SÉTA

Közzétéve: 2014. 12. 08.
Kategória: Műfordítás

Iwan Gilkin
SÉTA

Magányos gyalogos, kiszemellek magamnak,
S fürkésző vágyaim áthatják testedet.
Minden izmom egy-egy izmodba beleolvad,
Rostonként járja át ideget az ideg,

Kinyílik a szemem szemedben, és agyadnak
Barázdái közé agyam illeszkedik.
Íme, már Te vagyok, és tudatom e gazdag,
Új világban kinyílt, méri távlatait.

Ametiszt palotád csarnoka ím, komor gőg
Hona márvány, arany lépcsőfokaival,
S hercegi parkjaid mélyén gyönyör-királynők
Virágzó fasoron, keblüket tárva fel,

Ó, pincék, mind hideg drágakövekkel ékes,
Megannyi szem a tőr véres markolatán,
S itt öregemberek aranykincse, s a rémes
Gyilkos szerszám hever egy kamra padlatán,

– Szeretem, kit szeretsz, szerettél, álmod álmom,
S múltad megtölti már emlékezetemet,
Tudom letagadott bűneidet, bejárom,
Akár pestisesek kórtermét, életed.

Aztán elhagylak és a létedből kilépek
Gyengén, remegve még felöltöm létemet,
Ám agyam e tudás dús terhét őrzi végleg,
Mint arany-rakományt visznek nagy schoonerek.