Thomas Gunzig: DOBOZBA GYŰJTÖTTE A BOGARAIT

Közzétéve: 2014. 12. 29.
Kategória: Novellák

A város közepén kongani kezdtek a katedrális harangjai. Agyatlan lárma. Az esperes bandába gyűjtötte az összes ministránst a harangtoronyban, és noszogatta őket, húzzák a köteleket ész nélkül. Fehér ingjükben függeszkedve úgy néztek ki, mint valami száradni akasztott angyalok.
Az esperes nagyon beindult. Már hetek óta ezt a napot pergette le fejben, megduplázta az amúgy is rendes adag áldást, hogy minden jól menjen, a pápa ajándékát, a spéci keresztet pedig mindenüvé magával hurcolta, mint valami vakarcs kiskutyát.
Na mondjuk, különleges nap elébe néztek, a harangkongás és az izgatottság tetőfokára hágott. A spanyol infánsnő esküvőjének napja volt ez.

Az esperes a katedrálisban vért és vizet verejtékezett. Odakinn, végig az útvonalon, ahol a menyasszonynak el kell majd haladnia, rendőrkordonok kígyóztak, mint tüskés szemhatár. Nagy csomó ember várta már hajnal óta, hogy megpillanthassa a királyi tragacs valamelyik csücskét, vagy egy félkezet, amint királyi szevaszt integet. Mindenki fáradt volt, amiért ennyi ideje álldogálnak, és többségük már majd’ megpusztult a szomjúságtól vagy a melegtől a spanyol nap első sugarai alatt. De tojtak rá, ha kislángon péppé főnek, nem is igazán vették észre, hogy ez már a halál. Kész kamikaze-banda volt ez a tömeg. „Banzáj!”-kiáltásuk pedig az infánsnő neve.

Az infánsnő a maga részéről lakosztályában időzött. És úgy nézett ki, nem csak egy fél pillanatig marad.
Momentán kisebb gondja is nagyobb volt, mint a saját esküvője. Olyan bajban volt, hogy éppúgy tett rá, ha egész Spanyolországot megvárakoztatja is, mint ahogy arra is, bekötik-e végre a fejét.
A kis szarházi ugyanis azt olvasta az újságban, hogy a tévé leadja szatelliten A Texasi Láncfűrészes Gyilkos második folytatásának eredeti változatát. Ezt a filmet sosem hozták ki Spanyolországban, sem moziban, sem videókazettán, az infánsnő pedig mindig arról álmodott, hogy megnézhesse egyszer.

A spanyol infánsnőnek olyan szép kék szeme volt, mint valami nefelejcsekkel teli rét.
Meg szőke haja, amit már nem egyszer aranyló zuhataghoz hasonlítottak.
Igazából a spanyol infánsnő nagyon csinos lány volt.
De persze most korrektül tojt erre is. Olyannyira, hogy bele se bújt a rémes menyasszonyi ruhába, amely a szomszéd szobában várta, egy csepp festéket nem kent csinos arcára vagy csinos szemecskéje köré, de még csak az se jutott eszébe, hogy megfésülje szőke haját, pedig az úgy nézett ki, mint eső után a földrevert búza.

Az infánsnő négykézláb állt a videófelvevője előtt. A szerkentyű elején ezt olvasta:
Rec.
Play.
Ffrw.
Rwd.
Meg Pause.
Tudta, hogy ez a készüklék menő márka, nagyon megbízható, minden rajta van, a legprofibb németek találták ki. Tudta azt is, be lehet programozni, hogy 14 órakor, az esküvő időpontjában felvegye a Texasi Láncfűrészes Gyilkos második folytatását.
A bibi ott volt, hogy nem tudta, a Rec, Play, Ffrw, Rwd meg Pause gombokat nyomogatva miképpen értethetné meg a géppel, mit akar. Az infánsnő hörgött, mintha valami idomacél zablát rágcsált volna.
És úgy döntött, segítséget hív.

A hatalmas villában, ahol az infánsnő lakott, mindig rengetegen voltak. De ma, az esküvő napján mindenki elmászkált erre vagy arra. Nem maradt más, mint:
egy szobaasszony,
egy szakács,
egy biztonsági őr
és egy sofőr.
Az infánsnő nem akarta hívni a szobaasszonyt, mert utálta. És a maga részéről a szobaasszony is utálta őt.
És az infánsnő ezt tudta is.
Ezért hívta a szakácsot.

