ÖRÖM ÉS ÜRÖM

Közzétéve: 2014. 12. 08.

Kategória: Műfordítás

Pétrus Borel
ÖRÖM ÉS ÜRÖM

Ha boldog voltam én, nevettem öngyilokra,
Becéztem a halált kedvtelve, hidegen,
Hisz a fásult öröm sivár nekem gyakorta,
Napsütés, nászi ágy úntat és idegen.
A boldogság lehúz, elkábítja a lelket.
Szívünket átfogó vasgyűrűje szoros,
Élet-bárkánk szilárd evezője elernyed.
Poklunk lángjaira egy súlyos láb tapos,
Bár költők homlokán e tűz dicsfénye lángol:
Templom oromzatán szentelt fáklya-világ.
Tűz-serpenyő a Bárd agya, elönt a mámor,
Ha érzed fűszeres keleti illatát.
Mert hisz a Bárd madár, s maradjon vad madárnak!
Fenn a lombkoronán zeng esti éneket,
Míg a szutykos kacsák a parton lenn riszálnak
Dícsérve a napot, ha feljön, ha lemegy.
Igen, a Bárd madár, öregszik komorodva,
Szegényen, józanul, feledt-magányosan,
Nem dalol senkinek. Foltos malaclopója,
Tőre és az Egek: ennyi vagyona van!
Ámde a mai bárd selypegő női hang csak,
Testhezálló ruha, kimosdott pofika,
Kucorgó papagáj, énekelget Madamnak,
Aranyketrec csinos, szelíd kanárija.
Húsos csodafiú, forrón hull könnye, csipp-csepp,
űHa egy nagy lakoma után a hasa fáj,
Esernyőt hord, vitéz kardjára esküszik meg,
Ópiumot szipog, s idézi a halált.
Ékszer, bál, ló, virág, kastély, szép szeretőcske:
Ím súlyos művei lágy alapanyaga.
A szegény nyomorult kínjával nem törődve
Bársony-verseivel arcul veri, nosza!
Könyörgök, jaj, lepelt e kényszer-hangzatokra,
Inkább habzsoljatok, legyetek boldogok,
S ne cirkalmazzatok poémát, mint a szolga:
Olvastán koldusi arcunk pirulni fog.
Ej, ti, napok körül zsongó bolygócska-nyájak,
Ringy-rongyaitokat nem kell elrejteni,
A szellem csak azok alól özönlik, árad,
Naggyá a bárdot a nyomor s ínség teszi!
Ha boldog voltam én, nevettem öngyilokra,
Becéztem a halált kedvtelve, hidegen,
De most már gyűlölöm, igencsak rettegem,
Minthogy emberfaló éhség, nyomor kinoz ma.

---