KATASZTRÓFA
Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Új versek
Elemi katasztrófa vagyok
Lángszóró tekintetem nyomán
sisteregve olvad, párolog el a hó,
üszkösen ropogva dőlnek ki a törzsek,
röptükben sülnek meg a madarak
Eszelősen vágtáznak a felhők,
zseblámpaként villogva,
kápráztatóan kel és nyugszik a nap
Üledékes kőzetbe bemaródik
hullt levelek erezete,
fák húsa nyomorodik kőszénné,
évezredeket öregszik a táj
arca pillanatok alatt
Szemem fiatal lányokat roskaszt,
ringó mellük, táncoló lábuk helyén
ráncos emlők, fáslizott bokák
Akire ránézek, holtan csuklik össze,
nem él túl sugárkezelést, kemoterápiát,
mindenestül elveszti magát
Egy pillantással gyújtok fel házakat,
duzzasztok árvízzé patakokat,
süllyesztek el hajót,
kényszerítek repülőt lezuhanni,
a kocsik bömbölő motorral
rontanak az utcán átkelő
kisiskolások közé
Távol kéne engem tartani a világtól
mert bennem már minden rossz véget ért
lejátszott focimeccs a történelem
megoldott sakkrejtvények a választások
minden elnököt meggyilkoltak
és felrobbantottak minden parlamentet
Szerencsére mindentől messze élek
egy szigeten ahol senki se kerülhet
elátkozott tekintetem elé
Így áltatom magam pedig tudom jól
alattam a sziget is kilőtt
száguldó rakéta
mely hamarost kioltja egy város életét