A szobaasszony és az infánsnő időtlen idők óta utálták egymást.
Az egészet a szobaasszony kezdte. Nem bírta elviselni az infánsnő szeszélyeit, például azt, hogy a környezetében mindenkivel Minitripnek hívatta magát, s akarata előtt az egész társaság fejet hajtott.
A sok apró játékot sem bírta elviselni, amelyeknek az infánsnő kicsi gyermekkora óta hódolt, s amelyekhez azt a sok bigyót gyűjtötte a szobájában.
Azt a sok dobozban tartott bigyót.
A sok eleven bigyót.
A spanyol narancsligetekben összeszedett meztelen vagy házas csigákat.
A szárnyatépett legyek seregét, amint egymás hegyén-hátán szaladgáltak dobozuk mélyén, zizegve, ahogy a száraz sütemény ropog a fogak között.
A szobaasszony tudta, hogy az infánsnő esténként, elalvás előtt szívesen megégette gyufával egy-egy meztelencsiga farkát. Vagy lemetszette egy-egy házas csiga szarvát. Vagy kiszurkálta pár légy szemét.
A szobaasszony tudta, hogy az infánsnő úgy ragaszkodott ehhez, mint az elalvás előtti meséhez, s ha ő nem engedte, hogy megtegye, a kis hölgy elviselhetetlenül viselkedett, s az egész az ő szobaasszonyi fejére hullott vissza.
Így hát a szobaasszony behúnyta a szemét.
De gyűlölte az infánsnőt.

Az infánsnő hívatta hát a szakácsot, abban a reményben, hogy az majd csak elboldogul a masinával. Az illető lomha egy fickó volt, bőre olíva-színű, szemöldökét leperzselte a forró sütő és a spriccelő olaj.
Négykézlábra állt az infánsnő mellett, és figyelmesen szemügyre vette a gombokat.
Rec.
Play.
Ffrw.
Rwd.
Valamint Pause.
Hát, a spanyol nem sokat segített.
De azért megpróbálta. A masina hátulján végül felfedezett egy pici tolóajtót. Sajnos a tolóajtó mögött még számtalan gombot talált, melyek semmiféle kapcsolatban nem álltak mindavval, amire mindeddig megtanította az élet.
Se az osztigával.
Se a tenger gyümölcseivel.
Sem az ő híres gyümölcsparféival.
Egyszóval amit látott, arról az égvilágon semmi nem jutott az eszébe.
Trac.
Slow.
Time rec.
S még vagy egy tucat hasonló gomb.
Az infánsnő állandóan nyaggatta: „Na, na?”
A szakács kénytelen volt bevallani, hogy semmi na. Erről a vacakról nem jutott más eszébe, csak valami lerágott szalonnabőr.
Az infánsnő fintorgott. Szemében a nefelejcs-mezők felett egy osztag harci helikopter viharzott át. A szakács felfogta, hogy ideje visszatérni a fazekai közé.

A szobaasszony gyűlölete nőttön nőtt, amint az infánsnő cseperedett.
Tudta, hogy a kislány előbb-utóbb megunja majd a meztelen és házas csigákat, a szárnyatépett legyeket.
Az egész kompánia összeaszalódott már a dobozban, mert az infánsnő nem foglalkozott többé velük. Mostanában egészen más bigyókat rejtegetett a szobája.
Nevezetesen egy csomó aranyhalat. Meg néhány macskát, melyeket a villa környékén kapott el, és szobájában, a ruhásszekrénybe zárva tartott, a biztonság kedvéért damilra kötve őket.
A szobaasszony többször rajtakapta az infánsnőt, amint addig markolászott egy aranyhalat, míg az már nem vergődött többet, s aztán felfordulva ringatózott a víz színén. Látta azt is, amint megkötözött, és tűvel döfködött össze egy-egy macskát. Vagy a szekrényajtóba csíptette a mancsát.
A szobaasszony látta mindezt. És az ilyen pillanatokban úgy érezte, az infánsnő szeme olyan, mint két köpés a járdán. Csinos mosolya pedig éppolyan visszataszító volt, mint a legförtelmesebb sebnyílás.

Az infánsnő apja fel-alá járkált a katedrális előtti oszlopcsarnokban.
Már értesítette a televíziós forgatócsoportot, hogy lánya a forgalmi dugók miatt kicsit késni fog, de addig is filmezhetik a meghívottak érkezését.
Az esperes úgy vélte, itt valami bűzlik. Dugó egy szál se, az infánsnőnek pedig már egy jó ideje itt kéne lennie. Valami nem stimmel.
Ekkor az esperes és az infánsnő apja telefonáltak a villába, ahol a szobaasszony vette fel, aki mondta is, hogy csakugyan, az infánsnő még mindig ott van, mosdatlanul, készületlenül, bezárkózott a szobájába a szakáccsal, és meghagyta, hogy ne zavarják.
Az apa úgy érezte, az undor zöldes csápjait nyújtogatja bélrendszere mélyén.
Erélyesen rádörrent a szobaasszonyra. Megparancsolta, hogy azonnal menjen fel az infánsnő lakosztályába, a zuhanyt és a sminket hagyják a csudába, adja rá a ruhát a lányra, és haladéktalanul indítsa útnak őt a katedrális felé. Azzal letette a telefont, és katalánul elkáromkodta magát.

