Georges Feydeau: Osztrigás Mici

Közzétéve: 2014. 12. 29.

Kategória: Drámák (Műfordítás)

(részlet)

Fordította Lackfi János

SZEREPLŐ SZEMÉLYEK

PETYPON
PETYPON DU GRÉLÉ TÁBORNOK
MONGICOURT
HERCEGNŐ
MAROLLIER
CORIGNON
ÉTIENNE
UTCASEPRŐ
PLÉBÁNOS
CHAMEROT
SAUVAREL
GUÉRISSAC
VARLIN
ÉMILE
TISZT
VIDAUBAN
TOURNOY
OSZTRIGÁS MICI
MADAME PETYPON
MADAME VIDAUBAN
MADAME SAUVAREL
CLÉMENTINE
DE VALMONTÉ HERCEGNŐ
MADAME PONANT
MADAME CLAUX
MADAME VIRETTE
MADAME HAUTIGNOL
BÁRÓNŐ
MADAME TOURNOY
ELSŐ FELVONÁS
(Petypon doktor rendelője)

Kényelmesen, de szigorral bútorozott, tágas szoba. Az előtérben, jobb oldalt ablak pici csipkefüggönnyel és hosszú függönyökkel. A középtérben, egy ferde falsíkon (vagy éppen a közönséggel szemben, leghátul, jobboldalt) az előcsarnokra nyíló ajtó. A középtérben baloldalt, (tetszés szerint derékszögű vagy ferde falsíkon) Madame Petypon lakrészébe nyíló ajtó. A háttérben hálófülke dupla ajtónyílása, melyet egy függönyrúdról lógó kárpit két szárnya takar, ezeket zsinórral, a kert felőli oldalon lehet elhúzni. Az ajtónyílás mögött Petypon hálófülkéje van. A hálófülke jobboldali fala, melyhez az ágy van odatolva, tompa szöget zár be a szemközti fallal, így aztán az ágy lába szinte hozzáér a függönyhöz, a feje viszont elég távol van ahhoz, hogy egy szék is odaférjen még mellé. A hálófülkének elég tágasnak kell lennie ahhoz, hogy a közönség jól láthassa az ágyat, és hogy az ágy lába, valamint az alkóv bal fala közt maradjon 75 centiméternyi hely. Az ágy fejének túloldalán éjjeliszekrényke, tetején ernyős lámpával. A szoba többi bútorzata tetszés szerint. A színen kissé balra és középtájt hatalmas, süppedős, párnázott angol bőrkanapé, támlája egyenes, a karfákkal egybefüggő. A kanapétól jobbra egy szék. A színpad szélére merőlegesen, jobboldalt egy íróasztal, attól jobbra irodai karosszék. Az asztal baloldalán egy huzatja-nincs puff, melyet ideiglenesen asztalterítővel takartak le. Az asztalhoz tolva egy szék. A háttérben, a fal mellett, a hálófülke és az előszobába vezető ajtó között egy másik. Efölött a szék fölött csengettyűzsinór. Az íróasztalon itatós, tintatartó, két vaskos orvosi könyv. Az oldalfalon elektromos vezeték bukkan elő, végigfut az ablak alatt, a szőnyegen, felkúszik az íróasztal (tőlünk távolabb lévő) jobb oldalán, és a mondott íróasztalon ér véget. A színpadon látható vezeték végén elektromos dugó, melyet majd az „eksztatikus fotel” működtetéséhez csatlakoztatni kell. Másik végén, az oldalfalnál elektromos megszakító egy zsámolyra téve. (Célszerű a két vaskos orvosi könyvet a vezetékre tenni, nehogy leessen még az eksztatikus fotel feltűnése előtt.)

I. JELENET
Mongicourt, Étienne, majd Petypon

Ahogy felmegy a függöny, a színpadon teljes sötétség uralkodik: az ablak és a hálófülke függönyei behúzva. A szobában a lehető legnagyobb rendetlenség, a kanapé feldöntve hever, lába égnek áll, ugyanígy feldöntve mellette az egyik támlátlan szék, melynek lábára egy cilinder maradványait aggatták. Az íróasztalon kinyitott esernyő, a puff feldőlt, s kissé odébb hever a terítő, mellyel letakarták. A szín üres, halljuk, amint delet harangoznak, aztán a színfalak mögül, az előszoba felől zaj szűrődik be, beszédmorajt, mígnem szép fokozatosan kivehetővé válik a szavak értelme, és az alábbiakat halljuk:

