ŐSZINTE MEGBÁNÁS

Közzétéve: 2014. 12. 12.
Kategória: Prózák

Béla bá beírta az üzenőmbe, kedves asszonyom, az ön fia tiszteletlenül beszélt oktatójával, ezért megintem, mondjuk tényleg megintett, olyan erős intő volt, hogy beestem a padba, aztán meg kiestem belőle. A tiszteletlenség nem igaz, a legnagyobb tisztelettel mondtam, hogy a Béla bá egy dagadt állat, ki ne tisztelné, amikor száz kiló, a jobb keze meg legendásan erős. Kicsit túl hangosan mondtam, visszhangzott a teremben, mert csend lett hirtelen, angyal szállt el felettünk, ahogy a nagyi szokta suttogni. Száz kilós angyal, félelmetes jobb kézzel.
Béla bá azt akarta, hogy ismételjem meg, és mérges lett, amikor tényleg megismételtem, hogy Béla bá egy dagadt állat, és megtapasztaltam, hogy Béla bá bal keze sem ügyetlen azért. Ha nem ismétlem meg, akkor azért lett volna mérges, mert nem fogadtam szót neki, és durr a bal kéz. A testi fenyítés nem vezet sehová, ezért modern korunkban nem is létezik, ilyennel ne próbáljunk jönni a dirinek, mert rögtön lebukunk, nyilván összevissza hazudozunk.
A legőszintében megbántam a dolgot, nagyinak megfogadtam, hogy nyilvánosan bocsánatot kérek, respektálom oktatómat, aki roppant fontos munkát végez, ami az ifjúság nevelése, és akkor mindegy is, hogy egy dagadt állat. Másnap önként kiálltam az osztály elé, elnézést kértem Béla bától, sőt, megmutattam neki a füzetem, amibe százszor leírtam, hogy jól megjegyezzem, soha többé nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Nem mondom, hogy Béla bá egy dagadt állat. Béla bá idegesen szakított félbe, elég lesz, pedig alig jutottam öt vagy hat mondatig, a fiúk óra után egymás kezéből tépték ki a füzetemet és röhögtek. Elvettem tőlük, és eltettem a táskámba, tisztára éretlenek. Kimentem az iskolaudvarra, és megkértem a felügyelő tanár nénit, teremtsen egy kis csendet a hógolyózók meg jégcsaphajigálók között, fontos dolgot szeretnék bejelenteni, nem könnyű ilyenkor csendet teremteni, de sikerült, én meg csengő hangon kiabáltam, bocsánatot kérek, amiért azt mondtam, hogy Béla bá egy dagadt állat.
A kicsik nem képesek felfogni a szavak valódi súlyát, menetelve jöttek be az udvarról, mint a katonák, és egyszerre harsogták, hogy „Béla-báegy-dagadt-állat, Béla-báegy-dagadt-állat”. Béla bá még nem tudott teljesen megbocsátani, ezt láttam, mert vörös fejjel, fenyegetően integetett felém. Ez még jobban elszomorított, nem szerettem volna ekkora felfordulást okozni, hazafelé végig azon törtem a fejemet, mit tehetnék Béla báért, és otthon eszembe jutott, mit is.
Az internet modern korunkban a diák segítője, hamar meg is találtam, KOLONCZAI BÉLA, ritka neve van, ez könnyítette a nyomozást. Ovis korú kisgyerek vette fel, szia, öcsi, sajnálom, nem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, ő nem szólt semmit, csak szuszogott, és egy női hang azt kérdezte, ki az, és mit óhajt, és a kicsi annyit suttogott: „dagadt állat”.
Béla bá felesége vette át, megkérdezte, mit akarok, én meg szépen bemutatkoztam, és belevágtam, hogy semmiképp sem szerettem volna megbántani Béla bát azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, mire ő rákezdte, hogy ha ez valami ostoba diáktréfa, akkor jobb, ha most hagyom abba, amíg nem hívja a férjét, máskülönben meg fogom bánni, és ekkor Béla bá hangja hallatszott. Add csak ide, szívem, ki beszél, na most legyél nagylegény, halló! Azt reméltem, Béla bá méltányolni fogja a fáradságot és utánajárást, mindig bíztat, hogy ne legyünk lagymatagok, ne álljunk meg félúton, másképp sosem lesz belőlünk ember mindig, minden körülményben. Na, kitől való az idézet, tudjátok-e, nyámnyilák? Egy szuszra elhadartam, hogy álmomban sem szerettem volna megbántani azzal, hogy dagadt állatnak neveztem, a túlsúly különben is testi fogyatékosság, senki sem tehet róla, és aki modern korunkban erre tesz megjegyzést, az intoleranciájának adja tanújelét.
Nem lehetett pontosan érteni, miket üvöltött Béla bá, de eltartottam a telefont a fülemtől, nehogy megsüketüljek, furcsa, hogy pedagógus létére olyan szavakat használ az óvódás korú gyermeke füle hallatára. Most már csak egy tippem maradt, remélem, összejön. A nemzeti ünnepen mindig óriási felhajtás van, ott ül a polgármester és az oktatási referens, közvetít a helyi tévé, felvonjuk a zászlót meg minden. Két szereplő között fellépdelek majd a dobogóra, és ünneplőbe öltözött lélekkel, hogy lássák rajtam az őszinte megbánást, az egész kerület előtt megvallom, hogy csúnya dolgot tettem, semmiképp sem szerettem volna megbántani pedagógus-mivoltában Béla bát, amikor azt mondtam róla, hogy egy dagadt állat.