ESTI ÁHÍTAT
Közzétéve: 2014. 12. 08.
Kategória: Műfordítás
Émile Verhaeren
ESTI ÁHÍTAT
A záporok jeges pengéi elsuhogtak,
Most már kéken dereng a menny nagy csarnoka,
Haldoklik nyugaton a fény, s az éjszaka
Ezüsttel ötvözi arany fényét a napnak.
A szemhatár körén nem moccan semmi sem,
De győztes, óriás menetben özönölnek
Ott lenn a közeli tanyák során a tölgyek
A puszta ugaron, a rekettyéseken.
Mennek a fák – akár halottvivő barátok,
Mennek tovább, szívük estbe komorodik,
Mint csontos, fekete vezeklők és amint
Hajdan szentély felé vonult a sok zarándok.
S az út emelkedik, kitárul hirtelen,
Vérrózsa már a nap, s mennek e sose látott
Menetben a csupasz fák, e szívós barátok,
Csak mennek végtelen sorokban nesztelen,
Isten felé, s az ég csillagai csapatban
Vonulnak távoli, azúr ösvényeken:
Gyertyát fognak a fák, fény lobog odafenn
S a gyertyák óriás, nagy szára láthatatlan.