ODA-VISSZA

Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Új versek

Elinal a szárnyas idő, a szörnyes idő, a szőrös idő,
caplat az uszonyain, battyog a szárnyán, szirmain iramodik,
mint körökörös és harmonikaszerű gyűrűző mozgással a féreg,
mint ahogy észveszejtő tapsikolás közepette csörtet a növény,
egy helyben állva nézi őt a tovazakatoló ég, ki utazik itt?,
ki integet a peronon?, ki a vonatablakban állva?, lejtőn lefelé,
nagyokat szökellve görögnek a sziklák, siklanak a görögök,
elveszett aranygyapjú után veszettül evezve, tán az idő falova
csempészte ide be őket, mikor a ló begördült, még Taigetoszról
menekült csecsemők voltak, odabenn megnőttek, most
csupa szőrös férfi, pajzsukon szörnyfej,
mely ráijeszt az időre,
s az visszafelé megindul, mint Isten parancsszavára a Jordán
folyása, mint a Volga a mindenható szovjet tervezőmérnökök
asztalán, fantaszta neonfényben, visszafolyik a nőkbe a
havi vérzés, mellükbe a tej, visszatöltődik tehénbe a
tehénlepény, kiürül a kolbászbél, húskockák mozaikköveiből
összeáll újra a pointillista disznó, a téglák komótosan cammognak
a föld-alom felé, átkelnek a tűztengeren, testük összelöttyed,
hengergőzve, tocsogva omlanak vissza az agyagágyba, kihűl a
Nap és újra izzik, mintha sebesen pislogna Isten, széthull
a Föld és összetapad,
egyetlen képsor ismétlődik a képernyőn
oda-vissza, elakadt a lejátszó, kinő a csecsemő haja, előbb
pihés majd göndörödik, vállig, derékig, sarokig zuhog,
majd gyérül az összeaszott koponyán, helyenként kopasz
foltok adnak újra teret a lenszösz babahajnak, közben
mosolygó száj, egyre több, majd egyre kevesebb fog,
megint egyre több, mohón megrágott étel, mohón
megrágott szerelem, bújócskáznak a testből ki-be a
csecsemők, nekik is nő hajuk, nő a testük, nő a foguk,
majd hullik és roskad és potyog, és az ő testük kapuján is
csecsemők bujkálnak át meg vissza, s a csecsemők is
csecsemőket szülnek, amint a trójai faló is szőrös férfiakkal
vemhes, inal a szárnyas idő, szörnyes idő, szőrös idő.