MAGYAR NYELVLECKÉK HALANDÓKNAK

Közzétéve: 2014. 12. 29.
Kategória: MILYENEK MÉG A MAGYAROK? (2013)

A magyar ember világéletében szívesen elbabrált a magyar nyelvvel, ez volt egyik legkedvesebb, megunhatatlan játékszere. Némely településnevek már hangzásukat tekintve is mintha egy másik bolygóról, esetleg egy Lázár Ervin-meséből pottyantak volna ide: Bősárkány, Dunatetétlen, Ebergőc, Encsencs, Kajárpéc, Katymár, Kömpöc, Ömböly, Patvarc, Rápolt vagy Vaszar.
Érdekes hely a festői Bükkben meghúzódó Sáta falucska is… Az egyik szomszéd falu plébánosa azt írta ki a templom előtti faliújságra: “A mise elmarad, Sátán vagyok!”
A magyar embernek mindig fülig szalad a szája, amikor elszáguld a sztrádán a Halászaranyos felirat mellett. Hogy mi jut róla eszébe? Nos, a magyarok vérszomjas anyósellenessége, melyen nem győznek ámulni a külföldiek. Hogy jön ez egy ilyen aranyos nevű településhez? Nos, alighanem ott élhet az országban az egy főre eső legtöbb riasztó anyós: Halászaranyos már a nevét is a halá’szar anyósokról kapta…
A nyelvi mazsolázást folytatva vegyünk néhány meghökkentő napihírt. “Péntekre virradóra öngyilkos lett egy férfi ajkán”. Ez eddig rendben, de miért nem árulják el, hogy kicsoda? Férfiajakról a mélybe vetődni elég extrém módja az önpusztításnak, na de elárulhatnák, kiről van szó… A titok nyitja persze, hogy a férfi Ajkán vetett véget az életének, csak hát a rádióban nincsen nagybetű.
Egyes napihírek hallatán lázasan lobban fel a képzelet. Nézzük a következőt: “Torlódások akadályozzák a közlekedést beled környékén.” Komoly gond, hiszen ha tapasztaltál már torlódást beled környékén, tudod, milyen ez az emésztési patthelyzet, ellenségednek se kívánod. Micsoda megkönnyebbülés aztán, mikor Beled környékén végre megindul a forgalom! Igen, itt is egy városról volt szó.

*

Hát amikor a magyar ember bekapcsolja a rádiót, és ezt hallja: “tornázási munkálatok miatt az útvonalak lezárva”? Csodás látomás jelenik meg előtte, mintha csak musical-film lenne az élet! Rubint Réka karattyol az aszfalt közepén: “hu-há, égjen a zsír, pucsítsál, ezzaaaz!, bocsi, fiúkák, most tilos itt kocsival”. Aztán persze leesik, hogy még nem lettünk Magyar Fitneszköztársaság, csak a rádió kapcsológombja csípte le a bejelentés elejét: “csa/tornázási munkálatok miatt az útvonalak lezárva”.
Az időjárás-jelentés is megajándékozhat pár tündéri lelettel. Hiszen amikor csöpp szórendi hibával közlik, hogy “hét közepén a hideg légtömegek elérik az ország területét, mely lassan Kelet felé húzódik”, ki ne érezné hátában a jeges borzongást. Magyarország lassan, de biztosan megindul Vlagyivosztok irányába…
Mit szóljunk egy ilyen nyelvtörőhöz, mely bemondói ajakról gördült le fesztelenül: “felment az áramáramára”. Hogy mi van? Szanszkritleckék középhaladóknak? Varázsigék kezdő varázslóknak? Ha tagoljuk, nem is olyan hatalmas a rejtély: “az áram ára mára”. A magyar embernek eszébe jutott, hogy kitűnő költőnk, Kemény István is ismeri ezt a módszert, egyik könyvében van egy hasznavehetetlen indiai varázsige, mely így cseng: “ma gamrama radtam”. Igaz is, hiába ismételgetjük akárhányszor: “ma gamrama radtam, ma gamrama radtam, magamra maradtam!”, cseppet sem enyhül tőle az egyedüllét.
Hasonló varázsnyelvet idéz az a bekiabálás, amely egy megye III.-as focimeccsen hangzott el, mégpedig a bíró rovására: “mititété-átátá?”. Ez biza nem etruszkul van, nem is bengáliul: egy közepes méretű magyar-magyar szótárral pillanatok alatt lefordítható: “mit ítéltél, átálltál?”. Ami persze az artikulálatlan verzióból nem evidensen következik. Hogy a nyelvi felhasználók szeretnek efféle kétes játékokba elegyedni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az interneten kering ennek az aranyköpésnek egy javított, bővített változata. Egyik ilyen forrás szerint az eset Tét községben történt, a mondat pedig így hangzott eredetlieg: “mititété-te-téti-tetü-átátá?”. A magyar ember csak az esetben tartja valószínűnek a nyelvi mutatványt, ha aznap éppen a megye egyetlen logopédusa csápolt a lelátón.
A Nógrád-megyei Terényben egy kis öregasszony hökkentette meg a magyar embert, amikor a következőképpen szakította félbe kettejük eszmecseréjét: “no jó, kő mennyi ennyi annyi”. A magyar ember kapkodta csak a fejét, azt se tudta, mi merre hány méter, mi annyi, mi mennyi, hogy monnya, anyuska? Aztán persze kibogozta fejben a voltaképpen egyszerű képletet: “kell menni enni adni” a jószágnak, nem ördöngösség ez, kérem, filhallás kell hozzá!
A sportkerékpáron ámuló falusiak ajkáról elcsendült nyelvtörőt se könnyű felfejteni: “hát az a víkon kerík hun mín”, bár hogy a vékony kerék miért ne mehetne ugyanott, mint a vastag, nehéz felérni ésszel.
Az alábbi párbeszéd is tartogat tájjellegű ízességet:
“– Apádék hogy vannak?
– Hát, csak énekűnek.
– Énekűnek? Sose voltak azok dalos kedvűek.
– Nem is úgy… Hanem csak ének, oszt űnek. Élnek-ülnek…”

