VÁLYOGTÉGLA ÉS ÜVEGBETON
Közzétéve: 2014. 12. 07.
Kategória: Interjúk
Király Eszter interjúja (Eumozaik.hu)
Április 9-én a Magyar Költészet Napja alkalmából nagyszabású rendezvénynek ad otthont a Műcsarnok, ahol könyv- és lemezbemutatókon kívül Magyarország EU-elnökségének alkalmából megismerkedhetünk az „Európa hangos, újra hangos – A magyar és az Európai Unió költészetének gyöngyszemei” című összeállítással is, fiatal versmondók tolmácsolásban. Lackfi János, József Attila-díjas költőnkkel, a műsor szerkesztőjével a magyar költészet európai szerepéről és a kortárs európai irodalomban betöltött, betölthető, betöltendő helyéről beszélgettünk.
– Milyen szempontok szerint válogatta össze az elhangzó verseket?
– 1999 óta vagyok a Nagyvilág világirodalmi folyóirat egyik szerkesztője, tanítok kortárs világirodalmat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és viszonylag sokat jártam külföldi költészeti fesztiválokon is, úgyhogy van rálátásom arra, mi folyik a líra színpadán. A tetejében, a múlt évben kaptam egy megtisztelő felkérést: a Helikon kiadó megbízásából, Száz vers címmel készítettem költészeti válogatást, 66 évvel Szerb Antal azonos című, legendás kötete után. A virágárusoknál létezik „virágkötészeti tűzőszivacs”, ebbe szurkálják be a vágott virágszálakat. Nos, a kötet, ha úgy tetszik, az én „világköltészeti tűzőszivacsom” a kezdetektől máig. A felolvasásra kerülő szöveg együttest persze más szemmel válogattam.
– A huszonegyedik század irodalma a millió irányban szerteágazó sokféleségnek, a határok elmosódásának korát éli. Mi a különbség az Európai Unió költészete és az európai költészet között?
– Különbség abból eredhet, ahogyan ránézünk. Ez a válogatás egy-egy verset tartalmaz az Unió minden országából. Minden nemzeti költészetet egyetlen szöveg képvisel. Mégsem akartam veretes tirádákkal nehezíteni az olvasó útját a versvalóságig. Sőt. Ezek kifejezetten olvasmányos, izgalmas, mai szövegek. Arról szólnak, ami bennünket körbevesz. Bulgáriában nem eszik mindenki nyúlszívet, Walesben a többség nem foglalkozik birkaheréléssel, a szlovéneknek nincs feltétlen személyiségzavaruk, és a máltaiak sem mind újságárusok. Ezek csak emberi, nagyon emberi mozzanatok, groteszk vagy átlényegített változatban tükrözik ezred eleji világunkat.
– Hol van a magyar líra hangja az európai irodalomban? Van egyáltalán egységes hangja, illetve kell, hogy legyen?
– Egy kórusnak van egységes hangja, de a szólamokat más-más karakterek viszik. Költészetünk mai állapota még inkább egészséges, színes dzsungel-zsongás. Felszabadító, tömény. És élvezetes. Nem izmusok, előírások, EU-szabványok uralkodnak… Dehogy, a költő maga halássza ki egy hatalmas zsákból a hangulatához, témájához, alkatához a költői eszközöket. Új verstárgyat kitalálni lehetetlen, tízezer éve ugyanarról írunk: öröm, bánat, szerelem, Isten, élet, halál. A „hordozóanyag” persze ma is hol vályogtégla, hol üvegbeton. Csak érvényesen kell megcsinálni. „Csak”.
– Milyen lehetőségei vannak a magyar irodalomnak arra, hogy feltűnjön az Unió többi országában, többi nyelvén is? A német piac ismer bennünket, de mondjuk, egy mai magyar könyv mikor éri be Molnár Ferenc Pál utcai fiúk-ját, vagy néhány Szabó Magda-regényt, amelyeket sok európai országban is megjelentek?
– A klasszikusok brand-ek, amelyeket már nem kell megcsinálni. Márai védjegy, Szentkuthy védjegy, Szabó Magda ugyanúgy. Bejáratott életművek, pörgő könyvpiac, aktív és újdonságra éhes kritikusok: egy-egy mű megjelenésekor minden készen áll. Nemrég csináltam az Élet és Irodalomnak egy kis válogatást Szabó Magda francia kritikai fogadtatásából. Látszott, hogy szó sincs véletlenekről, puhatolózásról. Éppen ellenkezőleg: kifinomult, erre szakosodott ínyencek tollából származott a legtöbb írás, az életmű egészéhez viszonyítottak, méricskéltek, súlyoztak. Fiatalabb alkotó erre nem számíthat. Ott van azonban a nagyszerű Dragomán György példája arra, hogy „utcán át”, kis szerencsével (és persze magas művészi színvonallal) létezhet áttörés. A harmincas szerző regényrészlete megjelent egy szigorú mércével közlő amerikai hetilapban, mára pedig már a könyvnek huszonegynéhány fordítása létezik világszerte. A költészet nem ilyen volumenben terjed, ám rengeteg magyar költőnek vannak fesztiválfellépései, felolvasásai mindenfelé. Nekem is vagy tizenöt nyelven jelentek meg szövegeim. Ez nem világhír, ezek kalandos ösvények sok-sok ismeretlen, más nyelvű olvasóhoz.
– Az ön honlapján található Eurolíra című rovatot olvasva vetődik fel a kérdés: az írók (az európaiak és a magyar írók) mit tehetnek azért, hogy a kortárs európai irodalom, például a kiemelkedő ír szépirodalom vagy az új svéd gyerekirodalom mielőbb megjelenjen nálunk?
– A válasz egyszerű: fordítsanak minél többet. Nehéz és hálátlan szakma, de ha nincs ihlet, mégis írhatunk valami kiemelkedő minőségűt akár. És jó, ha minél többet olvasunk, és nem csak trendi dolgokat. Zseniális a „kínai Hrabal”, Jü Hua, nagyszerű lélektani szerző az orosz Ljudmilla Ulickaja vagy a kanadai Alice Munro, a groteszk mestere a svéd Torgny Lindgren vagy a finn Arto Paasilinna. Olvashatunk költőket is a cseh Holant, a belga Goffette-et, az ír Heaney-t. Túl gyakran hisszük, hogy vannak a nagy irodalmak, például az angol, a német, a francia – és hát a magyar. A többi pedig kutyafüle. Ha minket nem érdekel az albán vagy izlandi szerző, az ottani valóság művészi párlata, hogyan várhatnánk el, hogy szerzőink bárhol közönségre találjanak?
– Ön hol, hogyan képzeli el saját helyét a magyar és az európai irodalomban?
– Tyű, hát valahol félúton, hagyomány és újítás metszetében. Két könyvem jön ki a Könyvfesztiválra a Helikon kiadónál, már a boltokban is vannak. Az egyik verses, a címe Élőhal, van benne plazavers Balassi-stílusban és anekdota oposszumbőr húsdarálóval, de sörözgető lelkipásztorok vagy olcsó ukrán csap is. Valóság minden mennyiségben. Ahogyan nem a Marsról tudósít A legnehezebb kabát című novelláskönyvem negyvenhárom története sem. A titkosszolgálati módszerekkel megfigyelt kakas, az eltalicskázott Kálvária-domb, a szobrásznő férfiatlanított aktjai vagy éppen a hűtlen buszsofőr balladája itt estek meg, velünk, a szomszédban. Ez Európa, Európa mi (is) vagyunk.