MONGICOURT hangja Mi? Mi? Mit hablatyolsz itt nekem?
ÉTIENNE hangja Nem tódítok én, doktor úr…
MONGICOURT (belép a színre, nagy hangon beszél a nyomában igyekvő Étienne-hez) De hisz ez lehetetlen! Hogyhogy még alszik?
ÉTIENNE Pszt! Halkabban, uram!
MONGICOURT (megismétli halkan, amit mondott) Hogyhogy még alszik?
ÉTIENNE Hát azt én sem értem, uram! Pedig a doktor úr általában már reggel nyolckor talpon van. Most meg, tessék, déli tizenkettő.
MONGICOURT Na hiszen, elég rozoga egy korhely az ilyen!
(Kicsit beljebb sétál.)
ÉTIENNE Parancsol, uram?
MONGICOURT Nem, dehogy, magamban beszéltem.
ÉTIENNE Aha, csak mert mintha azt mondta volna, „korhely”.
MONGICOURT (visszasétál) Oppardon! Viszont azt is hozzátettem: rozoga!
ÉTIENNE Se rozoga, se semmilyen. Látszik, hogy az úr nem ismeri az urat! Én még a feleségemet is rá merném bízni.
MONGICOURT Aha, szóval ön nős?
ÉTIENNE Én? Isten őrizz! Ezt csak úgy mondani szokás! Na hiszen, a nagyságos úr és a korhelykedés!
MONGICOURT (igyekszik rövidre zárni) Rendben, mi lenne, ha például egy kis fényt engedne ebbe a szobába? Olyan sötét van itt, mint egy vakond gyomrában.
ÉTIENNE Igenis, uram!
(Odamegy a jobboldali függönyhöz, elhúzza, mire nappali világosság lesz a szobában.)
MONGICOURT és ÉTIENNE (a rendetlenség láttán elképedve felkiáltanak): Ejha!
ÉTIENNE De hát mi történt itt?
MONGICOURT (a színpad közepén) Szép kis felfordulás!
ÉTIENNE (a színpad közepére jön) El nem tudom képzelni, mit művelhetett az úr!
MONGICOURT Szó, mi szó!
ÉTIENNE Ha csak be nem rúgott, mint a csacsi!
MONGICOURT (tréfásan dorgálja) Na de Étienne!
ÉTIENNE (hevesen tiltakozik) Á, az úr nem olyan ember! Nem iszik, csak savanyúvizet! Azt se töményen! Tejjel hígítja!
MONGICOURT (a földön heverő, kárpitozatlan puffra mutat) Ajjaj! ! Ez a puff is hogy néz ki! Nem valami elegáns!
ÉTIENNE (felemeli a puffot, és letakarja a közelben heverő terítővel) Á, ez nem végleges. Az asszonyom épp most varrja rá a huzatot. Addig is le szoktuk takarni ezzel a terítővel. (Körbemutat a feldöntögetett bútorokon.) Na de ez, most mondja meg!
MONGICOURT (leszedi a szék lábáról a kalap maradványait) Hű, a mindenit!
ÉTIENNE (kiveszi a kalapot Mongicourt kezéből) De hisz ez egy vadonatúj kalap, uram!
MONGICOURT Attól függ, mihez képest!
ÉTIENNE (lábára állítja a széket) Ajjaj, az én reszortom, hogy az urat gatyába rázzam, de ha mostantól ekkora disznóólat csinál, hát nem tudom…
(Miközben beszél, odamegy az asztalhoz, és leteszi rá a kalapot.)
MONGICOURT Hé, még nem végeztünk! Szeretnék beszélni a gazdáddal! Ilyenkor már csak nem felségsértés felkelteni!
ÉTIENNE (becsukja az asztalon heverő esernyőt.) Tyűha, de akkor tessék vállalni a felelősséget!
MONGICOURT (megindul a hálófülke felé) Persze, hogy vállalom.
ÉTIENNE (követi Mongicourt-ot) Rajta! De csak normális zajt tessék csapni!
MONGICOURT (gunyorosan) Mi az, hogy normális zaj?
ÉTIENNE Az úr szokta mondogatni. Például azt jelenti, hogy ne sütögessünk ágyút a fülébe.
MONGICOURT (továbbra is gunyorosan) Biztosíthatom, hogy ez eszem ágában sincsen!
ÉTIENNE Épp ellenkezőleg, apránként kell őt felkelteni. Finom, fokozatos zajokkal, mint például a dudorászás! Dudorászhatnánk neki valamit, rendben?
MONGICOURT (birkatürelemmel) Ahogy óhajtod.
ÉTIENNE Először egész halkan, aztán fokozatosan egyre hangosabban.
MONGICOURT (gunyorosan) És nincs valami kedvenc nótája az úrnak?
ÉTIENNE Nincs, jó lesz mondjuk ez: trálalálalála.
Dudorászni kezdi a Faustból az Ó, te lusta lánykát.
MONGICOURT (mosolyogva) Nocsak, te ismered ezt a dalt?
ÉTIENNE (fölényesen) Ez az egyetlen ária, amelyet az asszonyom le tud játszani a zongorán. Hallottam már egy párszor, hát rám ragadt…
MONGICOURT (odamegy az alkóv függönyéhez) No, rajta! Ráadásul ez tényleg reggeli dallam.
ÉTIENNE (Mongicourt után lopakodva) Aztán halkan kezdje, hé!
MONGICOURT Jó, jó!
ÉTIENNE és MONGICOURT kórusban zengedez:

