hogy a Duna Tv fontosnak tartotta, és egy évre megrendelte a műsort, külön megtisztelő, hogy szerepet kaphattam benne. Reméljük, hosszú élete lesz! Vannak e tekintetben nálunk szerencsésebb országok, például francia földön kerek húsz éve forog az „Un livre – un jour”, és a nézők nem hogy nem untak bele, de 2000-ben egyenesen 3,6 millió nézője volt ennek az egyszerű, de decens díszletű, a hangsúlyt a pergő könyvlapokra és pergő beszélgetésre helyező pár percnek. Ez még lakosság-arányosan elosztva is erősen slágernek számítana idehaza. És reméljük, egy pártatlan szemléletű, kiegyensúlyozott könyvajánlóban itthon is benne van legalább húsz év!

Elsősorban kiket céloznak meg?

Tulajdonképpen az utca emberét. Sokat járkálok országszerte közönségtalálkozókra, jó néhány helyen megszellőztettem előre a műsort, és rengetegen kapták fel a fejüket a hírre: „Na végre!”. Az első beérkezett e-mailek is azt tanúsítják, hogy rettentően örülnek a dolognak azok a pedagógusok-könyvtárosok, könyvközeli emberek, akik vagy elvesznek a mindennap gyarapodó könyvrengetegben, vagy éppenséggel vidéken élnek, és nem jut el hozzájuk minden jobb újdonság híre. Nekem tetszene nagyon, ha mint Franciaországban, „chez le coiffeur”, vagyis a fodrásznál is az lenne a téma, mit ajánlott ma az 1könyv… A Lyukasóra műsorvezetőjeként pedig már korábbról, rengeteg visszajelzésből tudom, hogy a határokon túli magyarság körében szinte kulturális köldökzsinórként működnek az ilyen jellegű adások. Örömünkre rendre megkapjuk, hogy nekünk itt fogalmunk sem lehet, mit jelent ez ott, nekik…

Mi alapján válogatják ki a műsorba bekerülő könyveket?

Közös szerkesztőbizottsági döntés alapján, mindenképpen a friss termésből szemezgetve. A nagyon is szerteágazó könyvpiac felderítését és a hatalmas szervezési-anyaggyűjtési háttérmunkát Faludi Laura végzi, akinek személy szerint nem lehetek eléggé hálás ezért. És ha már itt tartunk, hadd emeljem ki Bodzsár Márk rendezőt és Reich Dániel operatőrt, akik szintén vérprofi munkát végeznek.

Szempont-e a szelekciónál a könyv műfaja, kiadója, szerzője?

Igyekszünk minden hónapban zömmel magyar és külföldi szépirodalmat összegyűjteni, no meg kiegészítőleg egy-egy színvonalas lektűrt, ifjúsági regényt, minél több jó gyerekkönyvet, rendhagyó és izgalmas ismeretterjesztő kiadványokat (mondjuk a Habsburg-korszak mindennapjairól, az orvoslás történetének nagy rejtélyeiről vagy éppen a paleolit táplálkozásról).

Inkább a frissen megjelent könyvekből vagy klasszikus kedvencekből is válogatnak?

A kortársakon van a hangsúly, de persze bizonyos szempontból, ugye, Mozart is kortársunk, amíg Kis éji zene szól a reklámban, a jégtáncbemutatón, a karácsonyi pánsíplemezen vagy csengőhangként a mobilon… Úgyhogy Márai életének titkos nagy szerelme, Dickens újrafordított remeke vagy Tamási Áron rendhagyó történelmi regénye egyaránt szerepel az étlapon.

Melyek azok a könyvek, amelyek személyes, aktuális kedvencei és mindenképp be szeretné, hogy mutassák a műsorban?

Már az eddig felvett adásoknak is köszönhetek kedvenceket. Úgy vagyok a tíz hónapra betervezett majdani kétszáz könyvvel, mint a hegymászó a heggyel: azért kell felmenni rá, mert OTT VAN. És ezek a könyvek „nagyon ott vannak”! Például Jonas Jonasson rövidke című (A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt) északi pikareszkje, melyben a szerző egy elefánt, két aggastyán és pár válogatott bűnöző ámokfutását követi nyomon hihetetlen fapofa derűvel. Vagy Jurij Poljakov Gödölye tejbenje, amely a későszocialista irodalmi sztárcsinálás fortélyaiba vezet be eszelős akasztófahumorral: hogyan lehet egy nulla, azaz nulla oldalt leíró analfabéta tahóból nemzetközi sikerszerzőt fabrikálni. Bodor Ádámtól a Verhovina madarai hideglelős szépségébe ámultam bele, az Isten háta mögötti termálállomás egyik medencéjében például egy megfulladt vadmalackát égszínkékre zománcoz valamiféle ásványi lerakódás, így lebeg ott örökre.

Mi alapján választják ki a meghívott beszélgetőtársakat?

Ha egy mód van rá, a szerzőt magát igyekszünk a stúdióba csábítani, külföldi könyveknél ez nyilván a műfordítót jelenti, aki, mint tudjuk, a könyv összes szavát átszűri agyán, és magyar hangtestet ad nekik. Igazán örülök, hogy szerkesztők-műfordítók-kiadók-illusztrátorok, a szakma szorgos „láthatatlanjai” is reflektorfénybe kerülhetnek, és nagyon sokszor kiderül róluk, hogy jó svádájúak és nem utolsó sorban hitelesen mesélnek munkájukról.