Zsigeri borzongást...
Kategória: Friss forgácsok
Zsigeri borzongást kelt bennem a Hammond-orgona hangja. Legalább annyira bensőségesen hozzám tartozik, amennyire kiver a víz a szintipop-hangzástól. Pedig ez is, az is billentyűk és szintetikus hang találkozásából születik. Hogy mégis miért? Jó kérdés! Vannak meghatározhatatlanul bonyolult összetételű koktélok, próbálom elemezni érzelmi-értelmi alapon. Először is tizenhat éves koromig nagyon szigorúan csakis klasszikus zenét hallgattam, akkor lobbant fel első találkozásom a rock and rollal, és sokáig egyetlen kedvencem a Deep Purple lett. Mármost a billentyűs, John Lord Bachon növekedett, és rám éppen az volt hazással, ahogy a barokk szólóelemek bedurrantak, és féktelen zúzásba csaptak át. Egy kőrocker a jó Johann Sebastian ismerete nélkül ezt nyilván másképp érzékelte. Meg aztán ott van persze önmagában a hátszőrt felállító bársonyos hangzás, a vibráló sound. Egyszerre szólal meg egyfajta kifinomult technikai tudás és valami tömény, elemi tapasztalat, mint amikor a bluesgitár találkozott először a recsegő, félnyers elektronikával. Két összeütött kovakőből új minőség, szikra születik. A Hammond a kifinomult ősember zenéje.