A szobaasszony ki nem állhatta, ha ilyen stílusban beszéltek vele. Most már szép lassan mindene tele lett evvel a díszes királyi családdal, még tán a kislábujja is.
Épp az imént látta, amint a szakács kilép a hálószobából, a sofőr pedig belép ugyanoda. Hányingere volt az egésztől.
Úgy döntött hát, hogy mielőtt még szólna az infánsnőnek, kicsit kiporszívózza a nagy szalont.

A sofőr, amint belépett, látta, hogy a szakács nem hazudott: tiszta dili van.
Az infánsnő a videója előtt térdelt. A fürdőköpeny csak úgy lógott róla, látszott, legszívesebben eltűnne a színről. A lány haja pedig úgy tapadt a homlokára, mint valami algatenyészet.
A sofőrre különös hatással volt a látvány. Hirtelen igencsak kedve támadt, hogy belekóstoljon kicsit az infánsnőbe.

A világ összes tévétársasága filmezni kezdte az izzásig hevült limuzin-konvojt, amint utat tört magának a tömegben.
Mentőkocsik és torreádor-vörös tűzoltók érkeztek a helyszínre teljes sebességgel, hogy kezelésbe vegyék azokat, akik már most rosszul lettek a várakozástól.
Az öregek szíve rosszabbul tűrte a napsütést, mint a csigák, a csecsemők pedig gyorsabban kiszáradtak, mint a még zsenge gyümölcs.
Az esperes és az infánsnő apja fogadták a meghívottakat.
A svéd királyt és hitvesét.
Olaf norvég királyt.
A holland királynőt.
És a yorki hercegnőt, aki leginkább valami rákra hasonlított, amint nyáladzott és ringatózott tolókocsijában.
A katedrális mostanra háromnegyedéig megtelt. A meghívottak helyet foglaltak a nekik fenntartott karszékekben, az orgonista pedig tréning gyanánt egy pár toccatát hintett a levegőbe.
De az infánsnő még mindig sehol.
Apja és az esperes odáig voltak az aggodalomtól.
És elhatározták, hogy újra hívják a villát.

A készülékhez a sofőr sem igen értett.
Az infánsnő közelsége amúgyis szerfelett feldúlta.
Tulajdonképpen nem is nagyon látta már a készüléket. Nem látott semmi mást, mint a fürdőköpenyből segélykérőleg kikandikáló mellet. A sofőrnek nagy kedve támadt segíteni, hogy egészen kibukjon. Olyan nagy kedve, hogy nemcsak sofőri állását, de még az életét is hajlandó lett volna kockára tenni.
Lentről hallani lehetett a zúgást, ahogy a szobaasszony a nagy szalont porszívózza. A sofőr arra gondolt, hogy ez a zaj elfojtja az infánsnő lármáját, ha ő az ágyra dönti, s bemutat egy-két neki való trükköt.
Azzal felállt. Elégedetten eltökélte, hogy megerőszakolja az infánsnőt, aztán meghal.
Közelebb lépett, és azt mondta az infánsnőnek, hogy ami a Playt, Recet, Ffrw-t és Pause-t illeti, ahhoz ő ugyan egy cseppet sem ért, valami másban viszont nagy szakértő.
Épp itt tartott, mikor kinyílt az ajtó.
A villa biztonsági őre lépett a szobába, erős felépítésű fickó, olyan, mint valami vízzárógát, és magasabb, mint két egymásra rakott toronyház.

A sofőr enyhén remegve két lépést hátrált, az infánsnő megerőszakolását célzó terve pedig szépen elröppent a szemhatár széles vásznán túlra. Az őr belépett, és elnézést kért, amiért háborgatja az infánsnőt. Most hívta őt az édesapja, aki sehogyse tudta elérni a szobaasszonyt, aki a porszívó zajától semmit se hallott. Az apa tehát őt, mármint az őrt hívta fel fülkéjében, és kérte, hogy figyelmeztesse az infánsnőt, miszerint mindenki, a meghívottak, az újságírók és a nép is megjelent már. És mindannyian csak őrá várnak.