*

A magyar nyelv a japánnal is rokonságban áll, kiváltképp Eger környékén települt le jelentősre becsült japán kisebbség. Éppen ezért számtalanszor jelentik be a rádióban, hogy “akadozik a forgalom a sasuti-vasuti átjárónál”. Persze Sas-úti és vasúti, de a távol-keleti hangzás vitathatatlan.
Pécs felé menet pedig, az út mentén, hasonlóan dallamos helynév muzsikál a magyar ember fülébe: “Palotabozsoki vízfolyás”. Be is indult benne a mindannyiunk fejében kattogó Weöres Sanyika-gépezete:

Palotabozsoki vízfolyás,
Ahol a Lacika árkot ás,
Büdös a meló, de jól fizet,
Iszik a Lacika – nem vizet.

Keressük tovább nyelvrokonainkat, ez manapság újra divat, nem is csoda, tudjuk, ugye, hogy Jézus és Buddha is magyar volt. De pszt, ez titok! Mondjuk, ha már itt tartunk, ott az az Obama-gyerek is… Most mondják, a Barack melyik nyelven jelent még bármit is? Az első színes bőrű amerikai elnök naná, hogy magyar! Ennek örömére küldött neki hazánk egy üveg fütyülős barackot, mikor megválasztották. Ránézett a címkére, és száját lebiggyesztve gondolta: “megint valami névre feliratozott ital, nem túl fantáziadús, az első vinotékában megrendelhető”.

*

Olykor roppant egzotikus nyelvi tájakon lelünk rokonokra. A magyar ember egyik ismerőse unokájával nézegette az akváriumot, mikor az apróság megkérdezte:
– Nagyapa, mit esznek a halak?
Nagyapa rájött, hogy nincs is túl egyszerű dolga. Egy ideig harákolt, próbálkozott:
– Khalele, lelekha…
Majd kivágta a rezet:
– Halhamit! – vagyis új szót alkotott, mely akár az Al Dzsazíra tévén is simán elsiklana: “Ibn el Khalhhamit!”
Így vált nyilvánvalóvá, hogy nem is olyan könnyű kimondani “haleledel” szavunkat, mely szintén jó helyen lenne arab csatornákon:
– Ajalla, akhella, khaleledel!
*

Számtalan meglepetést tartogatnak az út mentén kiállított reklámtáblák is, az egyiken ez a horrorisztikus felirat díszelgett: www.fuggoagy.hu. A magyar ember már vízionálta is az égből csüngő agyféltekéket, melyek között a vevő kedvére válogathat. Ekkor esett le, hogy valójában függőágyakat kínálnak e kevéssé gusztusos jelszóval.
Egy másik felirat valósággal kínálta a reklámszlogent. Ahogy a magyar ember megpillantotta a “Lenner Vendel sírkő” tábla cikornyás betűit, rögtön arra gondolt, a szécsényi vállalkozónak jó pénzért el kellene adni a nagyon is evidens szlogent: “Lenner Vendel, sírkő rendel”.
Még elgondolkodtatóbb persze az elegánsnak szánt jelmondat: “GOLFINGATLANOK ELADÓK”. Nagy adomány, hogy egyelőre még tiszta a levegő, hiszen “golfingatlanoknál” ez garantáltnak tűnik. Ha már mindenki beköltözik, a légköri viszonyok, ugye, megváltozhatnak. Valami bűzlik Dániában…
A magyar embernek boldogult Knézy Jenő jutott eszébe, aki hatalmas beleérzéssel közvetített az egyik olimpián: “és messzire száll a fingereje”. Oppardon, a “finn gerelyéről” volt szó, csakhogy amint sötétben minden tehén fekete, ugyanúgy kiejtve minden jé pontos.