CIPŐT AZ ARABTÓL, ARABOT AZ IRODALOMBÓL

Közzétéve: 2014. 12. 29.
Kategória: CSAK ÚSZÓKNAK! (2012)

Hol kezdődik az irodalom? Hát mindig az utca túloldalán. Vagy a buszon, a szemközti ülésen. Mindig így tanítom szépírás fortélyaira kíváncsi diákjaimnak. Az irodalom ott kezdődik, ahol a másik ember külön világa. Ránézek a szatyros nyugdíjas bácsira, találgatom, mit rejt a szatyra. Parasztkolbászt? Most vette, mert szereti. Vagy viszi a nénikének, akivel ötven éve házasok, mert a néni szereti. A bácsit. A kolbászt. Vagy együtt szeretik enni. Leülnek egymással szemben, nyelik a hamisítatlan, finom parasztkolbászt, nyelik egymást a tekintetükkel. Talán már csak így tudnak szeretkezni. Kolbászon keresztül. Talán a múltjukat is falják vele. Talán vidékről jöttek, ahol ősztől mindennek jó kis füstszaga van, mint ennek a kolbásznak. És most nyelik a panelban a régi ízeket. Talán a néni meg is halt már, és a bácsi magára maradt. Egyedül eszi a parasztkolbászt, és falatozza vele a nénit, a múltat, a gyerekeket, akik kirepülnek, a macskát, amelyik elkóborolt, bár félhavi nyugdíjba került azt ivartalanítása, csak azért szánta rá magát az öreg, mert sajnálta, amiért rendszeresen véresre karmolja a többi kandúr. És nem is nagyon akarózott kiheréltetnie, mindig az járt a fejében, mi történne fordított esetben, ha a macskák kerülnének uralomra. Nem mintha olyan sokat kezdene férfiú-mivoltával az utóbbi években, de valahogy kötődik hozzá, tudja fene! Hát ennyi minden van abban a szatyorban. Akkor is, ha nincs benne semmi, csak egy szakadt munkásoverall meg egy Népsport. Az irodalom ugyanis voltaképpen nem a szemközti ülésen kezdődik, hanem a fejünkben. Pontosabban a szemközti ülés is itt van, benne a fejünkben. Ugye, bonyolult, mi? Pedig egyszerű. Ülés a fejben, fej a szatyorban, szatyor a fejben, fej az ülésen. A világ egymásba kavarodva, és a kavarodás okozója a fejünk. Vagy az irodalom. Az irodalomban gondolkodó fejünk. Mindenre rögtön úgy nézünk, mintha továbbmesélésre várna. Képzeld, kincsem, láttam egy pasast a buszon…
Múltkor, egy gödöllői est előtt gyorsan kiszaladtam még a kocsimhoz, benne felejtettem ugyanis a GPS-t, és nem akartam, hogy feltörjék miatta szegény kis Suzukit. Ahogy átkelek az úttesten, a szemközti oldalon lapos panelépület, homlokzatán lóbetűkkel, sötétkék alapon, villogó csillagokkal a felirat: EURÓPA ÜZLETHÁZ. A kirakatban cipők, az ajtó előtt egy arab kereskedő szobrozik karba tett kézzel. Pardon, egy európai kereskedő. Brüsszelben is láttam már, hogy az arab boltos másképp fogja fel küldetését, mint az európai. Akkor is, ha már európai arab. Nem csak ül benn az üzletben, körmét reszeli, és várja a beeső vevőket. Az ő terepe az utca, az eleven forgalom, melynek résztvevője és megfigyelője. Benne van a vérkeringésben. Mikor a brüsszeli Magyar Házban lakva későn értem haza jazzklubból, és nem vittem kulcsot (mobilunk akkor még nem volt), felmásztam szépen a rácson, és az emeleti vécéablakon keresztül jutottam be az épületbe. Másnap a fiatal, sarki arab boltos mesélte, hogy majdnem riasztotta a rendőrséget, mert a sarkon beszélgettek éppen a barátaival, és látta, ahogy mászom, csak aztán felismerte arcomat az utcalámpa fényénél. Vagyis ő volt a huszonnégy órás biztonsági szolgálat is a környéken, ez hozzátartozott a státuszához.
No, a gödöllői európai cipőkereskedő most széles üzleti mosollyal fordul felém, hiszen bár nem a boltba igyekszem ilyen sietve, érzése szerint még beleesem az esélyes zónába. Ekkor azonban, mint jó üzletember, végigfuttatja rajtam tekintetét, mely természetesen a lábbelimen állapodik meg. Mosolya kissé fagyosra vált, ugyanis cipőm vadonatúj, látszik rajta, pár napja vettem. Még egyszer végigmér, ezúttal alulról felfelé, és most már egészen közömbösen fordul el tőlem. Látja ugyanis, hogy az a fajta pasas vagyok, aki ezt a cipőjét se több, se kevesebb, mint tíz perc alatt választotta ki a Deichmannban, és hordani is fogja, amíg le nem szakad a lábáról. Ebbe a pasasba, aki én vagyok, teljesen felesleges mosolyt invesztálni, európai barátságot invesztálni, egy ilyen pasas szigorúan cipőipari szempontból nézve kész katasztrófa. Lám, ahol a cipőboltos nézőpontja kezdődik, ott véget ér az irodalom. Ott egy egészen más világ nyílik meg, amelyben minden csak cipő-szempontból érdekes. Ahol viszont új világ és új nézőpont kezdődik, ott megint elkezdődik az irodalom. Vagyis ahol az irodalom véget ér, ott megint elkezdődik az irodalom.