KISPÖCÖK

Közzétéve: 2014. 12. 29.
Kategória: A LEGNEHEZEBB KABÁT (2011)

A kispöcök, másnéven sekli, fogyóeszköz. Az ember kitekeri az u-alakú tartozékból, mellyel két kötelet lehet atombiztosan összefogatni, és a foga közé veszi. A kispöcöknek, míg újra be nem tekerik, a fogak közt a helye. A kispöcök a vízi ember elmaradhatatlan társa. Jut belőle minden nadrág és minden kabát zsebébe, ott kallódik néhány minden szerelőláda és csavaros doboz alján, ott gubbaszt egy-egy a polcok szélén, a szekrények tetején, a ruhásszekrényben, a konyhakredencen. Sose lehet tudni, mikor szállunk vízre. Kispöcök nélkül egy adott pillanatban meg vagyunk lőve. A kispöcök persze, míg sorsára vár, nem mindig marad meg engedelmesen a fogak között. Elég, ha a hajó a vártnál nagyobbat billen, vagy ha a vitorlarúd hirtelen keresztbe csapódik, és az embernek félre kell kapnia a fejét. Ilyenkor a kispöcök érzelmes búcsú nélkül a habok közé veti magát, úgyhogy ha valami röntgennel átvilágíthatnánk a Balaton teljes medrét, alighanem sok ilyen ezernyi rozsdás, szárnyas vasdarabka villanna fel a mélyből. Külön történet is tartozna mindegyikhez, egy viharos vagy verőfényes vízi nap krónikája, össze lehetne fércelni belőlük a tó történetét. Legalábbis így gondolta Péter, amint foga között egy kispöcökkel, laza körön ráfordult a kikötőre.
Kikötőnek kikötő, de vajon még meddig? A betonon csattogó mezítlábas gyerektalpak gazdáit ismeri, ha nyárról nyárra nőnek is, a tóparton horgászgató vászonsityakos öregnek a fia jó barát, a katamaránon evickélő, inas mérnök pedig, akinek a fején ezüstpolipként tekeregnek hosszú tincsei, mondhatni társ a bajban, most is messziről szidja a pancser szerelőket, akik nem hangolták össze rendesen a két kormánylapátot. Péter behajózik, szájában kispöcök, az a fémes íz, amelyet gyerekkora óta megszokott, mindig szerelt valamit, és a két keze sosem volt elég, mindig volt egy alkatrész vagy egy csavarhúzó, amelyet a foga közé kellett kapnia. Évtizedek óta működik a dolog, sikerült szépen összehozni a nyári táborokat a klubtagok gyerekeinek, Péter is beleadta az ingyen munkát, mások is. Irányítják az oktatóhajókat, főzik a bográcsban az ételt, kezelik a kisebb sérüléseket, önköltségi áron megy az egész, szemük láttára fejlődnek a gyerekek, szaladgálnak az árbocon, hajóorron, próbálgatják poénból az úsztatós vécét, és nézik vigyorogva, hogyan tekeregnek tovább az általuk gyártott anakondák a hullámok hátán. Piruetteznek és tornáznak a nagy hajó korlátján, elevenek, mint a csík, a távolból gukkeroló vízirendőrök hiába kapnak szívbajt, hiába fenyegetőznek, ők is tudják, hogy minden szabályos, és az a csontika kisgyerek jobban úszik, mint egy szakasz vízirendőr együttvéve. Aztán a kölykök felkerülnek saját kishajóra, hasítanak teljes elánnal, kilógva a víz fölé, most is ott mennek még a barátaikkal, a nagyobbak már sose akarnak Péterrel jönni, vagánykodjanak csak.
