Lackfi János | NEM SZABAD VERSEK

Vannak szabadon tenyésző versek
senki nem írta még meg őket
Ilyen volt az a szivárványszín tűzgolyó
melyet a galambszaros pesti járda
kellős közepén láttam vibrálni
fogyó holdként kitelni-összemenni
éppoly irreális mint valami
odamontírozott komputergrafika
megmagyarázhatatlan röhejes ufó
Felnézve láttam hogy a kirakatban
madzagra fűzött CD-lemez
himbálózik-forog a légkondicionálás
leheletének ütemére
s vetíti fényét a lábam elé
Nemrég meg két üres és koszos
orvosi gumikesztyűt vettem észre
a párizsi flaszteron
a hidegben megmerevedtek
őrizték a kihűlt kézmozdulatok
hangsúlyát az ujjak domborzatát
Szemben épp
egy hölgy húzta fel bőrkesztyűjét
s akkor még nem tudtam
hogy Nancy mellett lakó
festő barátom egy szekrényfiókban
utcán talált fél pár női kesztyűket
tárol egész gyűjteményre valót
S azt a két lányt mondjam-e még
egyikük arcán a párnahuzat
gyűrődött nyoma
pár perce puha otthonos
langyosságban heverhetett
s most ott állt a metró-kocsiban
idegen testek között
Másikuk a nyári villamoson
térdére tette fonott szatyrát
s utána a bőrén cikornyás
vöröses mintázat maradt
élő anyagnak öntudatlanul
adott át valamit a holt anyag
Lám addig böködtek e leíratlan létező
versek amíg papírra szegeztem
mindet ez lett a vesztük
már papírbörtönbe zárva tengnek
LOVÁRA HAJLÓ KATONA

A föld izom-hepehupás
hátára dőlve fekszem
lovára hajló katona
valami zizeg a sátorvászon alatt
szűk járatban préselődik előre
akár a barlangászok
próbálom vállammal
összenyomni találgatva
merre lehet
nehogy az alsó világból
a felsőbe átrághassa magát

Nem bírok hosszan
háton heverni pedig úgy
egyszerre foghatom
mellettem kétoldalt heverő
lányom fiam kezét
lelkifurdalás mintha sziklafal tetején
elereszteném
egyiküket a másikért

A sátorponyván tegnapi
esőcseppek tétova tánca
szemhéjunkat lyuggatja mind
ritmusukból kiolvasható
merre bókolnak a fák
időnként vitorlázó levelek
koppannak s finom zipzár-zajjal
kéjesen szánkáznak le a földre
a selyemszöveten

Még följebb emberekkel töltött
repülőgépek karistolják
a sötétet aminthogy néhány
nap múlva én is odafenn
süvítek az idelenn helyett
akkor már itt nem lesz
ki találgassa utamat
csak elfonnyadt füvű
sárgás sátorhely-négyzetek

Isten komótosan fényéveket
lépeget mire földre dobban
ahol volt most már nem leled
de mire kimondod megint
ott lesz csillagcsizmában
egyszerre milliófelé
indul el sehol sincs
de mindenhová odaér
OLASZ MOZI

Nincs benne semmi vad és
semmi különleges,
ahogy így egy régi, olasz
(mért pont olasz?)
filmen kézenfogva
távolodik
lányom és feleségem
talán a kis kék egyberuha teszi
mely máris nőiesen harangoz
azon az ötéves testen
Mennek cukorért,
öt kilót hoznak, elképzelhetetlenül sokat,
meg bodzavirág-tányérokat,
hatvan darabot, de egyiken
se legyen levéltetű,
hogy a tizenhatkilós kondérból
a leáztatott címkéjű,
parafával, csorgatott viasszal lezárt
bolti borosüvegekbe
töltve átcsempésszük a télbe
az opálos, sok-karátos,
tömény arany-nyarat

NEM SZABAD VERSEK

Közzétéve: 2014. 12. 28.

Kategória: HÓFOGÓK (2001)