Ó, te lusta lányka, Trálalála lála
Alszol ágyadon, Trála lálala
(Étienne Mongicourt-nak)
Már aranypalástban Nem tudom szöveggel
Itt a nap bizony! Csak a dallamot!
Trálalálalála
Trálalálala
Trálalálala

MONGICOURT (csendet int Étienne-nek, aki tovább énekel) Psszt!
ÉTIENNE … lala… Mi van?
MONGICOURT Mintha valami vaddisznó hörögne.
ÉTIENNE (a jól értesültek fölényével) Csak az úr ébredezik.
MONGICOURT Vagy úgy!
PETYPON (hangja, őt magát a közönség még mindig nem látja) Hröööm.
MONGICOURT (halkan, a hálófülke irányába) Petypon!
ÉTIENNE (ugyanúgy) Nagyságos úr!
MONGICOURT Hé, Petypon!
PETYPON (hangja megint) Hröööm?
MONGICOURT (a közönségnek háttal) Hé, hahó, öregem!
PETYPON (hangja) Hröööm?
MONGICOURT Nem akarsz felkelni?
PETYPON (hangja álomittasan) Hány óra van?
MONGICOURT (hátrafordul) Ez a hang mintha nem onnan jönne…
ÉTIENNE (hüvelykujjával hátrabök a válla felett) Abbiza, mintha csak a hátunk mögül szólna.
(Hátrafordul.)
MONGICOURT (körbekémlel) Hol vagy tulajdonképpen?
PETYPON (hangja álomittasan, morcosan) Mi? He? Hát az ágyamban!
MONGICOURT (a kanapéra mutat) De hiszen a hang ez alól jön!
ÉTIENNE De onnan ám!
(Mindketten a leborult kanapéhoz sietnek, megállnak mögötte, Étienne balról, Mongicourt jobbról, és felemelik a támláját. Megpillantjuk Petypont, amint ingujjban, kibomlott nyakkendővel, jobb oldalára fordulva édesdeden alszik a földön (feje a kert, lába az udvar felé néz).)
MONGICOURT és ÉTIENNE (döbbenten) Hű!
MONGICOURT Hé, te meg mit csinálsz itt? (Petypon kinyitja a szemét, feléjük fordítja a fejét, és bambán nézi őket. Mongicourt és Étienne nevetésben törnek ki.) Ha-ha-ha, szép kis alak!
PETYPON (hirtelen mozdulattal átfordul a baloldalára) Hagyjál békén!
MONGICOURT Hé, Petypon!
(Rácsap a lábára.)
PETYPON (hátára fordul.) Na, mi van? (Megpróbál felülni, és belefejel a kanapé támlájába.) Jaj! Leszakadt az ágymennyezet!
(Újra hanyattdől.)
MONGICOURT és ÉTIENNE (nevetve) Az ágymennyezet! Hahaha!
(Mongicourt a kanapé felé eső részét leemeli Petyponról.)
PETYPON (hanyatt fekve nézi Mongicourt-ot, aki ott áll felette) Hát te meg mit keresel itt az ágyamon?
MONGICOURT (csúfondárosan) Na, szép kis ágy! Hiszen itt heversz a kanapé alatt!
PETYPON (ég mindig fekve) Mi? A kanapé alatt? Hogy értsem azt, hogy: „A kanapé alatt”. Hol itt a kanapé?
MONGICOURT (visszaereszti rá a kanapé támláját, s az megint eltakarja Petypont) Tessék, ha nem hiszed!
PETYPON (dühödten vergődik a kanapé alatt) Miféle idétlen marháskodás ez! Ki a fene rakta rám ezt a vackot?
MONGICOURT (kissé felemelve a kanapét) Inkább azt kérdezd, ki a fene rakott be téged alája.
PETYPON Gyerünk, vidd innen! (A másik kettő leveszi róla a kanapét, és felállítja, Petypon pedig felül, és a nekitámaszkodik.) Irtózatosan fáj a fejem!
MONGICOURT (balról megkerüli a kanapét, és leül rá) Á, tehát erről van szó!
PETYPON (szemét dörgölve, nyafogva) Nappal van már?
MONGICOURT (csúfolódva) Igen… (kis szünet) egyelőre igen. (kis szünet) De siess, mert már nem sokáig!
PETYPON (két kézre fogja a fejét) Ajjajjajjajjaj! (Mongicourt-hoz) Jaj, barátom!
MONGICOURT Hát igen, nem találsz szavakat!
ÉTIENNE (jobbfelől megkerülve a kanapét) Uram, szíveskedne igénybe venni segítségemet a felkeléshez!
PETYPON (félre, megrettenve) Ez Étienne…
ÉTIENNE Remélem, uram, nem áll szándékában estig a földön heverni!
PETYPON Na és ha a földön heverek? Na és ha éppen ahhoz van kedvem? Csak most az imént heveredtem le, mégpedig szánt szándékkal! Mert hogy az ágyban melegem lett! Az én dolgom, nem?
ÉTIENNE (végtelen szelídséggel) Hát persze, uram! (Félre.) Szép kis ötlet!
(Felszedi a földről Petypon ledobott felöltőjét.)
PETYPON (Mongicourt segítségével nagy nehezen felkel) Most pedig felállok, mert éppen ahhoz van kedvem! Remélem, ehhez nem kell az ön engedélyét kérnem!
ÉTIENNE (éppen a felöltőt porolja) Ó, uram, dehogy… (Félre) Valahányszor a kanapé alatt alszik, mindig ilyen goromba!
(A felöltőt a kanapé karjára fekteti.)
PETYPON (átkozódva, Mongicourt-hoz) Rémesen kínos ilyen nevetséges helyzetben mutatkozni saját inasunk előtt! (Minden átmenet nélkül.) Jaj, de fáj a fejem!
(Két kezébe fogja a fejét.)
ÉTIENNE (végtelenül tisztelettudóan) Ebédelni nem óhajt az úr?
PETYPON (mintha rugó mozgatná) Jaj, dehogy! (Undorral.) Enni, fúj! Még mit nem! Nem is értem, hogy tudnak enni egyesek!
ÉTIENNE (jobb felé elsomfordál) Igen, uram!
PETYPON Hé… A nagyságos asszony hol van?
ÉTIENNE (az imént leszedte az asztalról a kalapot és az esernyőt, s most kezében ezekkel a tárgyakkal visszajön.) Házon kívül. A Saint-Sulpice templom plébánosához ment látogatóba.
MONGICOURT Kedves feleséged még mindig ennyire vonzódik a valláshoz?
PETYPON (Mongicourt-hoz) Hajjaj! Meg a természetfeletti jelenségekhez! Nem kizárt, hogy már látnoknak is képzeli magát! Na, mindegy! (Étienne-hez, aki ott áll előtte, és mosolyogva bólogat, helyesli, amit mond.) Na, mi van? Tűnés!
ÉTIENNE Igen, uram! (Miközben kifelé megy, félre) Hű, de alpári!
(Kimegy középütt, kezében a kalappal és az esernyővel.)

