Egy autószerelő...
Kategória: Friss forgácsok
Egy autószerelő honlapján olvastam: “Volt olyan kollegám, aki még rábüfögni sem tudott az ügyfélre, amikor az bejött hozzánk. Egyet vakkantott, elvette a slusszkulcsot és mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, cigivel a szájában már ült is be olajos ruhában a fehér kárpitos kocsiba. Viszont az autókat imádta. Aranyból volt a keze, és profin, hiba nélkül dolgozott. És olyan kollegával is dolgoztam, aki lenyűgöző modorral volt megáldva. Mindig volt egy kedves szava az ügyfélhez, az anyukáknak elmagyarázta mit kell csinálni ha fáj a pici pocija, de még gyermekszoptatással kapcsolatos jó tanácsokat is tudott adni. Mindenki imádta, mindenki vele akarta megjavíttatni a kocsiját. Más gond nem is akadt, mint hogy elképesztően béna volt. Mindent tudott az autókról, de ha hozzá kellett nyúlnia valamihez, beszakadt vagy meghúzatlanul hagyott csavarok, félresikerült javítások, garanciális munkák tömkelege járt a nyomában. Ritkán volt olyan délután, amikor két másik szerelőnek nem azon kellet dolgoznia, amit ő délelőtt elrontott.” Hát, úgy látszik, szakma és szakma közt nincs is olyan sok különbség. Az írófélék között is bőven akad jó svádájú, fakezű szélhámos, no meg dadogós, rakás-szerencsétlenség zseni. Nehéz ügy, hogyan is lehessen eladni az irodalmat, mint terméket, miközben terminus technikusoktól, csak belső körben ismert olvasmányoktól olajos munkaruhában, mogorván ülnek be sokan az emberek fehérkanapés nappalijába. És aztán csodálkozunk, ha kiteszik őket. Pedig ők maszatolták össze paradigmaváltásokkal, reflexivitással és posztmodern narratívával a jobb sorsra érdemes átlagpolgár otthonát. Az irtó jópofik pedig sokszor olyasmiről beszélnek, amihez maguk se nagyon konyítanak.