Isaszegi Dóra témája
Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Válogatás (versgyár)
„Érdekes sóalakzatokat érzek a nyakamon, arcomon, ahogy nem törlöm le azonnal a könnyeimet: apró hegycsúcsokat, gombostűfejeket, szivecskéket. Ha elmosolyodok, átrendeződnek, a sóvonulatok felveszik arcom mosoly-anatómiáját. A csúcsok lágy dombokká szelídülnek, a gombostűfejek lassan hömpölygő folyóvá tömörülnek, a szivecskék megnyúlt elipszisekké formálódnak. Mikor befejezem a mosolyom, mérgesen leperegnek arcomról.
Eddig a hasamat nyomta, próbáltam gúzsba kötni, kipányvázni, egy darabig sikerült is… Hirtelen úgy döntök, elengedem és a Niagara erejével süvít át rajtam, libabőrös leszek és rázkódom. Végül zselével telt lufikat érzek a fejemben, ahogyan finoman nyomják belülről a koponyámat. Nem kellemetlen. Megkönnyebültem?”
Kísérleteztem először táncos-dalos formákkal, de láttam, hogy légiessé könnyebbedik tőle az anyag, elvész tragikuma, poétikus-habos látomásba torkoll az egész. Ekkor jött segítségemre a jambikus szabadvers, amely képes szilárd, de nem külsőségesen dekoratív szerkezetet építeni, s így talán a megrázó lelki működések ereje is tetten érhető:
ÁLMOS
Sókristályok arcomon,
Albínó New York sívó hóviharban,
Kérlelhetetlen logikával,
Mégis szeszélyesen tornyozzák
Egymásra sziporkázóan geometrikus
Fellegeiket, karcos fénytömbjeiket,
Mosoly és keserűség kanyonjaiba
Települnek, alkalmazkodóak
És öntörvényűek, egy-egy meggondolatlan
Arcmozdulattól recsegve-ropogva,
Porfelhőben omlik össze, pereg le
Némelyik torlasz, végül jégréteggel
Borított tófelülethez hasonlatos végtelen
Sík mező terül szét, a világ leggyorsabb,
Versenypályája, szinte súrlódásmentes,
Messze földről jönnek ide a csodajárgányok
Sebességrekordot dönteni, egyenletes
Brüsszeli csipkeréteg, a mélyből vulkáni
Békesség hömpölyög elő, koponyám vattával
Telik meg, lassú robajlás, láncukról szabadult,
Mázsás tüllfüggöny-kölöncök zuhogása,
Nem, dehogy sírtam, drágám, ásítás volt csak,
Álmos vagyok, álmos, mint a só.