Veszett munka balladája
Közzétéve: 2015. 06. 16.
Kategória: Frissek
163. Bőzsöny Bálint témája – Mikor nyolc éves voltam, egy alkalommal édesanyám tragikus hírrel tért haza: a munkahely, ahol már egy évtizede dolgozott, mindenféle előjel nélkül eltanácsolta őt. Az egész családot letaglózta a váratlan közlés, mivel apám munkanélküli volt, és mindenki tudta, hogy milyen hatással lesz ez a gazdasági helyzetünkre, életszínvonalunkra. Bátyám 15 évesen már átérezte a helyzet komolyságát. Ott ült apuval és anyuval együtt a régi, kopottas kanapén, keserédes, erőltetetten vigasztaló szándékú mosollyal nézve rám. Én tőlük pár méterre ácsorogtam, de ez nem törte meg szeretteim némaságát. Nem tudtam szomorkodni, pedig annyira szerettem volna megérteni, mi az ok a bánatra, egyfajta kirekesztettséget éreztem a téma iránti közönyösségem miatt. Aztán eszembe jutott, hogy mennyire szörnyen fájt aznap délelőtt, hogy tönkrement az a régi játék, amit annyira szerettem. Így indultam meg, magamnak megörülve a többiek felé, és kezdtem el bőgni küldetésem teljesítésének nyugtázásaként.
Ballada lesz ebből, éreztem, mégpedig a ravasz Arany-ballada és a naiv népballada határán. Hiszen tragikus is a történet, és komikus is, hiszen a veszteséget átérezni képtelen gyermek saját kis gondja felnagyításával jut el a valódi fájdalomig. Így aztán a komoly, nagy, véres romantikára szakosodott, komor műfaj kicsit önmaga paródiájába is fordul, szaggatottsága börleszk-hatássá változik, ahogy a kicsi ember nagy iparkodását próbálja megjeleníteni, amint sámliról szeretné felérni a többiek átérezte tragikumot.
VESZETT MUNKA BALLADÁJA
Nyolc éves se voltam,
az az idő távol,
édesanyám, kedvesanyám
megjött a munkából.
Nem is a munkából,
inkább a híjából,
édesanyám, kedvesanyám
nem dolgozik mától.
Nem mintha dolgozni
maga nem akarna,
édesanyám, kedvesanyám
lapátra lett rakva.
Apámnak már régen
nem is volt állása,
ebből baj lesz, nem kis baj lesz,
akárki meglássa.
Ott búsult a bátyám
talpig búbánatban,
búsul apám, búsul anyám,
én meg kimaradtam.
Álltam, nem értettem,
értettem, de mégse,
és a könnyek, galád könnyek
jól el voltak késve.
Aztán a matchboxom
jutott az eszembe,
a lendkerék, hej a kerék
miként hagyott cserben!
Nem gurul, nem sivít
többé már a járgány,
én, kisgyerek, szegény gyerek,
ott hüppögtem árván.
Nem gurul, nem gördül
többé a kisautóm,
de a könnyem, a sós könnyem
legördül az arcon.
Így kapcsolódtam be
össznépi sírásba,
ha gyászolunk, mind gyászoljunk,
akárki meglássa.