II. JELENET
Petypon, Mongicourt

MONGICOURT (elnézi Petypont, amint a fejét fogja, jobb kezét homlokára, a balt tarkójára tapasztva. Baráti mozdulattal a vállára csap.) Na, csak nem rosszul vagyunk!
ÉTIENNE (változatlan tartásban, szemét az égre meresztve, siránkozó hangon) Jaj!
(Elvonszolja magát a középütt álló székig, és lerogy rá.)
MONGICOURT (már felállt, szemlátomást jól mulat) Lám-lám! Nem bírjuk a gyűrődést? Aki legény éjszaka, legyen legény nappal is!
PETYPON (még mindig a székre rogyva) Ó, te kígyó, hiszen te csalogattál el abba az ocsmány lebujba!
MONGICOURT Pompás hely!
PETYPON Eszembe jutott volna magamtól valaha is, hogy betegyem oda a lábam?… Te meg gondoltál egyet: „Itt ez a komoly, tudós ember. Nosza, használjuk ki a tudatlanságát…”
MONGICOURT Na ne, te aztán megéred a pénzed! Én mindössze ennyit mondtam: „Petypon, majd elpusztulok, olyan szomjas vagyok. Két óra hosszat operáltunk, túl vagyunk az egyik legbonyolultabb műtétünkön! Hajtsunk fel egy korsóval hazafelé menet! Azért a jó kis hasfelmetszésért ennyi igazán jár nekünk!”
(Fel-alá járkál, épp a szoba túlvégébe ér.)
PETYPON (kínkeservesen felkel, és a kanapéhoz vonszolja magát) És aztán hová vittél? A Maximba!
(Kimerülten lerogy a kanapéra.)
MONGICOURT (még mindig fel-alá járkál, most visszafordul, a színpad eleje felé tart) Hiszen új műsort adtak aznap este, furdalt a kíváncsiság. De emlékszel, mit mondtam: „öt perc, se több, se kevesebb”. Igazán nem én tehetek róla, hogy az öt percből… (Petypon felé fordul) mennyi is lett? Végül mikor jöttél el?
PETYPON (tekintetét az égre emelve) Azt csak a Jóisten tudja!
MONGICOURT Hanem, édes öregem, te aztán! Hiába, pandúrból lesz a legjobb rabló! Hat ökörrel sem lehetett volna onnan kivontatni téged!
PETYPON Te pedig aljas módon cserben hagytál.
MONGICOURT (ugyanolyan ráérős léptekkel átsétál a jobboldalra) Nézd, én tisztességes lump vagyok. Megfontoltan mulatok, ennyi az egész! Tudni kell összeegyeztetni a munkát és a szórakozást! (Leül az asztal melletti puffra.) Nézz rám, amíg te itt aludtál, begurulva… a kanapéd alá…
PETYPON (félrebillent fejét fájdalmas arccal a kanapé támláján nyugtatva) Pocsék fekvőhely!
MONGICOURT Azt elhiszem. (Frissen, élénken.) Nos én már nyolc órakor végiglátogattam a betegeinket… (Felkel, Petyponhoz lép.) Tizenegyre végeztem is mindenkivel, beleértve tegnapi műtétünk alanyát is.
PETYPON (hirtelen érdeklődni kezd) Á! Na és? Hogy van?
MONGICOURT (a középütt álló szék baloldalára támaszkodva, lezserül) Kész.
(Előhúzza cigarettatárcáját.)
PETYPON (felélénkülve) Túl van a veszélyen?
MONGICOURT Végül is igen! Meghalt szegény.
(Elővesz egy cigarettát.)
PETYPON Ajjaj.
MONGICOURT Hát igen. (Némi hallgatás után.) Menthetetlen volt.
PETYPON Mondtam is neked, hogy felesleges megoperálni.
