Kedves diákok...

Kategória: Friss forgácsok

Kedves diákok, tanévkezdés lévén az agykérgek zsibbadtak, ismételjük át együtt az anyagot! Egyes kérdés: minek is hagyta ott az ember a természetet? Válasz: hogy maga és utódai számára biztonságos környezetet teremtsen, többé-kevésbé függetlenül a kint uralkodó mostoha körülményektől. Vagyis a zárt tér egyenletes hője, valamint eső, hó, szél, kardfogú tigris és egyéb nagyszerűségek előli oltalmazottsága volt az a vonzerő, amely miatt hajlandóak voltunk korlátozni féktelen szabadságvágyunkat. Rousseau, akit a természethez való visszatérés apostolaként tisztelünk, áhítattal a következőket írja: „A természeti állapotról az állampolgárságba való átmenet feltűnő változást idéz elő az emberben, amennyiben felfogásában az ösztön helyébe az igazságosság lép és cselekvéseiben az eddig teljesen hiányzó erkölcsi elem jelentkezik. Csak ekkor győzi le a kötelesség szava a testi hajlamot és a jog a vágyakat, s az ember, aki eddig csakis önmagával törődött, úgy látja, hogy kénytelen más elvek szerint cselekedni és eszére hallgat, mielőtt hajlamait kövemé. Bár ebben a helyzetben le kell mondania sok előnyről, amelyet a természet nyújt, ezzel szemben igen fontos más előnyöket nyer, képességei megerősödnek és kifejlődnek, eszmevilága kiszélesedik, elvei megnemesednek, egész lelke olyan mértékben tökéletesedik, hogy – ha az új helyzettel való visszaélés olykor, az előbbi állapotnál is mélyebbre nem süllyesztené, – szakadatlanul áldania kellene azt a boldog percet, amely örökre kiszakította a természeti állapotából és egy erkölcs nélküli, oktalan állatból értelmes lénnyé, emberré változtatta.” Más kérdés, hogy Rousseaunak ez az üdítően felszabadult polgára később előnytelen paktumok, társadalmi szerződések révén magamagát és persze társait köti gúzsba, taszítja rabszolgasorba.

Egyszóval hatalmas szőranyukánk, a civilizáció, gondoskodik szükségleteinkről, kiszűri a zavaró elemeket, enyhíti a munkával járó fáradságot és a szüléssel járó fájdalmakat, melyeket a teológia az eredendő bűn következményeként tart számon. Az Édenkert helyett, melyből egykor kiűzettünk, szintetikus mennyországot, mesterséges magzatburkot hoztunk létre, s ettől képtelenek vagyunk elszakadni. Nemrég az egyik közösségi portálon cikket olvastam egy hölgyről, aki cserebereboltot nyitott és ezzel mozgalmat indított Németországban. Hetven éves korára eljutott oda, hogy idestova másfél évtizede pénz nélkül, szívességi alapon, szolgáltatást szolgáltatásra, árut árura váltva él a világban. Az írást rögtön meg is osztottam felebarátaimmal, és beindult a nagy virtuális traccsparti az éteren keresztül. Így kell élni vagy sem? Ez a természetes vagy ez már túlzás? Netán túl szép, hogysem igaz lehessen? Volt, aki a régi jó kalákát hozta fel nosztalgiázva. Más azt mondta, ez ma Magyarországon bizony adóelkerülésnek minősülne, s mint ilyen, komoly bírságot vonna maga után! Megint más rátromfolt, hogy hohó, hiszen hatalmas vállalatok körében jól ismert a bartell intézménye, és így tovább. Meg aztán közösségi célokra, járdák, úttestek, játszóterek, vezetékek, stb. fenntartására is kell áldoznunk, nemde? Aztán mindannyian kiegyeztünk benne, hogy szép lenne szabadon élni, de mégsem létezhetünk afféle teljes hómleszként embertársaink dzsungelében! Más kérdés, hogy milyen áron vagyunk ilyen roppant civilizáltak: az internet-kattintással beutazható világ mögött napi fél marék rizsért számítógépet összeszerelő kínaiak állnak, hamburgerünkből halálra kínzott állatok hangja bődül, alsóneműnket rabszolgák szőtték Makaóban, az asztalunkra kerülő holland paradicsomot illegális bevándorlók permetezték az üvegházban rohamtempóban érlelő vegyszerekkel.

Kettes kérdés: ha egyszer az emberiség, akár a Madagaszkár című animációs film való világtól irtózó állatkerti állata, nagy csinnadrattával kivonult a természetből, és köszöni szépen, jól elvan iskolai sorozatgyilkosaival, olajválságaival, Bajnokok Ligája-döntőivel, lottóhúzásaival és csekkbefizetéseivel, akkor ugyan miféle nyughatatlanság vezérli lépteinket újra meg újra vissza az eredet helyéhez? Rengeteget robotolunk, és mind ráköltjük házunk minél tökéletesebb szigetelésére, hiszen télen melegre, nyáron hidegre sóvárgunk. Autónk acélból kalapált esőkabátként burkol be, míg a munkahelyre érünk, ahol egy újabb szigetelt üvegketrec oltalmában kereshetünk még több pénzt, hogy még jobban szigetelhessük a házunkat, még tökéletesebb klímát szereltethessünk az autónkba. Aztán kiveszünk egy hét szabadságot, és rengeteg pénzért visítva leugrunk a szikláról egy szál gumikötélen, lekenuzunk egy jéghideg hegyi patakon, megközelítünk egy működő vulkánt, csak hogy átélhessük egy kicsit, amit nap mint nap átéltünk, amíg a szél, a hó, a fagy és a kardfogú tigrisek gondjaira bízva bóklásztunk a szabad természetben. Blaise Pascal, ugye, megmondta: „Az embernek minden baja abból származik, hogy nem tud nyugodtan megmaradni a szobájában”!