A dolgok...

Kategória: Friss forgácsok

„A dolgok vagy léteznek vagy nem. Ha minden ilyen lenne akkor lehetne, hogy egyszerre legyen minden és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. A pusztulás mindig másodlagos, egy létállapotnak mindig meg kell előznie.” – írja Aquinói Szent Tamás. Vagyis minden valami másból keletkezik, mondhatni mindent valami másnak a pusztulása trágyáz egy újabb létezésre. A természet, mondjuk a mi nyári kertünk nagyon is alkalmas ennek a szemléltetésére. Mag és gyümölcs és rothadás, hajtás és elszáradás egymást taszigálja végenincs hosszú sorban előre. Már ha van egyáltalán előre? Ki mondja, hogy nem a halálunkkal kezdődik az életünk, és nem a csecsemőkor felé pörgünk vissza, közben egyre több mindent elfelejtve. Számomra nem csak abban lelhető fel Isten, amit Szent Tamás mond, nevezetesen, hogy a változások sora nem lehet végtelen, mert kell az elejére egy változatlan, teremtő ok. A világ véges, de nem ismert mennyiségű elemből folyamatosan teremtődő, végtelen variációi már önmagukban felidézik az Isten-szédületet. Ki mondja megy Istennek, hogy miként teremtsen? Hogy egy pontszerű időpillanatban, mint valami iskolai ünnepélyen kelljen kimondania a „legyen” szót? És ha ő maga a körkörös végtelenség személyes középpontja, az örvény figyelő szeme? Nem a Teremtés Könyvével perlekedem, hiszen nekünk, embereknek szükségünk van konkrétumokra, dátumokra, szülinapokra, évfordulókra, ünnepekre, hogy bele ne ragadjunk piszlicsáré napi gondjainkba, hogy elemelkedhessünk, távlatokba tekintsünk. Isten azonban maga a távlat, a kiskanállal kimerhetetlen van-és-nincs, a szétfoszlás-létrejövés elválaszthatatlan, mámorító keveréke. Ha folyvást belebámulnánk, állandó szédületben élnénk, mint a kábítószerrel utazók. Vagy valószínűtlen békességben lebegnénk, mint a révültek. Hátha nincs is pusztulás és keletkezés, csak mindezek szüntelen egymásba habzása tudatunk centrifugájában (Isten tudatának körforgásában). A kezdetet és a véget a rátekintés hozza létre, Isten rátekintéséről pedig nincsenek valós fogalmaink. Hogyan is lehetnének, mikor mindent csak a saját rátekintésünkön keresztül szemlélhetünk?