MONGICOURT (tudományos pedantériával) Operálni sosem felesleges. (A tárcát visszateszi a zsebébe.) A műtét talán már nem használ a páciensnek… (Mellényzsebéből gyufát szed elő.) de mindig hasznára van az orvosnak.
PETYPON Cinikus fráter!
MONGICOURT (a profik közönyével arcán meggyújtja a gyufát) Nem, csak sebész vagyok.
PETYPON (amint meglátja, hogy a gyufa a cigarettához közelít, felpattan) Na nem! Hogyisne! Ffff.
(Elfújja a gyufát.)
MONGICOURT (döbbenten) Hogyhogy?
PETYPON Jaj, ne gyújts rá, barátom, könyörgök! Ne gyújts rá!
MONGICOURT (barátilag vállon veregeti) Ennyire súlyos? Ajjaj, te aztán jól eláztál, öregfiú!
PETYPON Nekem mondod! Jaj, ez a másnaposság! Ez a keserves ébredés! Ez a fejfájás! Ez a szájíz! Nyam-nyam-nyam!
MONGICOURT (szakavatottan) Ismerjük a céget!
PETYPON Orvosi műszóval ezt úgy neveznénk, hogy…
MONGICOURT Macskajaj.
PETYPON (elhaló hangon, miközben elvánszorog Mongicourt előtt) Pontosan.
MONGICOURT Latinul „jammer macskenzisz”.
PETYPON (mentében hátranéz) Pontosan, görögül pedig…
MONGICOURT Fogalmam sincs!
PETYPON (szánalmasan nyöszörögve) Nekem se!
(Az asztalnak háttal lerogy a puffra.)
MONGICOURT Ahogy így elnézlek, szépen betintáztál tegnap.
PETYPON (az égre meresztve tekintetét) Hej, barátom!
MONGICOURT (megfogja a középütt álló széket, támlájával Petypon felé fordítja, majd lovaglóülésben rátelepszik) Megártott az ital?
PETYPON (nyomorúságos ábrázattal) Dehogy, a tudomány. Abból indultam ki, hogy egy tudósnak mindent meg kell ismernie.
MONGICOURT (komikus tisztelettel meghajol) Á, szóval a tudomány áldozata vagy!
PETYPON Aztán… (fejét lehorgasztja) látod az eredményt.
MONGICOURT (évődve) Na, ez tényleg szép eredmény… Feltetted a pontot az i-re.
(Közben feláll, ugyanazzal a mozdulattal megragadja a széket, és visszateszi a helyére, a kanapé mellé.)
PETYPON És itt vagyok elgyötörve, összetörve, kezem-lábam, mint a rongy! Tisztára mint egy nyomorék!
MONGICOURT (balról megkerüli a kanapét) Lám csak, egy nyomorék, jajgató macska.
PETYPON (felkel, és a színpad közepére áll) Na, csak gúnyolódj!
MADAME PETYPON (hangja a kulisszák mögül) Szóval végre talpon van a nagyságos úr! Vagy úgy! Nem siette el! Jöjjön, Étienne, vegye el tőlem ezeket a csomagokat. Evvel vigyázzon, törékeny.
PETYPON (felpattan, ahogy meghallja felesége hangját, amint róla beszél, a kanapéhoz rohan, és megragadja a felöltőjét.) Szent Isten, a feleségem! Mondd csak: nagyon látszik az arcomon, hol töltöttem az éjszakát?
MONGICOURT (rettenetes komolyan) Á, dehogy!
PETYPON (megnyugszik) Akkor jó.
MONGICOURT (miközben segít neki belebújni a felöltőbe) Halálosan frissnek nézel ki!
PETYPON Ezt hogy értsem?
MONGICOURT Egy friss hullához hasonlítasz. De ahhoz képest remek a színed !
PETYPON Idegesítő vicceid vannak! De várj csak! Mi lenne, ha?… (Kihúzza magát, beletúr a hajába, megpróbál vidám képet vágni.) Na, milyen?
MONGICOURT (csúfondárosan) Mint egy harmadnapos vizihulla! Ne, édes öregem, ne erőltesd, hiába!