Nem tudja elhinni, hogy mindez már múlt. Nyeli persze évek óta a fennhéjázást, ahogy meg kell süvegelni a doktor urakat, puccos ügyvédeket, orvosokat, míg ő marad „csak” egy tanár. A hajóját megvenni sosem tudta volna, két kezével hozta vissza a klinikai halálból, toldozta össze mindenki lesajnálta halom ócskavasból és korhadt deszkából. Csak azért sem festette procc műanyagfehérre, a Kispöcök (igen, ez a neve) mélybarna, dióbarna vagy fosbarna, kinek hogyan tetszik, és ha nem tetszik, akkor is. Három tonna anyag, melynek minden dekáján rajta van az ő ujjlenyomata. Nevezhette volna Eldorádónak is, mert ezek az ő aranynapjai, leköltözik a Balatonra, amint kitör a nyári szünet, tábort nem vállal a munkahelyén, nem, köszöni szépen, neki elég a kölkökből az év hossza. Felajánlotta persze, hogy lehozza ide a jelentkezőket, de abból meg az iskolai vezetés nem kért, azt mondják, veszélyes… Vajon fulladt már meg ő, Péter, vagy négy gyerekének bármelyike akár egyszer, akár kétszer ebben az életben? Jó, amikor a vízen élesedik a helyzet, az már tényleg sport a javából, de tanulókon nem kísérletezünk. Viharban, hajótörés esetén a profi úszástudás sem számít: méter magasra csapódik fel a permet, telemegy vízzel a tüdő. Sokszor még ez se kell, múltkor két nővér indult el, kitűnő úszók, napfényes időben Tihanyból. Langyos eső kezdett hullani rájuk, a vízfelszínen finom tejköd képződött, nem tudtak mást belélegezni, úgy húzták ki őket aztán.
Nem ez a baj persze, hanem a pénz. Van, aki még az anyját is eladja, ha van rá megfelelő kereslet. Effélék kezdik a hangot adni itt, a vitorlásklubban is, rentabilitásról fecsegnek, bérelhető luxus sétahajót akarnak felszerelni, az hozza a nagy lóvét, nem a gyerektábor. Aranybánya van a kezünkben, kész Eldorádó! Péter lerázza magáról az egészet, mint a vizet, odébb áll majd egy kikötővel, itt hagyja a csattogó gyerektalpakat, a vászonsityakos horgászt, a polipfejű mérnököt, neki nem parancsol senki. Azt is tartja minden nyáron, hogy az iskolai évzáróra borotválkozik utoljára, aztán legközelebb csak ősszel. Aki így ismeri, balatoni medveként, szeme körül a hunyorgás fehéren maradt csillagaival, év közben elmenne mellette az utcán.
Aztán a dolgok összekavarodnak, furán ismerős vászonsityak úszkál a vízen, a mólón állók szaladgálnak, hadonásznak, Péter egy pillanat alatt partra ugrik, és már a parti köveken térdelve segít barátjának kihúzni a vízből az öreget. Mentőövet tesznek alá, úgy vonszolják árnyékba, a bámészkodók a segélykérő szavak hallatán hirtelen szétszélednek, Péter nem tudja, pontosan mit kell tenni ilyenkor. Valaki vizes kézzel bénázva mobiltelefonál, megjelenik a vízirendőrség, kiköti a motorcsónakot, és vár. Biztosítják a terepet. Nem szállnak ki, nem jönnek oda, nem értenek hozzá. Péter a karokat, a lábakat emelgeti, a mellkast nyomkodja, a szívtájékon próbálkozik, az öreg nagyon távolról néha még felhörög. Megjön a vízi mentő, neki van újraélesztő készüléke, de még sosem használta, teljesen tanácstalan. Fél óra elteltével, mikor már alig vannak életjelek, megjön a mentő, de a kiszálló ápolók egyike megszólal:
– Te, hagyjuk ezt a fenébe, semmi értelme!
– Ne hallgass rá – szól a haldokló kétségbeesett fiához Péter –, akin egyenruha van, az is mondhat hülyeséget.
A rendőrök hegyezik a fülüket, és rögtön ott teremnek:
– Probléma van a hivatalos közeggel?
És Péter nem mondja, mi a probléma, hirtelen nagyon fáradt. Az öregúrnak nyilván nem az első szívrohama, a vízben akarta lehűteni magát, de így még rátett egy lapáttal, szokványos eset. A testet felboncolják, a rendőrök majd tanúkat hallgatnak ki, és vízmintát vesznek, szakszerűen le kelletik zárni az ügyet. Péter úgy érzi, mintha távolodna ettől a kikötőtől, kezében az u-alakú vasdarabot forgatja, egy kispöcök megint odalett.