MAKBETOVÁ ASSZONY ÉS AZ Ő HULLÁCSKÁI
Közzétéve: 2014. 12. 12.
Kategória: Prózák
Gurítson ide még egy korsócska Krusovicét, Varánek úr drága, ugye, nem sietős a zárás? Varánková asszony bevárja a forró paplan alatt, azokkal a párnás kebleivel, hány éves házasok is pontosan? Harminc? Köszönöm! Nos, harminc év házasság a tibeti halottaskönyv szerint olyan, mint egy kezdet és vég nélküli alagút, mely önmagába torkoll, vagy mint egy narancsmag, mely körül az izzó gyümölcshús maga az univerzum.
Én ellenben nem a holesovicei kétfejű borjú tündökléséről és bukásáról akarok most mesélni vagy a halálra táncoltatott, bajuszos menyasszonyról, sem Zatopek úr fogadójáról, ahová számos vendéget láttak betérni, de távozni egyet sem soha. Makbetová asszony históriája az ősi skót legendák homályába vész, azok a középkori népek, kérném tisztelettel, még tudták, mi fán terem a boldogság, szünet nélkül öldösték meg ölelték egymást, öltek-öleltek, öltek-öleltek, és kézzel szaggatták, két pofára falták a nyárson sült, rozmaringgal bedörzsölt ökörhúst, a szolgák hajába törölköztek, teli tüdőből bőgve imádkoztak, ha rájuk jött a bűntudat, ha meg ez sem segített, hát semmi fakszni, szépen felfordultak egy kolerajárványban.
Másmilyen szabású emberek voltak még azok, ennek a faros-mellyes Makbetová asszonynak az ajtajánál, míg az ura hadban járt (ami gyakran megesett), sorban álltak a fiatal inasok, és verejtékben úszva, elgyalázva támolyogtak ki egymás után, ilyen talpraesett menyecske volt az. A férje olyan daliát formázott, beillett volna a Monarchia seregébe, nézzék a Makbetot, das ist ein fenomén, mondta volna Steinmüller cugfírer, mert az a Makbet, ha két kézre fogta fél mázsás pallosát, olyan akkurát felaprította az ellenfelét, hogy rögtön lehetett volna tálalni az U Flekúban, kicsi fokhagymával, tojássárgával, mint friss, véres tatárbifszteket.
Ilyen pompás képességek mellett nem csoda, hogy Makbetnek egy diadalmas csata után megfordult a fejében, miért ő legyen a világ ájnudcvájncigszte balekja, aki vakmerően hadakozik a rárontó martalócokkal, míg Duncan király odahaza, a kandalló mellett akószámra szivornyázza a bronzarany whyskey-t, és lapogatja a derék parasztasszonyokat. A tetejébe holmi boszorkányok királyi uralmat jósoltak neki, meg hogy anyaszülte lovag rá veszélyt nem hozhat, s hogy nem vész oda, míg a birnovicei rengeteg lábra nem kel ellene. Ezek után nyissz-nyassz, műtétileg elintézte a koronautódlást, rgykori hadvezértársainak nyugdíjbiztosítására sem kellett költeni az államkasszából, hiszen ki szereti a konkurenciát, ugye, ilyen az üzlet! Politikában sosem árt az óvatosság, Winston Churchill, aki volt vagy másfél mázsa, maga nyilatkozta, miszerint sikerének kulcsa, hogy mindig akkor ment el pösölni, ha lehetett, nem pedig ha kellett. Makbet nem végzett alapos munkát, életben hagyta Megdöföt, csak előbb kiirtotta a családját. Megdöf aztán nevéhez méltón meg is döfte, katonái a birnovcei erdő fenyőgallyaival álcázva lopóztak be a várba, úgyhogy az erdő lábra kelt, s a másik jóslat se hazudott, Megdöföt nem anya szülte, úgy vágták ki egy halott nő méhéből annak idején. Merő egy lelki szépségtől vezettetve Makbetová asszony is feldobta a pacskert, nadragulyát ivott, ahogy illik.
Na hát ezt nevezem én, kérném alázattal, szép régi brit történetnek, tele skótszoknyás hullácskákkal, babonákkal és hiedelmekkel, tajtékzó hatalmi mámorral, csak tessék, csak tessék, meg azzal az orrsövényt csiklandozó finom kis hullaszaggal, ami az északi balladák fűszere, kedves uram, ürítem korsóm a párnás lábfejű Varánková asszony egészségére!