GÁL FERENC

GÁL FERENC

ÉNKÉP

Mennyien visszatartottak volna.
Vonzó vagyok, bizonygatták,
minden beavatkozás nélkül,
és óvtak az idegen anyagtól.
Közben összegyűlt a pénz,
lerajzoltattam az orvossal a pontos ívet,
és a langyos gázt belém vezették.
Ébredés után sokáig nehéz volt,
csak oldalt fekhettem és fájt is.
Azután kiszedték a varratot,
a pólyák vékonyodtak,
óvatosan elkezdtem a tornát.
A héten már a bőr sem húzódik,
ha mozgatom, mintha eredeti lenne.
Még éppen jókor, mielőtt az esők
hónapokra bezárnak a házba.
Holnap, vagy inkább holnapután,
ahogy a levegő kissé már melegszik,
kimegyek a part melletti dombra,
és a nyiladékon siklórepüléssel
próbálom ki, finoman, földközelben.

VIGASZÁG

Nem a kővendégre várok.
Nem is aranyhalakra,
hogy szorult helyzetükben
végre teljesítsék vágyam.
Idejét sem tudom már,
hogy a vacsora fogásai
megnyúlt lovak célfotóján
múltak, holtszezonban meg
a turkálóból kilibbenő múzsán.
Mintha róla dúdolná a hideg zongorista:
annyi volt, akár egy taxit
leinteni, végül is kielégítő,
mint az egyszerű dolgok zöme.
Közben a darabos italok
a hangszeren csak gyűlnek,
a szőnyeg mélyszántásként
süpped, ahogy szirénhangokkal
nyomulnak lárvaarcok.
A palota nyelvét beszélve
hű társat, igaz barátot keresnek
egyetlen alkalomra.
A hozzám hasonlók köreit
kerülve az ólomszürke arcú,
vad, garázda úrra isznak,
és a széles gesztusok
végképp összehozzák őket.

C. V.

A tudós hagyomány szerint
világrajöttöm éjszakáján
a levegőt baglyok kavarták,
a hasított fa égett, mint az álom,
és a szobrok elnagyolt szemébe
nem szökött könny.
Három napos koromban,
ahogyan kell, pokrócba csavartak
és elvittek a jóshoz.
Ő azonban házon kívül volt,
szüleimnek rögtönözni kellett.
Mire a legjobb hajlatokat kinőttem,
így is fújtam, hogy a vetített alakok
nem közülünk valóak, a fák éjszaka
nem fájdalmukban nyögnek,
az égen járó csillag földi mása pedig
árbockosárból sem közömbös.
Azután felvirradt a kristálytiszta nap
a ligetben. Hajamból kinyesett egy darabot
a kertész, a többiek pedig bokronként
szűkülő körökben fárasztani kezdtek.
Nem éreztem semmit, ahogy véremmé vált,
mi is az a falkaszellem, hallottam viszont,
hogy a napernyők alól jeleznek.
Hófehér sípjukkal körbejártak,
sötét szemüvegükkel rám meredtek,
illatuk pedig csak lassan oszlott,
ahogy kiválasztottak a feladatra,
amivel a jelek szerint érdemes
azonosulnom még néhány évig.

BELÉPŐ

Szeretek ide járni.
Füstölők és képek kötnek
össze egy vitatott világgal,
a zene is nekem való,
halk és ismeretlen.
Aláfesti fordulóimat
a márványlépcsőn,
mely a pangás éveinek
hála, egyben díszkút.
A szolgák fürdővendégnek
kijáró tisztelettel emelik
az illatozó nyárfalombot,
szemmel leintem őket.
Összemérem termetem a fénylő
pillanatban baktató alakkal,
és a nyilvános helyen
üdvös pókerarccal
átvágok a körlépcsőkön
ázó örök csüggedőkön.
Megmártózom az oldott
érctől illatozó vízben,
alábukok, majd farvizemre
véve néhány élhetetlent
felveszem az ideális tempót.