Ekkor a düh szélrohama támadt fel az infánsnő szemében, hatalmas, rémisztő vihar, mely mindjárt az őrre zúdul.
A sofőr a maga részéről úgy érezte, épp itt az ideje, hogy ránézzen kicsit a kocsira.
Az őr nagyon mély és nagyon gyengéd hangon megkérdezte az infánsnőtől, miben segíthet. Az infánsnő kellemesnek találta ezt a nagyon mély és nagyon gyengéd hangot, tekintetében egy csapásra lecsendesült a borzalmas fergeteg.
Megmagyarázta a férfinak, hogy órák óta próbálja megérteni, hogyan működik a videófelvevője. Senki nem tudott neki segíteni, mintha csak az egész világ ellene fordult volna, akik főznek ugyanúgy, mint akik vezetnek.
Az őr megeresztett egy kedves, csupa-gyengédség delfin-mosolyt. Ő efféle szerkentyűk között nőtt fel, jobban ismerte mindet, mint a tenyerét.
Az infánsnő szemében néhány nefelejcs, még mindig rémülten a vihartól, megvillantotta szirmát. Orcáján pedig, mint könnyű hajnalpír, újra felderengett némi rózsaszín, amit korábban elfedett a rossz idő.
A biztonsági őr a készülék fölé hajolt, mindenfelől megszemlélte, aztán szemöldökét ráncolva hátrafordult.
– Na, na…? – kérdezte az infánsnő.
Az őr sajnálkozó arcot vágott.
– Na, hát nincs zsinór. Zsinór nélkül pedig nem lehet felvenni.

A katedrális telefonja már csörgött egy ideje, mire az esperes meghallotta, és odarohant.
A villa biztonsági őre volt az. Közölte, hogy az infánsnő egy pillanat alatt összekészül, s nem egész fél óra múlva ott lesz a katedrálisban.
Az esperes végre érezte, amint visszatér belé a lélek. Hálát adott Istennek irgalmasságáért, és ment jelenteni a jó hírt az infánsnő apjának.
A villában a kis hölgy kérte a biztonsági őrt, hagyja őt egy percig magára. Hálószobája ablakán kipillantva a villa körüli gyönyörű parkot nézte.
A tövig lenyírt pázsit feket, mint a szén, a kőből faragott szökőkutak meg mintha lemészárolt állatok hatalmas síremlékei lettek volna. A felhők az égi orgia ezer parázna pozitúráját formázták. Az agávé- és a mandulaillat keveréke pedig hullaaszagot lehelt, melyhez a lány már régen hozzászokott.
A ruhásszekrényből cérnavékony nyöszörgést hallott.
Elforgatta a kulcsot a zárban. Öt macska álldogált benn pórázra kötve, mint valami perzsa süveggyűjtemény. Az éppen nyávogó macska szőre vörös volt, szeme pedig különös, élénkzöld, s ez utóbbiakat az infánsnő távirányító-gomboknak vélte, melyek harci bombázókat indíthatnak útnak.
A kis hölgy hirtelen fázni kezdett. Odakinn a nap olyan beteges volt, mint egy szeletke hold.
Karjába vette a kis állatot, és nyomni kezdte befelé a szemét.
Az égbolt megremegett, a bombázók valahol a levegőbe emelkedtek.
A zsinór nélküli videófelvevő, mint valami nyomorult eunuch, kuporgott a sarokban.

Az infánsnő hatalmas kocsija végre megállt a katedrális bejárati oszlopcsarnokában.
A túlhevült tömeg észbontó tapsviharban tört ki. A rendőrök, a mentősök, a tűzoltó-torreádorok csapata, sőt, még maga az esperes sem tudta türtőztetni magát, és tapsolni kezdett, amint az infánsnő, aki esküvői ruhájában szebb volt, mint valaha, kiszállt az autóból. Az apa, jóllehet az imént még majd szétrobbant a dühtől, maga is önkéntelenül megtapsolta a lányát, s el kellett ismernie, hogy tökéletesre sikeredett kis teremtés.
Az orgona elsöprő hangerővel zengett, a katedrális gyönyörűségtől remegő falához vagdosta sorban Bachot, Mozartot és Strausst. És amikor az infánsnő belépett a főhajóba, az összes meghívott felállt, hogy üdvözölje Spanyolország egének legfénylőbb csillagát.

Az infánsnő szép egyenes tartásban álldogált vőlegénye oldalán, és figyelmesen hallgatta, amit az esperes latinul hablatyolt nekik.
Egyre jobban fázott. Sokkal jobban, mint az imént, amikor kinyomta a macska szemét.
Az esperes mondatai mögött, az orgona elsöprő hangereje mögött jól kivehetően hallotta a város felé közeledő bombázórepülők tompa morajlását.
Az esperes kérte az ifjú párt, hogy csókolják meg egymást.
Az infánsnő ekkor látta, hogy vőlegényének vörös haja és zöld szeme van. Arra gondolt, hogy ez még nagyonis jól jöhet egyszer.

A szobaasszony, amint egyedül maradt a villa nagy szalonjában, abbahagyta a porszívózást.
Kötényének zsebéből előhúzta a videófelvevő zsinórját. Mosolyogva szemügyre vette, majd elrejtette szekrényébe, egy halom szerecsendió-illatú fehérnemű alá.

LACKFI JÁNOS fordítása