III. FELVONÁS
Fentiek, Madame Petypon

MADAME PETYPON (jobbról jön be, a ferde falsíknál, kalapja még a fején, karját férje felé tárva) Ó, itt vagy! Felkeltél végre! Na, most aztán jól kialudtad magad! Jó reggelt, drágám!
(Magához húzza, hogy megcsókolja.)
PETYPON (összerázkódik, fejébe belehasít a fájdalom, ahogy felesége átöleli) Jó reggelt, Gab… Jaj! rielle!
MADAME PETYPON Jó reggelt, kedves Mongicourt.
MONGICOURT (végtelenül kedvesen) Kegyelmes asszonyom, szolgálatjára.
MADAME PETYPON (férjét maga felé fordítva) Na, hát nézz rám szépen! Jaj, milyen rossz bőrben vagy!
PETYPON Igen?… Te is úgy látod?… Ajjaj. Nem tudom, mi van velem ma reggel, mintha megnyúztak volna.
MADAME PETYPON (aggódva) Egészen zöld a pofikád! (Mongicourt-hoz.) De hát mi baja, doktor úr!
MONGICOURT (kezelőorvoshoz illő komolyságot tettetve) Hogy mi baja?… Jammer macskenzisz, asszonyom!
PETYPON (félre) Micsoda?
MADAME PETYPON (rémülten felpattan, bár egy szót sem ért belőle) Édes jó Istenem, csak nem!
MONGICOURT (síri hangon) De igen, asszonyom.
MADAME PETYPON (halálra rémülve) Nagyon súlyos?
MONGICOURT (fontossága tudatában, egy kézmozdulattal megnyugtatva az asszonyt) Felelek érte!
PETYPON (mélységes hálával) Nagyon köszönöm! (Petyponhoz, gyengéd együttérzéssel) Szegény kicsikém! Szóval „jammer macskenziszed” van!
PETYPON (zavartan) Hát… nem is tudom! Mongicourt volt az…
MADAME PETYPON (hevesen) Jaj, vigyázni kell magadra! (Mongicourt-hoz) Mit adjunk neki?… Talán nyugtatót?… (Váratlanul.) Valami alkoholt?…
(Ötletétől elragadtatva már indulna is, hogy hozza, amiről beszélt.)
PETYPON (felháborodottan) Jaj, csak azt ne! (Undorral.) Alkoholt végképp ne!
MADAME PETYPON (visszajön) De hát akkor mi a megoldás, doktor úr?
MONGICOURT (megjátszott komolykodással) Nézzük csak, asszonyom, efféle rosszullét esetén ammoniákot szoktunk javasolni.
MADAME PETYPON (több se kell neki, máris indul kifelé) Jó, akkor ammoniákot.
PETYPON (hevesen) Micsoda! Azt már nem! (Halkan Mongicourt-nak, miközben felesége, aki a kiáltásra megtorpant, megint visszajön.) Ammoniákot akarsz velem etetni?
MONGICOURT (megszánja a rémült Petypont) Viszont az ön férje esetében egy enyhébb lefolyású változattal állunk szemben…
MADAME PETYPON Hál’istennek!
MONGICOURT Vagyis gyógyteára, citromos teára van szüksége!
MADAME PETYPON (máris indul sietve) Rögtön hozatok mindent!
MONGICOURT (Petyponhoz évődve) Igazam van?
PETYPON (félhangosan, tréfás nehezteléssel Mongicourt-hoz) Na, te, te csak tudod!
MADAME PETYPON (kifelé menet megáll, és Petypon felé fordul) Ó, ki gondolta volna, hogy ilyen állapotban ébredsz, mikor reggel még olyan édesdeden aludtál! (Petypon elképedve fordul Mongicourt felé.) Észre se vetted, mikor megcsókoltalak.
PETYPON (még döbbentebb arckifejezéssel a feleségére néz) Mi?… Hogy te, te?…
MADAME PETYPON Bizony, tete!
PETYPON Hogy megcsókoltál?…
MADAME PETYPON (végtelenül egyszerűen) Igen.
PETYPON (tovább firtatja) Az… az ágyamban?
MADAME PETYPON Hát persze, hol másutt?… Egészen magadra húztad a takarót, csak a homlokod látszott ki egy icipicit, azt csókoltam meg. Mi olyan csodálatos ebben?
PETYPON (letaglózva) Á, semmi, semmi!
MADAME PETYPON (megint kifelé indul) Hozom a teát.
MONGICOURT (egy darabon kikíséri a távozó Madame Petypont) Helyes, helyes!
(Amint Madame Petypon kiment, Mongicourt visszajön középre.)