ELSŐSZÜLÖTT

Hamis papírokkal mozgok.
Állami fülkét nyittatok
a kalauzzal, de csak tálka jeget
kérek hozott italomhoz.
Ha a végállomás épületében
a látogatók könyvéhez vezetnek,
állva beírom: a képeket,
amiket népámítók innen eltávolítottak,
istenfélő emberek helyreállították.
Majd azonnal a gőzfürdőbe hajtok.
Mi értelme, kérdezi a legfiatalabb
közülünk, a lebukás kockázatának,
ha mindenütt ugyanazt csinálom?
Három hónap még, és születésnapi
ajándékul elviszem magammal.
Leszurkolom helyette a belépőt
és a felárat az olajozónál,
hiszen nem borotvált a teste.
Aztán rábízom a föld alatti
járatokban világító nyilakra.
Mire a pihenőben elfoglalja mellettem
a matracot, kiderül, hogy kire hasonlít.
Hogy alvás nélkül milyen útitárs,
és bírja-e a rendszertelen étkezést a gyomra.

ÉSZLELÉSI NAPLÓ

Idén is elcsattantak már
a békecsókok. Törvényes időben
kihirdették a jóslatot,
meg is erősítette az égi vándor
és a gyűrű körpecsétje.
Ideje volt az illatozó füstbe
a hála hangjait keverni.
Ápolt torokkal szavalni,
hogy a hold a vízöntőbe lépett,
urunk remek atléta és a kupoladob
centrumában végre kikezdhetetlen,
nyílhat hát a park és ivócsarnoka
az ünnepekre. Rövid promenád után
hozhatják az ellenséget jelképező sültet,
mi pedig befaljuk. Remélve, hogy nem kell
tovább bajlódni a formaságokkal,
hálóval fogott madarat vehetünk kilóra,
és főzhetünk a nyári lakban.
Hol a fáma szerint nem született,
nem is halt meg senki.
Tökéletes hajléka viszont a szerelem
és álom számos változatának,
amit egyetlen szóval jelölnek
a házba olvadáskor telepítettek.

RÉSZBEN TENYÉRBŐL

Ezek tapasztalt és beszédes
mancsok. Gazdájukból nem hiányzik
vállalkozó kedv és kurázsi,
csak éppen itt él közöttünk.
Iszap és gőz után a piac környékén
ebédel, és asztalához tegnap
képrombolók ültek. Fészkelődtek még,
amikor kibuggyant belőlük:
csak ez a megosztottság ne volna.
Csak ez a kócos állat engedné már el
a zsákmányt címerünkön.
A leves fölött már a lapályon
lecövekelt időkerékről meséltek,
ő meg fürdősókról.
Arra, hogy jól sikerült oldatban
olykor azt érzi, amit feloldozáskor
szeretne, komolyan bólogattak.
Ahogy búcsúzóul még bedobta,
hogy a város pirkadati oldalán
nemsokára habos lovak futnak érte
az óramutató járásával szemben,
a kanál lelassult kezükben,
és tisztán hallatszott a cölöpverők
csörlőjének kattogása.

A TERMÉSZETRŐL

A hold kitelt. A fürdőházban
dolgozó hetéra ma éjjel
alig győzi majd a munkát.
Már csak a kerület képviselője
hiányzott, aki névjegyét előreküldte,
vadászebét az ágyelőig hozza.
Életbe lép tehát, amit néhány hete
a szagtalan látogató mondott
a cserepes növényről.
Víz- és fényigénye szinte semmi,
eres leveleiben viszont
az emberi beszédet
korlátlan ideig megőrzi.
Azzal elment. A frissítőhöz
és a süteményhez nem nyúlt.
Az ablakból utána hajolva
a nő bizonyosra vette,
hogy az apró tetoválás
róla sem hiányzik.
A míves rajzolathoz illőn
égi és földi kötelmek
munkájában és szolgálatán
kívül is összefonódnak,
ami kis növésű férfiaknak
bizonyíthatóan jót tesz.

