ÉLŐBB, MINT EGY ÉLŐ HAL

Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Kritikák

Ayhan Gökhan (cultura.hu)

Mikor ezt írom, az eszeveszetten tomboló és agresszív forróság után megérkezett halk, hidegebb levegő bójaként figyelmeztet: lassan itt a mustos ízével kecsegtető, pálinkaszagú ősz.

Nagy örömmel jelentem: a Lackfi János életműve iránt fogékony olvasók immáron három vaskos kötet beszerzésével örvendeztethetik meg magukat. Egy prózakötettel, egy verseskötettel és egy esszékötettel. A Helikon Kiadó által gondozott három közül az egyikről (A legnehezebb kabát) korábban számoltunk be – a kronológiai sorrenddel mit sem törődve –, most vegyük szemügyre az Élő hal című verseskötetet, ami a 2004 és 2010 között megírt verseket tartalmazza.

Lackfi termékenységét mi sem bizonyítja jobban, mint ez a három kötet – termékenységben Lackfi János a kortárs magyar irodalomban az első helyen áll. Esztétikai szempontból, az írások minősége, súlya alapján sem árul zsákbamacskát, nyugodtan kimondható: az elsők között van. (Az első helyen Tandori Dezső). A verseskötetnek szokatlan terjedelmű – több mint kétszáz oldal – Élő hal, Lackfi János költői tudásának és mindannak, amit a szerző gondol és tud a költészetről, gyönyörűséges borítójú gyűjteménye. Élő hal. Lackfi a találó címet a hátsó borítón magyarázza. Élő. Hal. Élő és hal. Az akváriumban tátogó, tehetetlen halak egymás testéhez ütődése, sebes pikkelye szomorúsággal tölti el az előttük megálló embert, együtt érez a szerencsétlenekkel és valahol mélyen felfedezi, (feltételezi): rokoni viszony van közte és az állatok között. Valahogy így élünk, vergődések közepette, hogy majd „talán / étek leszünk egy hatalmas / halász asztalán.” Fontos szó: élő. A fájdalom és tehetetlenség miatt nem értékelődik le a szó misztériuma: élő. Élet. Az életünk. Naponta kellene gondolnunk rá, mennyire csodálatos és hihetetlen dolog az, hogy élet. Élve lenni. Élő halként, élve. Lackfi versei ebbe a mélységes alagútba, különleges világba vezetnek el, szerzőjük pedig Vergiliusként tárja fel és mutat rá, hogy a legegyszerűbb dolgok mennyi csodálattal bírnak. „Szeretnék megtartani párat, / aranyfogú aranyapákat, / imbolygó árnyakként kapálnak / szíva orrot, szörcsögve nyálat, / a kertjük végébe pisálnak, / napfény vastag aranya árad, / letisztogatják a kapákat, / csikk fityeg szegletén a szájnak.”

Lackfi egy gyerek. Játszik. Szórakozik a nyelvvel, élettel. A szavakkal. Kiforgatja őket, megtölti, mint egy befőttesüveget. Sakkozik vele, mattot ad neki. Uralja. Aranyat von el a szavaktól, aranyat ad hozzájuk. Mértékkel. Helyesen adagol. A szerző mesterember. A versek nem mesterkéltek. Természetes áramlás. Nyelvi humor. A kötet a rap, szonett, leoninus formái, köszöntők, gúnyversek, groteszk helyzetképek stílusai között válogat. Ezerarcú Lackfi János beszél az olvasóhoz, néha grimaszokat vág, elmosolyodik, nevet. „Kineknincs / Fahangja, / Kinek nincs / Falába, / Énekel, / Táncra kel, / Kaláka / Dalára.”

Időben és térben tett utazás ez a költészet. Földi és égi tereken vándorol. Finom megoldásai, módszertana szórakoztatóak. Uramisten, le mertem írni ezt a szót egy verseskötetről beszélve, hogy szórakoztató. A kortársak közt szétnézve ez a szó érvényét veszítené. Nem szitokszó, vegyük tudomásul. Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Kányádi Sándor nem szórakoztató? Dehogynem! Azt most nem állítom, hogy mindig és mindenhol forgatható verseskötet. Azt viszont igen, hogy a buszra várakozás ideje alatt akár egy-egy percre is belekukkanthatunk. Ezekért a sorokért például: „Asszonyforma gömbölyűség, / Csakhogy benned több a hűség, / Száz baráttal ha megosztlak, / Mégsem is nevezlek rossznak.” „Jó volt Istenről beszélgetni akkor, / szavak szalagja lógott ki a szájakból, / köpködtük őket, mint képeken régi szentek, / s akár a sál nyakunkban, mind tekergett,”

Lackfi János évek óta tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, kint a pilisi hegyek között, Piliscsabán. A diákjai – pontos információim vannak erről – rajonganak érte, szeretik, a kreatív írás szemináriumokon tele van emberekkel a terem. Lackfi jó tanár. Azért írom ezt, mert a kötetben megtalálható egy-egy kreatív írás órán kiadott versíró feladat, az órai játékok az Élő halban folytatódnak. „Isten, áldd a karcagit, / nőjét hadd pofozza, / Szüntess gravitációt, / Ne essen a koszba!”

A szerző a kötet megjelenésekor (2011) negyvenedik évébe lépett. Az életút, az életmű fele? Bízzunk benne, hogy csak a fele, mert ez a költészet korántsem ért a végéhez, telis-tele van újabb lehetőségekkel, nagyszabású versekkel. Várjuk a folytatást.