IV. JELENET
Petypon, Mongicourt, majd Mici

PETYPON (ott áll dermedten, szemét a kanapéra mereszti, és ismételgeti) Megcsókolt az ágyamban! Miközben én a kanapé alatt aludtam!
MONGICOURT (hasonló gondolatok közt, mint Petypon) Hát igen!
(Elmerülten töpreng, fél kézzel felemeli a kanapé mellett álló széket, és leteszi maga elé.)
PETYPON (fejét csóválva) Ezt mivel magyarázod?
MONGICOURT (karját széttárva) Talány!
(Lovaglóülésben leül a székre, és állát tenyerébe támasztva töprengni kezd.)
PETYPON (hirtelen lerogy a kanapéra) Úristen! Lehet, hogy alvajáró vagyok?
(egy ideig így maradnak, ebben a töprengő pózban megdermedve, háttal egymásnak, Petypon balra, Mongicourt jobbra néz. Hirtelen hosszú, hangos ásítás hallatszik a szoba hátsó feléből.)
A HANG Áááááhháoáááááhh!
PETYPON (Mongicourt felé fordul) Hogy mondod?
MONGICOURT (Petypon feé fordul) Nem mondtam semmit.
PETYPON Azt mondtad: Áááááhháoáááááhh.
MONGICOURT Nem én voltam.
PETYPON Hogyhogy nem te?
A HANG (újból) Áoáááhháoáááááhh!
PETYPON (feláll, és arra fordul, amerről a hang jön) Nocsak!
MONGICOURT (szintén feláll, lábát átemeli a szék felett) Hát ez meg?
A HANG Ohh! Áhh! Háhh!
PETYPON De hiszen ez a hálószobámból jön!
MONGICOURT Bizony onnan!
PETYPON (Mongicourt-ral együtt a függöny felé indul) Tényleg van itt valaki!
(Kétfelől egyszerre félrehúzzák a függönyt. Mindketten hátrahőkölnek, amint meglátják, hogy az ágyban egy élénkpiros arcú, rövid szőke hajú kis nő hever egy szál blúzban.)
PETYPON és MONGICOURT Ó!
MICI (felül, és csibészesen kiáltja) Jó reggelt, gyerekek!
PETYPON (döbbenten) Hát ez meg kicsoda?
MONGICOURT (a nevetéstől fetrengve lerogy az alkóv bejáratánál álló székre) Na hát, te aztán, öregem! Szép kis alak vagy!
PETYPON (égnek álló hajjal, rémülten áll az ágy lábánál) Hé! Még hogy én! Mit jelentsen ez! (Micihez.) Asszonyom! Magyarázatot követelek! Hogy kerül ön ide!
MICI (kajánul) Hogyhogy hogy kerülök ide? Tudod te azt jól!
PETYPON (felháborodva) Hiszen én önt nem is ismerem! Micsoda dolog ez?… Mit keres ön az ágyamban?
MICI Hogyhogy mit keresek itt?… Még van bőr a képeden! (Mongicourt-hoz) Hát ez jó! Hallod ezt, te… nemtudomki? Még ő kérdezi, mifenét keresek az ágyában!
MONGICOURT (az oldalát fogja) Ez jó! Ez jó!
PETYPON Hé, nekem tudnom kell! Jogom van hozzá! (Dühösen Mongicourt-hoz.) Te meg ne röhögj már, mint egy fakutya. Ez egy cseppet sem mulatságos! (Micihez.) Árulja végre el, kicsoda ön! Hogy kerül ide?
MICI Nahát, tisztára mint a törvényszéken! Hogy ki vagyok?… A jó életbe, hát az Osztrigás Mici!