KÖZPONTI FEKVÉS

Állati pompában gyönyörködöm.
Izmok és szemek játékában
nem veszek részt, a folyó felé mozgó
tömeg morajában alig hallak.
Az édes illaton túl így nincs jele,
hogy az ágyasok kiválasztásában
idén is hátrébb soroltak néhány hellyel,
de tudjuk, mit jelent ez.
Már csak ezért is történjen
minden ugyanúgy, mint máskor.
Amíg a színészek a birkózókkal
porondra lépnek, és a szigorúan
titkos állomány a körúttól
a pontonokig nem pihenhet,
a te bőröd gyorsabban szívja be
a krémet. Az én szemem viszont
jobban alkalmazkodik a sötéthez,
és bármit csinálunk,
időről-időre kinézek a felhőtlen,
csillagtalan égre.
Ahonnan fényjátékot és csodákat,
no meg bő esőt remél a kettéosztott város,
mely a rossznyelvek szerint
ilyenkor is növekszik és porlad.

PIACI SZEREPLŐ

Munkám kifáraszt.
Rosszul bírom már a kánont
és az oldószerek gőzét
a tükrökkel begyűjtött fényben.
A ciszternák bérlője is
megint üzent értem:
pózolna aszketikus szentként.
Villájában múltkor is az aranyozás
minősége volt a téma végig.
A fény forrását elsápasztó háttér,
s hogy művem ne tűnjön
emberi kéztől valónak.
Amikor az ecsetet és a rongyot
végre leraktam, még azt kérte,
hogy alul és jobb oldalon,
az elnagyolt alakok közt inkább
az álljon: megértjük, elfogadjuk.
Ez még egy hét bentlakást jelentett.
Végül aprószentek napján
szolgája leszámolta béremet
és az anyagok kikötői árát.
A bankjegyekre csúsztatta
a névre szóló belépőt a cirkuszba,
ahol főleg állatszámok mennek.

ROKON LÉLEK

A hanyatlás, beszélik,
ezúttal megállíthatatlan.
Valami intelligens fémmel
kivonják az ezüstöt a pénzből,
és csak a zsoldot fizetik időben.
Közben a kegyencek befolyása
egyre növekszik, már külön
páholysoruk van.
A könyvtár is az ő sugallatukra
maradt őrizet és fűtés nélkül,
hogy a feledésre ítélt tekercsek
késve kerültek égetőedénybe.
Olvasás helyett így inkább
az osztott ablakokból csodálom,
ahogy a kupolák és tornyok
(a nemes anyagoknak hála
s az akaratnak) még ragyognak.
A csengettyű jelére a másolóktól
átviszem az íveket a könyvkötőhöz.
Ő már megért hasonló időket.
Elhullott állatokból főzte a ragasztót,
puha betűket próbált ki a család könyvein,
és megrendelők meg állandó nő híján
olykor átlapozott egyet.

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG

Minden a helyén volt.
A torony dajkálta harangját,
macskák görbültek a falak tövében,
a csillagok pedig a lapjárásnak
megfelelő alakzatokba verődtek.
Mint aki erre várt, a szellem
embere is megjelent a téren
(az állam természetéről szóló
előadását megszakítva),
és az obeliszk tövébe okádott.
A költőt a jelenetből kihámozható
tanulság nem érdekelte.
Nagyság szerint sorba rakott
ceruzákkal várt, hogy angyali
szemek meredjenek rá,
és ne csak egy irányból.
De csak én figyeltem őt
az odúkra szabdalt teremből,
készen állva mesés ajánlatokra.
Körömnyire csavarva a lámpa
kanócát, ahogy ütött az óra,
és az aréna morajából ítélve,
a negyedik lovas is megmutatta,
mit tud.

MOZAIK

Ez a nő más, mint az előző.
Arasznyi fát nevelget,
nem idegen tőle a kézzel írott
levelek vasalgatása, és ott
az a levehetetlen kis ékszer.
Ahogy indulok a gőzbe, elém áll,
a nyirkos falak között, súgja,
nem véd meg varázslat,
amúgy is roncsoknak való
hely és beltenyészet.
Minden szó telitalálat,
ám az izmokat (tolom szelíden
félre), melyek ugye dajkálják
a lelket, egyenként lazítják.
Vagy csak áztatom magam
a patinás családi pénzen,
vagy hallgatózom faltól-falig
úszva. Akkor is egy átgondolt
világ lényei remegnek alattam
hibátlan tekintetükkel. Én pedig,
ahogy a víz mind többet kiszív
belőlem, egyre tovább révedek
a hátterükben álló óriási napba.
Hőt nem ad, viszont vörös
árnyalatot kölcsönöz a frigidárium
vízének, amit szóba hozva,
közel kerülhetsz a roppant
kabinoshoz néhány percre.

