LÁTOMÁS
Közzétéve: 2014. 12. 08.
Kategória: Műfordítás
Henri Michaux (belga)
LÁTOMÁS
A szappanos víz, melyben az asszony kezet mosott, hirtelen éles kristályokká, merev tűk sokaságává változott, a vér pedig szokása szerint elcsorgott, otthagyta a nőt, majd csak elboldogul magában.
Nem sokkal később, amint az már e tisztogatástól megszállott században lenni szokott, jött egy férfi, ugyancsak mosakodni szándékozott, jó magasra feltűrte a kézelőjét, karját kimérten, figyelmesen bekente a felhabzott vízzel (hab volt a javából, mint a moha!). Ám egyáltalán nem volt elégedett, letörte hát a kart a mosdó peremén, majd nekiállt, hogy megmossa a régi helyén, hipp-hopp, újra kinőtt, ezúttal hosszabb végtagot. Az új kart tömöttebb, selymesebb, lágyabb pihék borították, ám mikor már, szinte szerelmetes gonddal, jól beszappanozta, tekintete hirtelen megkeményedett, már nem volt elégedett az eredménnyel, “ehh”, fogta, és azt is lecsapta. A következőt pedig, amely éppígy kinőtt a helyén, ugyancsak letörte, az azután következőt is, az azutánit és a még azutánit ugyancsak (sosem volt megelégedve), és így tovább, egészen tizenhétig, mert elképedésemben megszámoltam az összeset! Aztán eltűnt a tizennyolcadikkal együtt, azt már inkább nem mosta meg, majd használja úgy, ahogy van, amire csak napközben szükséges.