RÉVÉSZ, ROCKER ÉS BÁNYÁSZ
Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Interjúk
Lackfi János író, költő, tanár, hobbifotós, révész, rocker, bányász. Véleménye szerint a vers mindig misztérium volt, az is marad, de nem habzó szájú, önkívületben fetrengő félistenek „ihellik”, hanem szorgalmas és figyelmes szakemberek alkotják. Legújabb két kötete az Élő hal és A legnehezebb kabát. (Bialkó László Gergely interjúja – nolblog.hu)
– A honlapodon van egy játék. Versgyár. A kiírásban az olvasható: várod, hogy jöjjenek a pompás lírai bodzavirágtányérok, nagyon szívesen készítesz belőlük bodzaszörpöt. Ez mit jelent?
– Ez csak egy metafora annak érzékeltetésére, hogy örülök, ha olvasóim „beszállítóként” rám bízzák az általuk talált, verstémákat, valóságszikrákat. Ha megtetszik egy-egy efféle, és valóban versbe illőnek találom, a szerintem hozzávaló formában megírom, és felteszem a honlapra. Alkalmi verselésnek indult, ahogy a festő skiccel, az orgonista közönségtémára improvizál. Aztán lett belőle több mint száz szöveg, melyek közül jó párat nívós irodalmi lapok hoztak le, még a Szép versekbe is bekerült három.
– Költőként, íróként, műfordítóként, tanárként, fotósként szoktak aposztrofálni, de voltál már műsorvezető és színészkedtél és tanítasz is. Életed melyik szegmensét tartod a legsikeresebbnek?
– Íróember vagyok, talán költőként ismernek a legtöbben, de persze élvezem a tanítást, a diákokkal foglalkozást is, főként mert Kreatív Írást taníthatunk a Pázmányon Vörös Istvánnal. Sokat „haknizok”, rendhagyó irodalomórákat tartok országszerte iskolákban, könyvtárakban. A fotózás igazából hobbi, mondhatni örömzene, bár volt már néhány kiállításom, és akad pár elkapott pillanat, amelyekre talán büszke lehetek. Fontos, hogy szerkesztőként, műsorvezetőként, műfordítóként, akármiféle funkcióban mindig olyasmit igyekszem átvinni a túlsó partra (fogamban tartva?), amit értéknek tartok. Vagyis révészkedem. Alapvetően persze írni szeretek és szeretnék, mások számára is átélhető világ-maketteket készítgetni papíron. Ha ezeknek köszönhetően sokan még élőben is kíváncsiak rám, az a hab a tortán.
– A hitélet mennyire nyomja rá a bélyegét a műveidre?
– Katolikusnak lenni nem valamiféle klepetyus, amit le-föl veszeget az ember. Életforma ez, sajátos ritmust ad az évnek, sajátos értelmet mindannak, ami az emberrel történik. Emberésszel föl nem nagyon érhető világban élünk, próbáljuk okoskodva kikombinálni, mi miért van így, ahogy van, de persze nem sikerülhet. Se hittel, se anélkül. Nem vagyok teológus, de a világszemléletem rejtetten nyilván tetten érhető a műveimben. Van egy elég találó latin mondás, ahhoz igyekszem tartani magam: „írj úgy, mint a jó írók, és élj úgy, mint a jó emberek”.
– Gyerekverseket is írsz. Öt gyermeked adja az inspirációt?
– Ahogy sorra jöttek a gyerekek, és kialakult itthon ez a mini-társadalom annak minden nyűgével és örömével, szükségét éreztem, persze, hogy gyerekeknek is írjak. Az ő elképesztően új látásmódjuk sok mindent felrobbant az ember rossz beidegződései közül. Vegyünk egy példát: anyuka bejön az előszobából, fancsali képpel, kezében egy levéllel. A kicsi izgalommal kérdezi, na, ki írt? Neki a posta még csupa váratlan nagyszerűséget jelent. Az anyuka válaszol: Á, az adóhivatal! Mire a gyerkőc: Igen, és mit adnak?… Hát nem szép és logikus így indulni neki az életnek? Ezt a másképpen látást próbálom én gyerekíróként eltanulni fiamtól-lányaimtól is, akik persze lassan már nem nagyon kicsik. Elsőszülöttünk, Simon, nemsokára érettségizik.