PROJECT

Legalább beszélő szobrunk lehetne.
Ércmarok, hogy irományainkat
az őgyelgők elé remegés nélkül tárja.
Csocsó fölé hajolva fülelnék,
hogy elhangzik-e már az ordenáré
vagy az alamuszi szó az asztaloknál.
Téma-e a combfix és a lakodalmi líra
kedvelője vagy legújabb menekülési terve?
És ha elhangzik valóban,
amit kivagdalt betűkből
ragasztgattam csomagolópapírra,
kicsit rámenősebben játszom.
Fizetéskor a pultos szemébe nézek,
és egy ütemmel később veszem el
kezemet a pénzről. Az átváltozás
ütemében hónapos szobámban
meggyújtom a füstölőket és a gyertyát.
Az illatok felpiszkálta érzésekre
kimunkált pózban szólalok meg
tagoltan, torokból. Lényegre törően
az időmértéktől is összeszedett nyelven,
mely a költő szerint a denevér
sikolyával felveszi a versenyt,
ha a támogatónk ágyasának
éppen az kell.

TERMÉSZETI JELENSÉGEKRŐL

Már csak ez a nappali sötétség
hiányzott. A kivilágított sugárút
délben, és az elmaradhatatlan
jövendölések. A jellegzetes tartás
és kifordult tekintet, amin nem változtat
már a tetőkertet újra aszaló nap sem.
Hisz, az első feljegyzések szerint
árnyék nem múlhat el nyomtalanul
városunkról, mi pedig, a hencegő
idióták népe, megtanultunk
együtt élni görcseinkkel.
Kávénkba habot kavarva olvassuk,
hogy urunk magyarázatot vár,
mert álmában izzad minden,
amit ember készített. Örömmel
megírnánk, hogy megfoganhatott
a hárommellű szajha átka,
és a lidércnyomás nem pepecsel
többé részletekkel. Beszélő szobraink
helyén azonban levélhullás óta
jutazsákok és lapátok állnak.
Mi magunk a karzat korlátjánál
ücsörgünk. Tétlenül, de jóleső
tudattal, hogy bál után
még egyeztettük óráinkat,
pecsétgyűrűnkben pedig a por
csontszáraz és garantáltan
göröngyöktől mentes.

FÁJRONT

Ez már a harmadik vagy negyedik
a héten. Belépnek, üveges sört
rendelnek, és nedves kalapjukat
a pultra rakják. A címkéig sem
jutnak az ivással, amikor számba
adnák az első szavakat: hogy a szél
egyre melegebb lett, és sötétedéstől
a kutyák csak forogtak.
És hiába mutogatok a falakra,
jöhetek a nyúzás és tömés művészetével,
csak folytatják, hogy lassan a gépben
elrejtőzött ember is felébredt,
és lépett egyet a keze ügyébe eső bábbal.
Akkor, mi mást tehetnék,
befejezem a csapolást, átöltözök
és előre állítom az órát. Mondok valamit
a nem éppen kellemes robajról,
a hullámredőnyről, ami pontban éjfélkor
választja majd el távozó vendégeinket
a nyomorult bűnbakoktól.

HÖLGYKOSZORÚ

Nekem jöhetnek az égen talált
lyukakkal meg a legfrissebb
szerelmi szállal. Csócsálhatják
borukat kóstolópohárból,
kacsintva, hogy urunk
a művészet barátja.
Már nem is legyintek.
Csak ülök, mint akit a víz
teljesen kiszívott. Beérem
a könnyű szédüléssel,
melyen át a serlegek és tálak
fölött felragyogó zsíros
arcoknak is megvan a varázsa.
Kísérőjelenség nélkül megtörik,
ahogy két falat között kérdeznek
a vége felé begyorsuló hétről.
Tegnap ilyenkor, tagolom,
meleg tengeren hajóztam,
hajnal óta pedig fűtök.
Ettől elábrándoznak.
Látni, ahogy törékeny fejükben
valami hasonló után kutatnak
a nyitótáncig, amikor lazíthatok,
és megnézhetem őket deréktól lefelé is.