MONGICOURT A Moulin-Rouge táncosnője?
MICI (még mindig az ágyban ülve visszakézből arcon legyinti Mongicourt-ot) Jól mondod, szivi!
MONGICOURT (feláll, és a nevetéstől pukkadozva átmegy a baloldalra, az asztal közelébe) Hát, ez halálos!
MICI (Petyponra mutatva) Még szép, hogy nem emlékszik semmire a szivarkám, a sárga földig leittuk magunkat, aztán szépen felhozott magához!
PETYPON (rémülten) Hogy én?… Már hogy én?…
MICI (körülnéz, minden átmenet nélkül) Nézzenek oda, milyen csini kislakásod van!
PETYPON (hirtelen) Jesszusom!
MONGICOURT és MICI (utóbbi épp ebben a pillanatban ugrott ki az ágyból, annak túlfelén) Mi az?
PETYPON (Mongicourt-hoz rohan) De hiszen akkor! Azt a csókot! A homlokomra! Az ágyamban! Az Osztrigás Mici kapta!
MONGICOURT (síri hangon) A Mici!
PETYPON (ugyanilyen síri hangon) Gabrielle homlokon csókolta az Osztrigás Micit!
MONGICOURT (ugyanúgy) Az élet tele van meglepetésekkel!
(Így maradnak, mintegy szoborrá dermedve, szorosan egymás mellett, rogyadozó lábbal, és döbbenten nézik Osztrigás Micit.)
MICI (ezalatt fölvette alsószoknyáját, kombinéját, nadrágját, attól függően, hogy milyen jelmezben játszik, bejött a színpad közepére, és gunyoros tekintettel nézi őket) Nna, hogy ityeg a fityeg? Nézzenek oda, micsoda két mazsola! (Fürge bártáncosnő-mozdulattal átveti lábát a színpad közepén álló szék támlája felett.) Hé-hahó, fityisz az orrotokra!
(Elengedi magát, hátrazuhan a kanapéra, és fejjel bal felé végigfekszik rajta.)
PETYPON (magánkívül odaront Micihez, miközben Mongicourt megfogja a középütt álló széket, és bal felől a hálófülke bejáratához állítja) De hát menjen innen, asszonyom! Még bejön valaki! Én komoly ember vagyok! Nem maradhat itt!
MICI (csúfondárosan nézegeti) Imádlak!
PETYPON Micsoda?
MICI (dudorászva évődik vele) Ég veled, Granada földje!
PETYPON (a lány lábát leráncigálja a földre) Nem Granadában vagyunk és nem is a Holdon! Tessék szépen felöltözni!
MADAME PETYPON (hangja a kulisszák mögül) Mit akarsz? A fűszerestől, vagy a zöldségestől, mindegy… Pénzt adjak? Várj!
PETYPON (felesége hangjára ugrik egyet, és megragadja a lányt) Jézusom, Gabrielle!
MONGICOURT A feleséged!
PETYPON (a színpad végébe ráncigálja Micit) Bújjon el! Nehogy előjöjjön!
MONGICOURT (ő is ráncigálja) Jöjjön! Jöjjön már!
MICI (rémülten) De hát mi van? Mi van?
PETYPON (betuszkolja a hálószobába) Bújjon már el!
(Mongicourt-ral ketten gyorsan behúzzák a függönyt, Mikor Gabrielle belép, csak arra jut idejük, hogy ott helyben megforduljanak, és ide-oda ringatózva megpróbáljanak fesztelennek látszani.)

---