MORS

Közzétéve: 2014. 12. 08.

Kategória: Műfordítás

Victor Hugo
MORS

Láttam én a kaszást. Kinn állott a mezőn.
Nagy léptekkel haladt, dőlt a rend remegőn,
A csontváz aratott, bár alkonyult körűle.
Árny övezte, a táj reszketve menekülne.
Látta az ember őt, a kasza villogott,
És diadalív alatt a diadalmasok
Dőlnek, dús Babilon földjénél nincs sivárabb,
Vérpaddá lett a trón, és trónná lett a vérpad,
A rózsa trágya már, gyermekek madarak,
A hamu csak arany, anyák szeme patak.
Jajongtak asszonyok: – Add vissza csöppnyi létét,
Hát ezért született, kit ily otromba vég ért?
Szélte-hosszán a föld egyetlen nagy panasz.
Nyoszolyán csont-kezek ujja égre nyilaz.
Hideg szél fújdogált ezernyi szemfedőre,
A zord kasza elől a nép mint kósza csürhe,
Rémülten menekült, árnyékba rejtezett.
És gyász lett, rettegés és éj a föld felett.
Egy angyal, homlokát szelíd fényben fürösztve,
Mosolygón szedte a lélek-kévét mögötte.

---