A SZABAD AKARATRÓL

Alkut kötöttünk.
Ajtónkat holddal emelkedő
öklök nem döngetik immár,
hogy nyomás a hajókra.
A jelzőrakétát és (ahogy írva van)
a hálók bevonását is átalusszuk,
majd verőfényben kávézunk,
ameddig súlyos mámorunk eloszlik.
Később leballagunk a mólóra,
feltéve, hogy a széllel erősödő
kíváncsiság arrafelé hajt.
Az ólmos eget és a tátogó halakat
figyelve évjáradékunkra gondolunk,
amiért cinikus istenekkel bratyizni
nem kell. Ha a kézfogásokból és bűzből
már elég volt, átsétálunk a bárba,
ahová a magunkfajták járnak.
Kívánságot pötyögve a zenegépbe
olykor eltérünk a szöveg eredetijétől.
Sapkánkat a könyvkupacon hagyjuk,
víz és házi bor elegyén javítva
a jottányit sem távolodó múltat idézzük,
a pultot és a szálló tűzfalának döntött
női biciklit is szemmel tartva.

RÁOLVASÁS

Egy idegen városban heverj így.
Ahol ugyanilyen falak vesznek
körül, ameddig a szem ellát,
és ugyanez a gyorséttermi illat
lebeg közöttünk. Sikátorainak nyelvén
mégis érthetőbb, hogy nem gondozol
sírokat, és eleven lényeknek nem
viseled gondját. Betű szerint
követed, amit urunk az ágyasház
bódulatában aláír. Pihenésként
figyeled a szemben lakó nőt,
ahogy vázáját naponta letörli,
és új helyére rakja. Lapozgatod
a lábtörlőn talált katalógust,
és mutatod, hogy néz ki
a páholyban a szőke herceg,
oldalán az udvari bolonddal.
Az egyszarvú farpofáit szétnyitotta,
fogalmaz az utca népe mögöttük,
ezt idézed. Tovább lapozgatsz,
az sms jelére ideális olvasóként
lábaidat megcseréled,
és kitépsz néhány oldalt,
amiről, ha minden jól megy,
az ünnep estéjén felruházol.

ZÁRADÉK

Elkerülendő a vitákat:
síromat örökzöldek borítsák
és rózsaindák. A hegyi folyóban
csiszolt kövön csak az álljon:
hite erős volt. Ha meglátogattok,
üres kézzel gyertek, vagy legalább
ne a legyeket és darazsakat megőrjítő
kóstolóval. Gazoljatok ki,
és mondjátok el minden tiszteletkör
nélkül, hogy mi történt a városban
és otthon, állva, ez segít a tömörítésben.
Aztán jöhet, ami a szíveteket valójában
nyomja, de legfeljebb három téma.
Ha ez is megvan, fújjátok ki magatokat,
és szedelőzködjetek össze.
Biztos, ami biztos, szeles időben
fojtsátok el teljesen a mécsest,
melybe három nemzedék
a rá jellemző olajakat hordja.
Vigyázva, hogy az őszinte
beszédtől fellépő kábulatban
ne tapossatok le semmit,
menjetek isten hírével,
és ne fecsegjetek másnak.

HIVATÁSTUDAT

Nekem ilyen trófeáim vannak.
Begyújtok a felszeletelt fával,
és együtt emlékezem
az ágy körül fénylő kutyákkal.
Munkakörömhöz tartozók,
ahogy a délutáni hölgyek
teasüteményén osztozni a zsúrfiúkkal.
Azután jöhet a felkentek páholya
vagy a ködfolyó partjain a séta,
amiért természetben is fizetnek.
Csak le kell jegyeznem,
hogy melyik irányban több a márvány,
és az ércsasok tekintetére sem árt kitérnem.
Jöttömre bódéjukba húzódnak az őrök,
csupán arcuk világít.
Ez a sűrű fényű zsír a komoly
szolgálatban edzett szervezet sajátja.
Nem én találtam ki, hogy megy
a hajszínemhez és a dögcédulához,
amit az állami medalionnal ékes,
borotvált mellkasok körében
fogadásból hordok.