– Felnőtteknek vagy gyerekeknek nehezebb írni?
– Nálam ez a kettő máshol helyezkedik el az agyban. Gyorsabban, kevesebb vesződséggel írok gyerekeknek, de napi rendszerességgel felnőtteknek dolgozom. A gyerekkönyvek anyaga inkább zuhatagszerűen tör elő belőlem, most is áll parkolópályán vagy négy-öt kötetnyi mese, vers, meglátjuk, mikorra kerülnek tető alá.
– 2007-ben megjelent verseidből egy olyan CD, amelyen Lovasi András énekli el műveidet. Ez egy nyitás volt azon fiatalok felé, akik nem olvasnak verseket?
– Vagy inkább visszatérés ahhoz az időszakhoz, amikor még minden versnek volt hangzóteste. Nagy öröm természetesen hallani a verseket 3-400 ember előtt, akik az én koncertbe ékelt, apró színpadi jelenéseimet is szívesen fogadják. Körülbelül húsz fellépés és egy aranylemez is a hátunk mögött van már. Lélekben minden rocksztár költő és minden költő rocksztár. A középkor lírikusai közül jó néhányan írni se tudtak, csak pengetni, a szövegeik mégis fennmaradtak.
– Mi a véleményed a kortárs költészetről? Nem “misztikus dolog” verset írni a 21. században?
– A vers mindig misztérium volt, az is marad, mert ha csak annyi van a versben, amennyit nettó súlyban belepakolászok, az bőven kevés. Ember még nem jött rá, honnan szedjük ezt az útközben megszülető többletet. Kegyelmi mozzanat? Anyagfeszültség? Megmagyarázhatatlan. Ugyanakkor egyáltalán nem szeretem, ha misztifikálni próbálják a költő személyét vagy az alkotás pillanatát. Nem kell ide a rissz-rossz flitteres zakó, műfüst meg a diszkógömb, hagyjuk meg ezt a közepes popsztároknak… A verset nem habzó szájú, önkívületben fetrengő félistenek „ihellik”, hanem szorgalmas és figyelmes szakemberek alkotják. Mégpedig a körülöttünk lévő, mindenki által ismert világ alkotóelemeiből, vagyis igenis az olvasónak címezve, az ő cinkosságára számítva. Ráadásul remek a mai magyar költészet és világirodalom, öröm bóklászni benne…
– A könyvfesztiválra két új könyvvel, egy verses és egy novellás kötettel jelentkezel. Mire számíthat ezúttal az olvasóközönség?
– Élő hal című új könyvemben, mely a 2004 és 2010 közötti éveket öleli fel, szerepelnek a Lovasi András énekelte, Heidl György megzenésítette CD versei, meg sok minden más, ami ez idő alatt keletkezett – biztonsági őrökről szóló fanyar, mai Tiborc-monológ, Bóbita-formába remixelt kortárs lírai csemegék, tárlatlátogatás egy macska agyában, variáció Miatyánkra vagy Balassi-strófa a plázavilágról. Remélem, egésszé kerekedett ez tolvaj szarka módjára összelopkodott, színes kavalkád. Prózakötetem A legnehezebb kabát címet viseli. A negyvenhárom rövid történetben sokszor meglehetősen súlyos emberi sorsokról olvashatunk, ám gyakran humoros megközelítésben, mert közelebb áll hozzám a groteszk vidám-bús elegye, mint a túlzott pátosz és színpadiasság. Komcsi Lajcsi például felteszi magában, hogy eltalicskázza a Kálváriadombot, drótfonó Péterbátya levágott lábbal megmássza a templomtornyot, Öregbandi és családja önveszélyes szakértelemmel öli a disznót, a ruhatáros néni kabáttal kezében teszi meg a Hold-Föld távolságot, valamint illegális párkereső irodát üzemeltet, és így tovább. Sztorik kincsesbányája a világ, igyekszem lépten-nyomon jegyzetelni, eszesedni. Szóval nem csak révész és rocker vagyok titokban, hanem a tetejébe még bányász is.