Rövid idézetek

Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Kritikák

„Nézetem szerint Lackfi János versei szépek és érzem, hogy gyönyörködtetnek. Hozzá tudom fűzni ehhez, hogy a fiatal költők közül – sokat ismerek – az ő munkásságát becsülöm a legtöbbre, az ő egyéniségét tartom a legrokonszenvesebbnek. Tehetségének egyik jellemző titka az, hogy zománcdarabokról, csiganyomról, ágytakaróról, füvekről, békákról és sok más apróságról úgy tud írni, hogy ezekből váratlanul és félreérthetetlenül tükröződik alkata, transzcendens lénye és az őt körülvevő világ.”

Faludy György

„Lackfi kötetét a szó hiteles értelmében költő írta. Mégpedig jó költő. (Nem egyszerűen fiatal, ígéretes tehetség.) Olyan, aki a tapasztalat gazdag pillérein felemelkedve, egyre markánsabb létfelismeréssel teremti művét. Gazdag egyediséggel hozva a konkrétat a konkrét felettivel, a tényt a tényen túlival. Képpel szólva: mintegy lelket lehelve a súlyos anyagba. Szerencsés, nagyérvényű kettősséggel.”
Lengyel Balázs

„Tárgyak, helyzetek, összefüggések: a mindennapok jelenségeit és feltételeit járja körül a költő, romantikátlanul, mindamellett tapasztalaton, pillanaton túltekintve, a lét teljességének igézetében. Ahogy a szobrász térplasztikáján gesztusok és jelenetek fonákját is kidolgozza, ezek a versek groteszk és ironikus szemléletváltásokkal érzékeltetik a lét sokszínűségét. Ez maga a költészet, egy kiábrándult és mégis az egészre sóvárgó kor jellemző ars poeticája.”

Rába György

„Egyszerű ez a költészet, ‘nyomonjáró’ (Sík S.), cselekvő (‘Megyek keletről / nyugatnak’), mint egy néma, belülről kifelé bontakozó kirándulás. Nem ‘séta’ (P. J.), annál nyersebb, céltudatosabb, listázóbb; nem a táj nyűgözi le, hanem a részletek; a szellemiek is. Világos, és egyszerre fölvillan, mint a vaku. Aztán vonul tovább. Áhítat abban van, ahogy halad előre.”

Vasadi Péter

„Lackfi János harmadik verseskönyvének versei csupa köznapi, első pillantásra jelentéktelen apróságról szólnak. Először csak azt vesszük észre, hogy nagyon éles a szeme, aztán megérezzük ezekben a kis rajzokban a rendkívüli, minden rebbenésre érzékeny figyelmét. Ha pedig végül igazán elmélyedünk a versekben, az az érzésünk támad, hogy valahogy kifutnak szűk terükből. Mint a német romantikusoknál, a valóság a kísértetiesbe, az irreálisba fordul, a képzelet továbbrajzolja a képet. Lackfi meggyőzően elhiteti velünk, hogy a kis képekben egy egész világ feszeng, egy többnyire komor közérzetet fejeznek ki. Belátjuk, hogy ez a kisrealista líra igazából az ezredvégi ember egzisztenciáját írja körül. A huszonhat éves költő nagy érdeme, hogy költői világa szuverén. Nem érdeklik az új, a legújabb divatok, azt csinálja, ami alkatához illik.”

Lator László

„A bűvészlét súlyának, titkának – olykor csaknem exhibicionista – feltárása Lackfi János költői világának egyik legalapvetőbb vonására hívja fel a figyelmünket: a szerző ars poeticájának szerves eleme, hogy szándékosan megmutatja a műhelytitkokat, miként a festészet történetében az önmaga portréját festő művész, folytonosan felmutatja a készülőfélben lévő vers, gondolat, forma félkész fázisait. Mint mester a tanítványát avatja be olvasóját az alkotás rejtelmeibe. Lackfi tehát nem a manni vagy prousti dilemmával küzd, nem azzal, hogy a művészlétet összeegyeztesse a polgárléttel, épp ellenkezőleg: szüntelen küzdelmet folytat verseiben, hogy feltárja s megőrizze a művész álarca mögött igenis ott lévő mindennapi ember arcát, azt aki épp olyan, mint bárki más. Verseiben folytonosan felmutatja a maszkot, folytonos kísértést érez, hogy kilessen vagy kilépjen a maszk mögül.
Lackfi János lírája kifejezetten vitális líra. A versekből, még az elégikus hangvételűekből, a kétségekkel küzdőkből is, elemi erővel áradó életszeretet nem csak alkati adottság Lackfinál, hanem egyszersmind a létszemlélet kiforrottságának hozadéka. „Alázatot a töpörtyűtől tanulni” – vallja a költő, ami csak látszólag vicc, valójában e költészet egyik eredeti vonásáról ad hírt: az egyszerre vitális és aszketikus életérzésről-életideálról, mely ötvözet igen ritka a magyar költészet történetében.”

Szávai Dorottya

„Nála soha nem a semmitmondó és semmit mondó köznapi hangjegy-allűrök ünnepélyes előadásmódjáról van szó, hanem a köznapiság olyan köznapi módon történő előadásáról, amely éppen attól lesz emelkedett, hogy egyáltalán nem akar az lenni. A Lackfi-jelenség: az élet-menet csavaros anya-alkalmazása a versírásra; minden-magunk huszonnégy órás munkaidőben történő nevelése, alakítása közben rábírni a leghétköznapibb jelenségeket, hogy kizárólag a legesleghétköznapibban fennkölt módon, pusztán a hétköznapban mint jogcímen benne rejlő pátosszal versüljenek meg: épp csak annyira emelkedetten, amennyi a fennmaradásból minimum elég a költészethez.”

Vass Tibor

„Nem ismerek, nem olvastam kortárs fiatal költőt, aki oly fokon képes feloldódni a családi életben és a „szürke” hétköznapok apró csodáiban meglelni a harmóniát, mint Lackfi. Nála minden életre kel, játszani kezd, ünneppé teljesedik. Megvívja a maga létharcait, egyszersmind az emberi világnak valamennyi részletére való rácsodálkozás,m a gyermeki látásmód és a szeretet révén szimfóniává komponálja az élet különböző kihívásait.”

Szentmártoni János

„Lackfi János versei a hétköznapira csodálkoznak rá, úgy mutatják fel a közönséges tárgyakat – egy „barna füstarany-lapokkal borított hagymát”, a leves „zöldes lápvilágát”, a páfránylevelek fogazatát, egy utca perspektíváját – mint egy megkomponált csendélet egybeillő részeit, a világban ható erők metszéspontját. Ez nem puszta áhítat és még csak nem is igazságkeresés: csupán a létezés vállalása.”

Szabó T. Anna

„Minden szép grádicsot megbecsülve „termeled a csodát”, s közben könnyedén lépkedsz, táncolsz, játszol (mások bőrében is remekül!), de mindig Te látszol – mégpedig élesen.”

Nagy Gáspár