FÉLMÚLT

Nem könnyű itthon ülni.
Csak az egyik kávéházat
bezárták, a másikat utálom.
Már az is megfordult fejemben,
hogy megint hivatalt veszek,
vagy előadást hirdetek
az egyetem víz felőli csarnokába
az angyalok természetéről.
Csakhogy az ázsiai oldal
lett a vesztem múltkor is,
ahol mindenki szem előtt van.
Amikor urunk fiának beadták,
hogy született színpadi szerző,
egy délután elé vezettek.
Eskü alatt kellett vallanom
a jelenetről, melynek tetőpontján
saját kezével szórta szét a nőktől
gyűjtött lefagyasztott könnyeket,
és hörögve elélvezett.
Mit mondhattam volna?
Csak álltam összetörve,
lemondva álmaimról,
melyek felé műveimmel törtem.
Közben a kutyák visszasompolyogtak,
és a növekvő foltokat figyelték.
Beugrott, hogy mennyi gond lehet
a leghűbb állatokkal is előadáson,
de az öblös tálakat behordók
már jelezték az etetést és az ajtót,
amin elhagyjam a termet.

EGY RÉGI ELŐADÁSRÓL

Jól éreztem magam a falóban.
Behúztam a csapóajtót díszes
társaim mögött, és hanyatt feküdtem.
A dobszón át is hallottam a nagyúr
horkantásait, ahogy a jobb falatokat
leküldte. Az a néhány mondatom
a jóslat természetéről direkt
fölösleges volt. Inkább engedtem
az emlékeknek abból az időből,
amikor én is beavatott voltam:
szobrokról frissen lefaragott
törmeléken topogtam epikus
várakozással, és törvénytelen fiammal
emeltem az ünnepségek fényét.
Csak a finálé alatt tomboló
közönség térített magamhoz.
Társulatunk a tűzijáték fedezékében
távozott a színről, hozzám senki
nem szólt. Egész éjszaka haladtunk,
jó tempóban, és ma már úgy érzem,
hogy nem is a legrosszabb irányba.

KÖZÖS NEVEZŐ

Egyesek szerint, mégis a hírhozó volt.
Árnyékát követve visszatért,
és tagoltan idézte, ahogy az oldalajtón
behozták a kisdedet (a fáklyák lobogtak),
és saját képükre formálták,
ahogy kézről-kézre adták.
Mások szerint értelmetlen hangok
voltak csupán. Gyönge kaparászás,
mint amikor kis testű állatot lejtős
lemezre tesznek. Meg néhány puffanás,
mintha a zenekarinak is használt árokban
a régi történet egyszerűen folytatódna.
Ennyiben maradtunk.
Most ki-ki saját bora mellett
saját eljátszatlan szerepére gondol.
A kiosztott mókás kosztümökre.
Az egymáséból kihuzigált tollakra,
amikkel ennyit sem lett volna
könnyű jegyzetelni éjszakánként.

Ódák és más tagadások

Másfajta melegségre vágyott
A város összes pályaudvarán
várt már ugyanarra a nőre,
azután csak feküdt ugyanabban
a szomorú szobában. Ahol egyetlen
néznivalója a repülőkéhez hasonló
halovány és feszes has volt.
Ahol ráadásként hallhatta,
amint a mész alatti freskó
lakomája az utolsó fogásba torkoll.
A lábos alá rakott újságból tegnap
előzmények nélkül felolvasott
néhány sort a hűséges fajokról.
Mire a barátunk szó ismételgetését
később eluntuk, és bekopogtunk,
hogy elcsaljuk a cirkusz egébe
vezető létrák ígéretével,
ez az egész neki már így is
megérte.

*

Fél órája indult.
Előtte kitisztította a bőrét,
és feltette az illatot, amiben
egyszer azt mondta: lehet, hogy mégsem
erre a szerelemre születtem.
Pótolta a folyadékveszteséget is,
mint valami benzinkútnál vásárolt
regényben. Amiben nincs lírai alkat,
hogy figyelje, ahogy az ablakon
benéző madarak szeme kitágul.
Ahogy a sarkon túli senkiföldjén
új hívószó ragyog fel a tartós
félhomályban. Emlékeztet más
rövid szavakra, amiket naponta
használ, és nem kínálnak megvételre
semmit.